2020-11-28

Palipista 100 teljesítménytúra – Ismerkedés a Wehner túrák filozófiájával

Palipista

Táv: 107,4km

Szintemelkedés: 4.200m

Október második hétvégéjére számtalan érdekes ultra távú teljesítménytúrát írtak ki a szervezők. Lehetett menni a Pilis 50-re, a Pálos 70-re, a Bakonyi Barangolás 70-re és a Palipista 100-ra. A rövidebb számomra is érdekes távokról már ne is beszéljünk. Komoly dilemmába kerültem mert mind kedves nekem. Na most mi legyen? Szerencsére ebből a bizonytalan állapotomból Kovács Zsolti zökkentett ki egy rövid de határozott Messenger üzenettel: Kell az a Palipista!

Hát akkor nincs mese, be kell neveznem, Zsoltit ugyan nem túl régóta ismerem személyesen, de neki nem mondunk ellent, mert öreg motoros ő is a szakmában. Nevezést követően máris előszedtem a térképeket, mert a Zemplén a Bakonyhoz hasonlóan olyan nagy, hogy a Cartographia kiadó két részre bontotta a tájegység térképét. Megnéztem az útvonalat, elindult az előzetes információ gyűjtés, útvonal elemzés és a felkeresendő helyek kigyűjtése. Sokat foglalkoztam ezzel a túrakiírással is, mert a Palipista hazánk egy újabb különleges vidékét járja be.

Rendszeres olvasóim már megismerhették a stílusomat, amely nem csak az útvonal bejárására koncentrál. Egyre többen lettek, vagy reményeim szerint a jövőben lesznek hűségesek hozzám. Szerencsére várják a következő beszámolókat is. Köszönöm a bizalmukat és az olvasói hűségüket.

Augusztusban csatlakoztam egy geológus Facebook oldalához. Megkértem, hogy az előzetesen megírt földtani témájú fejezeteimet lektorálja nekem azért, hogy az ismertetőim pontosabbak, közérthetőbbek legyenek. Ebben a bejegyzésemben szeretném megköszönni Rezső a geológus sün segítségét.

A mostani ultra távú beszámolóm bevezetésként először a Zempléni-hegység geológiájáról írok pár érdekesebb információt. Ez a hegységünk is szintén vulkanikus eredetű de az Északi-középhegység többi tagjánál (Mátra, Börzsöny) fiatalabb. Fő tömegét a miocén korszakban képződött, döntően vulkanikus kőzetek, a riolit és az andezit illetve a két kőzet tufája építi fel. A vulkáni működés kb. 15 millió évvel ezelőtt kezdődött el és időben–térben elhúzódva, kb. 9 millió évvel ezelőtt ért véget. A hosszú idő alatt rendkívül sokféle típusú vulkáni anyag került a felszínre vagy annak közelébe (különféle lávakőzetek, robbanásos vulkáni termékek). A vulkanizmus óta eltelt évmilliók alatt a felszínt formáló tényezők hatására a különböző keménységű és ellenálló képességű kőzetekből rendkívül változatos és látványos formakincs alakult ki. A hegység felépítésében jelentős szerepet játszanak a geokémiai értelemben savanyúnak nevezett lávakőzetek és különféle változataik. A viszkózus (nehezen folyós) lávák megszilárdulásából riolit keletkezett, a forró kőzetolvadék hidratált (magas víztartalmú) közegbe nyomulása során pedig különféle magas vulkáni üveg tartalmú kőzetváltozatok (pld. a perlit más néven gyöngykő) jöttek létre. Ilyen kőzettípusok fordulnak elő Pálháza, Bózsva és Telkibánya környékén. Hazákban perlittornyokkal csak itt találkozhatunk sehol máshol nem fordulnak elő ezért emeletem bele ezt a kis geológia ismertetést. A túra során én is megnézhettem az Osva-patak völgyében amikor a Kutyaszorítóhoz értem.

A Zempléni-hegység leglátványosabb vulkáni hegye a Tokaj melletti Nagy-Kopasz hegy, melynek déli területeit puha tufa alkotja. Erre települt vastag rétegben a lösz, ez a terület a Hegyalja amely híres bortermelő vidék. Azt hiszem a tokaji borvidék borait nem kell bemutatnom. Egy másik nagyon érdekes helyszín az abaújvári Grand-kanyon, melyet a közelmúltban egy részemről is követett Blogger, Soós András felkeresett és egy remek beszámolót írt. Ajánlom a figyelmetekbe.

Hazánkban van egy nagyon híres teljesítménytúra, amely sok ultra távokon jeleskedő túrázónak a bakancslistáján szerepel és teljesítése komoly szívet melengető eredménynek számít a teljesítménytúrázók közösségében. Ez a túra a Kazinczy Emléktúra, amely szintén ezt a területet járja be, keresztül kasul, ráadásul a túra nem máshoz köthető mint Wehner Gézához. A Wehner nevet nagyon jól ismeri a hazai teljesítménytúrázó közösség. Egy vérbeli teljesítménytúrázó nem mehet el a Wehner név mellett csak úgy. Géza biztosan bakanccsal a lábán született és ezeket a géneket sikeresen tovább is adta gyermekeinek. Megszámolhatatlan mennyiségű 100-as túrát teljesített, a komolyabb külföldi eredményeit is lehetne sorolni. Egyet kiemelek én is, Goldsteig Ultrarace, érdemes elolvasni ezt a beszámolót. A Bauxitkutatón is találkoztunk vele és családjával, beszélgettünk egy kicsit, egy életvidám csillogó szemű nagyapát láthattunk.

A Wehner család egy olyan valakinek mint én rögtön a szívébe költözött amikor megtudtam, hogy arról is híresek, hogy hozzám hasonlóan vagy én hozzájuk hasonlóan, kinek melyik verzió a szimpatikusabb, nem futnak, maximum a meredek lejtőkön a sokszor kényelmesebb kocogást választják.

A Kazinczy Emléktúra 200km-es távja 2018-ban lett kiegészítve a jubileumi 10. évi rendezésre egy hosszabb egyszeri rendezésű 300km-es távra. A Palipista – ez egy különleges szilvapálinka is egyben – ezt a 200km-es távhoz hozzácsapott több mint 100km-es távot takarja, amely régi időkre nyúlik vissza, mert a hajdani Rákóczi túraútvonal örököse is egyben. A 100km-es táv mellett megrendezésre került egy 60km-es táv, a Regéc és egy rövidebb 20km-es is, Hotyka néven. Ha valaki egy kis kóstolót szeretne a Zempléni-hegységből és a Kazinczy (Kazi) élményből, akkor a rövidebb távokon is lehet része benne, mert ez is egy különleges családias hangulatú teljesítménytúra.

A Palipista teljesítménytúra mögött fő szervezetként a Szent Jakab Zarándok Egyesület és a Magyarországi Kárpát Egyesület áll. Már ez is garanciát jelent a tökéletes szervezésre. A Keddi Kutyagoló beszámolómban már említettem, hogy Lajos Dóra Hétköznapi Barangolások Túrasorozata Wehner Géza oltalmazó szárnyai alatt indulhatott el.

A nevezésem visszaigazolták, a részvételi díjat is átutaltam. Közelebbi helyekre általában a túra napján korán reggel megyek le autóval, most ezt nem vállaltam be mert a túra után pihenés nélküli hazavezetést terveztem. Kerestem egy panziót és foglaltam egy szobát. Közben megérkezett e-mailben az itiner, még leutazás előtt kinyomtattam. Nagyon egyszerű volt, egy leírást, a közepén egy nagyon kezdetleges, szintén a régi időkre emlékeztető térképhez hasonlító rajzot, a szintábrát és a táv és szintadatokat tartalmazta. Az utolsó oldalon az igazoló bélyegzéseknek fenntartott hely szerepelt. Jelezték, hogy az igazolás QR kódos lesz, nem a pecsételés lesz az elsődleges. Az útvonal trackjét is letöltöttem és magammal vittem az egyik Garmin navigációm, bár több beszámolóban olvastam, hogy Géza túrái tökéletesen kijelöltek, nem lesz szükség rá. Az útvonalat ma már minden túrámon rögzítem, még akkor is ha nem használok navigációs eszközt a tájékozódáshoz.

Pénteken késő délután, hat óra körül sikerült elindulnom Sátoraljaújhelyre, ahova este tíz körül értem le. Bejelentkeztem és elfoglaltam a szobámat. Még nyitva volt a bár, lementem inni egy sört. Már itt vagyok, nyugodt körülmények között ráhangolódhatok a másnapi kalandra. Mint kiderült ha szeretném lehet fél nyolckor reggelim is. Persze kérek azt is, nem gond, mert én kilenc óra körül terveztem indulni, addigra a többiek már árkon bokron túl lesznek, szellősebb nyugisabb lesz az útvonal már az elejétől is. A Blogom miatt átálltam az indítási idő közepe vége felé történő indulásra.

Este tizenegy körül mentem fel a szobámba és a folyosón megállított egy srác. Te is a Palipistára mész? Elsőre hirtelen nem is értettem ezért megkérdezte még egyszer. Szia, őőő, igen! Azt hiszem megismert a posztok miatt ő is, bemutatkoztunk egymásnak, Hegedűs Csabával találkoztam. Egy kicsit beszélgettünk és kiderült Csaba már reggel hétre megy a rajtba, mert minnél többet szeretne világosban menni.

Lefeküdtem én is, jól aludtam. Reggel felkeltem és az ablakon kinézve szemben velem megláttam Sátoraljaújhely egyik ikonikus hegyét a Magas-hegyet, ahol van egy Kalandpark és persze a hosszú Libegő is.

A reggelim után rendeztem a számlát és átautóztam a Május-kút völgyébe, a Kovács Villához. Parkolót már csak kicsit feljebb találtam, a szabad helyeket már elfoglalták a többiek.

Besétáltam én is a villához. Többen sátorban aludtak itt, volt aki a padláson. Én nem bántam a kényelmes szobát a kellemes Csillagfény Panzióban, nagyon jó állapotban állhattam a rajthoz.

Beolvasták a kódot és máris elkezdhettem a nagy utazást. A villa kapuján kilépve balra elindultam a kék kereszten, majd egy élesebb balos kanyarban jobbra, a szalagozást követve folytattam felfelé egy kis ösvényen, az első hegyre. Ez a Várhegy volt, egyre meredekebbé vált az ösvény, meg is volt a bemelegítés. Időnként megálltam, hátrafelé nézelődtem. Megérte mert az Úrbéri és Longi legelő terület és erdőség feküdt előttem, amely egyben Természetvédelmi Terület is. Távolabb a Bodrog és a Felső-Tisza vidéke volt látható. Ott is sokat voltam amikor középiskolai tanulmányaim alatt szinte minden nyáron kenutúrákon vettem részt Tiszabecstől Tokajig. Kellemes emlékek ezek is, mosolyt csaltak az arcomra.

A Várhegyen egy feltételes ellenőrzőpont fogadott, innen volt igazán szép a kilátás.

Az ásatások, rekonstrukciós munkálatok miatt kis ösvényen kellett a gödröket kerülgetni.

A vár után egy újabb gondosan szalagozott ösvény következett lefelé a tábor kerítéséhez, majd a kék kereszt jelzésen ismét felfelé indultam tovább. Ezen a szakaszon találkoztam teljesítménytúra közösségünk újabb oszlopos tagjával, Csontos Sándorral. Kifejezetten örültem a találkozónak mert személyesen is szeretem volna gratulálni a DZD 300 (Dél Zala Dombjai Ultra Trail 300km) bejárásához. Az idei évben olyan spártai körülmények között járta végig az útvonalat, amely mindenképpen elismerésre méltó attól függetlenül is, hogy a kisebb-nagyobb eltévedései ellenére ő maga is sikertelennek minősítette a bejárást.

A következő szakaszon picit együtt mentünk de elkezdett fázni és átváltott kocogásra, elköszöntünk egymástól. A Nagy-nyugodó nyeregbe érve az országos kéken folytattam tovább a mai túrámat. Következett a Bányi-nyereg és egy újabb érdekesség a Bancsi-gödör, meredeken le majd meredeken fel a túloldalon.

Menet közben egyre több Őzláb gombával találkoztam. Itt a gombaszezon tényleg tele volt az erdő velük, sokan megálltak szedni is, hatalmas tenyérnyi gombakalapokat gyűjtöttek. Nekem is lett volna kedvem hozzá, de mire hazaértem volna vele biztosan összetörik, megsérül. Nem véletlenül a fonott kosár a legideálisabb hozzá. Az út melletti nagyobb gombatelepeket többször is megálltam megnézni, hátha láthatok folyást vagy boszorkánykört is.

Végül megérkeztem egy jellegfához, a Rákóczi fához. A legenda szerint ezt a fát II. Rákóczi Ferenc ültette. Egy nagyon szép matuzsálemi korú tölgyfát nézhettem meg és itt volt az első ellenőrzőpont is.

A kéken értem le Cirkálótanya mellé, egy tábla jelezte, hogy ha szeretném van ivóvíz is. Nekem nem volt szükségem erre. A Pap-tagon keresztül egy nagy mezőn áthaladva megérkeztem Makkoshotykára a Meczner család Sírkápolnájához, melyet Meczner Rudolf emeltetett 1911-12-ben.

Makkoshotyka a XII. század második felében jött létre. A tatárjárás idején már szőlőtermesztő vidék volt, mert a megmaradt feljegyzések szerint a tatárok elől az itteni borospincékben kerestek menedéket a helyi lakosok. 1262-ben V. István adományozta egy Hugka nevű vitéznek, az ő nevéből ered a „Hotyka” név. Az 1945-ös földosztás előtt a Meczner család birtoka volt. Meczner Rudolf építtette a település felső részén található kastélyt és az előbb már említett kápolnát. A másik kastély Meczner Tibor megrendelésére épült, miután elveszítette Kassa környéki birtokait a trianoni békeszerződés miatt.

Picit lejjebb a felső Meczner Kúriánál az első komolyabb frissítő állomásra értem. Csak pár apróságot vettem magamhoz, készítettem egy újabb fényképet és továbbsétáltam a főúton a Malomkő Tanösvény felé.

A Trianon Emlékműnél jobbra a Hotyka-patak felé vezetett a jelzés. A szántók után át kellett kelnem a patakon az alábbi hídon. Hát ez lassan teljesen megadja magát, mindegy én is átmegyek rajta, az egyik gerenda még bírja, a szalagokat is valaki elhelyezte a másik oldalon. Átmásztam és visszatekintve megörökítettem. Vannak ilyen izgalmak is egy teljesítménytúrán.

A mező után baloldalon volt egy kis íves fahíd, megnéztem. Vajon mi lehet ez? Úgy tűnt egy kis sziget melyet vizesárok vesz körbe.

A csodálatos zöld gyepű focipálya mellett beértem a következő településre, Hercegkútra ahol egy újabb különleges ritkaság fogadott, a Kőporosi Pincesor, amely a Tokaj-hegyalja Történelmi Borvidék Kultúrtájhoz tartozik és 2002 óta világörökségi terület. Felmásztam az egyik pince tetejére onnan készítettem egy újabb fényképet.

Nagyon vigyáznak itt mindenre, csodálatos volt az egész! Nem véletlenül került fel az UNESCO Világörökségi listájára. Még a villanyórák számára kialakított mérőhelyek is egységesek, tökéletesen illeszkednek a boltozatok belső oldalát alkotó építőkövek közé.

A Templomban pont haragozni kezdtek, délre értem ide. A Kultúrház mögött volt a második ellenőrzőpont. Épp indultam tovább amikor kiszállt egy autóból a főrendező Wehner Géza, hát ezt nem lehet kihagyni, kértem egy szelfit tőle is.

Picit beszélgettünk majd jó utat kívánt én pedig elindultam a szőlők mellett a hegyek felé a piros sáv jelzésen, a Rákóczi turistaúton. Több helyen is éppen szüreteltek az egyik helyen megkínáltak szőlővel is. Végül beértem az erdőbe és letértem a Hoffmann-forráshoz is. Nem volt nagy kitérő, itt cseréltem le a magammal hozott teljes vízkészletemet.

Hamarosan következett egy hatalmas mező. Innen valóban pazar kilátásban lehetett részem.

Lassan, kiélvezve a panorámát lesétáltam Komlóskára. Kiemelkedett a Templom a településből. Szeretem amikor olyan helyre érek ahonnan alig látszódnak a település házai, szinte csak a templomot lehet látni.

A községet követően a piros rom jelzésen, a Tellér Tanösvényen másztam fel a Pusztavárhoz. Ez volt az első komolyabb emelkedő. Nagyon szép időnk volt ma kegyesek voltak az égiek. Készítettem pár újabb fényképet. A csúcson ellenőrzőpont fogadott.

Néhány túratársam is élvezkedett a kilátásban, remélem nem bánják, hogy megörökítettem őket is.

A csúcsról visszaereszkedtem a nyeregbe és jobbra egy ritkán járt kis ösvényen, gondosan szalagozott úton kanyarogtam lefelé a fák között a Luka-patak völgyébe. A közelben volt a Kazinczy forrás, elmentem ezt is megnézni, ha már itt vagyok. A forrást követően szélesebb erdészeti úton értem az országútra a Nagy-Egres patakhoz. Ismét itt a piros sáv, balra indultam el rajta Erdőhorváti felé. A Templom mellett volt a következő frissítőpont, most már megépítettem magamnak a szokásos három emeletes zsíros deszkámat hagymával és sóval.

A következő szakaszon lassan elkezdtem felfelé mászni, hosszú-hosszú út volt ez. Ennek ellenére nagyon kényelmesen haladtam egyre magasabbra. Valamennyi sár volt, de könnyen ki lehetett kerülni ezeket a kritikusabb részeket.

Egyszer csak megláttam az út mellett egy gyanús dombot. Nahát mi ez? Ó na végre, de régen láttam már ekkora erdei hangyabolyt. Nagyon dolgoztak az építésén, voltak katonák is, élelem szállítok. Pár percig gyönyörködtem benne, igazi metropolisz volt.

Végül sikerült megérkeznem az Óhutai-letérőhöz, ismét az országos kékre kerültem. Már nem volt sok hátra, az utolsó meredek emelkedőn értem a Regéci-várhoz, a Várhegy tetejére ahol egy vidám hölgy fogadott a következő ellenőrzőponton. A pont előtti dózerúton többen már az igazolást követően szembe haladtak velem, Csabát is itt értem utol.

A regéci várat az Aba nemzetség tagjai emelték a XIII.-XIV. század környékén. Viszontagságos történelméből a túrához kapcsolódó részt emelném ki. A kuruc időkben I. Rákóczi Ferenc 1666-ban feleségül vette Zrínyi Ilonát. 1676-ban megszületett II. Rákóczi Ferenc. A csecsemő még nem volt fél éves amikor az apja meghalt. Ilona a gyermekei gyámjának nevezte ki magát és 1677-ben Regécre költözött. II. Rákóczi Ferenc itt tanult meg latinul, megismerte hazája történelmét. Anyja a bujdosó kuruc vezérbe Thönköly Imrébe lett szerelmes, majd össze is házasodtak. 1683-ban Regécen szervezték meg a felső-magyarországi hadellátó központot. Szirmay Miklós Várkapitány gondoskodott arról, hogy a Regéci-vár pincéi mindig tele legyenek. Zrínyi Ilona is fontos szerepet töltött be, irányította a beszerzéseket, a nyári hadjárat zászlóit készítette el. 1685-ben a császári seregek döntő csapásra készültek a kurucok ellen, Thönkölyt azonban a váradi pasa elfogatta és az itt tartózkodó kurucok a törökök ellen küzdő csapatok soraiba álltak. A Regéci-vár itt maradt kuruc őrsége kaput nyitott a császáriaknak abban a hitben, hogy oda nem vonulnak be. Nem így történt, Caprara generális a császári rendelet értelmében a várat 1686-ban teljesen feldúlta, kifosztotta és végül leromboltatta.

Ezt a kis történelmi összefoglalót azért emeltem bele a beszámolómba, mert számomra örömteli, hogy több mint 300 év után, a rekonstrukciós munkálatok a Nemzeti Várprogramnak köszönhetően sikeresek és egy nagyon szép vár fogadott a csúcson.

Az igazolást követően leereszkedtem Regécre és továbbra is a piros sáv jelzésen indultam tovább. Regéc felett a Parlag-kőszálnál visszafordultam és a naplementében még egy utolsó képet készítettem a várról.

A képek válogatása közben amikor a fenti fényképet nézegettem melegség öntött el és ha nem bánjátok egy picit elkalandozok a túráról. Sokan vannak akik nem is igazán értik mi a jó abban, ha valaki ilyen hosszú távokat gyalogol. Mi értelme van ennek? Dicsekvés? Vagy felvágás? Csak az az elismerésre méltó teljesítmény ha valaki ennyit gyalogol? A választ szerintem nem lehet szavakkal leírni, mert ez egy életforma, egy életérzés, egy olyan családhoz tartozás melyben ismeretlen az irigység, a másság kigúnyolása és a mai világunkra már általánosságban is jellemző kirekesztés.

Azon a napon amikor teljesítünk mindenki egyenrangú lesz, támogatjuk, bátorítjuk egymást és a Célba érve minden résztvevő önzetlenül tud örülni a másik eredményének még akkor is ha a saját teljesítési ideje sokkal jobb. Az ultrások közösségébe tartozni így lehet, mert aki nem így gondolkodik annak sajnos nincs helye közöttünk. Teljesíthet, de ebbe a szűkebb körbe nem tartozhat, ezt ugyanis ki kell érdemelni valódi emberként. A fenti kép pedig pontosan ezt az életérzést jelenti számomra, kiszakadva a hétköznapok komorságából, a többi túratársammal közösen végigjárva egy ilyen hosszú útvonalat. Időnként megállva gyönyörködhetünk a látnivalókban vagy menet közben elmerenghetünk a terveinken, vágyainkon. Utolérve társainkat beszélgetünk egy rövidet, majd elválunk egymástól, mert mindenki a saját tempójában szeret menni. Tehát nem csak a teljesítmény hajszolása, a minél hosszabb távok teljesítése a célunk. Számomra nincs semmilyen “Flow érzés” amiről általában a futók, terepfutók beszámolnak, sokkal inkább az ide tartozom, itt a helyem érzés.

Elnézést ezért a lelki eszmefuttatásért, de több Facebook posztban volt olyan hozzászólás, amelynek írója egészen biztosan nem értette meg a “mi a jó ebben” kérdésre kapott válaszokat, ezért is merült fel bennem ez a néhány gondolat.

A Vár után újabb hosszú emelkedőket követően megérkeztem a Fehér-kúti Vadászházhoz, ahol a következő ellenőrzőpont fogadott. Kezdett már annyira besötétedni, hogy elő kellett vennem a fejlámpám. Kicsit átrendeztem a menetfelszerelésem és indultam is tovább.

Fel kellett másznom a Sólyom-kőre, ahonnan már inkább éjszakai kilátásban volt részem Vilmány és Göncruszka felé. Elértem a Zempléni-hegység nyugati széléhez, innen kezdtem el lassan visszafordulni a Kovács Villa felé.

Sólyom-kő után a Cicés-rétnél egy éles jobbra fordulást követően követni kezdtem először csak a közelemben, majd a messzi távolban is egyre többször feltűnő Lidérceket. Előttem szinte mindenhol kecsesen táncoltak a Lidércek, csalogattak egyre beljebb, a sötét erdők hátborzongató vidéke felé. Most már teljes lett a sötétség, a túra útvonalának kijelölése tényleg példás.

Nem sokkal később megérkeztem az Amádé-várhoz. Pár képet én is készítettem a várfal maradványairól.

Bartusok környékén még felhívtam a lányokat otthon, ők lassan már alváshoz készülődtek. Körülöttem az erdő jellegzetes fája a fenyőfa volt. Hát szerintem ha valaki fél egyedül éjjel az erdőben, akkor neki a fenyvesek lehetnek a legparábbak. Mert az biztos, hogy a fenyvesekben laknak az emberevő Grabancok és a pici Lidércek a szolgáik, akik az áldozatokat csalogatják egyre beljebb. Ma éjjel ebben lehetett részem.

Végül sikerült az emberevő vidéket is magam mögött tudni és megérkeztem a pálosok újabb kolostor romjához. Az ország területén számtalan helyen találkozhatunk a Pálosok kolostorainak maradványaival. Özséb a XIII. században alapította meg a Pilisben a kizárólag férfiakból álló szerzetesrendet. Ez az egyik legjobb állapotban megmaradt építmény, a homlokzatai 6-8 méter magasak az alapterülete is jelentős. Még ma is felfedezhetőek a gótikus jegyek, a bejárat csúcsíves dísze a felette elhelyezkedő rózsaablakkal melyet megpróbáltam éjjel is megörökíteni.

A pálos rendben van egy íratlan szabály, amely arról szól, hogy az egyháztól nem kérik egyetlen tagjuk szentté avatását sem, mert „minden pálosnak szentnek kell lennie”. 2004-ben II. János Pál pápa egy pápai dokumentumban “belső használatra” jóváhagyta Özséb tiszteletét a rend számára, azért, hogy Özséb esztergomi kanonokot, atyát misével és zsolozsmával a boldogok között tisztelhessék. Ezt követően az Apostoli Szentszék a régi hagyományt elismerve liturgikus szövegeket hagyott jóvá Boldog Özséb tiszteletére. 2008-ban a Püspöki Konferencia elé terjesztettek egy kérelmet, melyben azt kérték, hogy az engedély érvényességét egész Magyarország területére terjesszék ki. A kérelmet februárban a Szentségi és Istentiszteleti Kongregáció engedélyezte egy vatikáni dokumentummal. A Pilis-tetőn felépített kilátó is ezért kaphatta meg a Boldog Özséb nevet.

A Pálos kolostorrom és a Potács-ház után beértem Telkibányára. Emlékeim szerint itt van egy Ásvány és Ércbányászati Múzeum amit érdemes megnézni. Telkibánya a 60km-es táv célja és egyben a legfontosabb frissítőállomás is. Egy rövid séta után megérkeztem a Palipista házba ahol igazoltam és persze remek paprikás krumplit kaptam én is. Nagyon jól esett. Itt futottam össze a Kék Balaton túrák szervezőjével Csornai Edinával vagyis Eduval. Nem időztem sokat, nem akartam kihűlni.

A következő szakaszon a Palipista leghosszabb, széles dózerúton folyamatosan emelkedő, komolyabb erőpróbát is kívánó része következett. Szerintem inkább mentális terhelést jelent a monotonítása miatt. Telkibánya főútján jelzést váltottam és a sárga sávon indultam el a hegyek felé az Osva-patak völgyében. Néhány kilométer után érintettem egy információs táblát melyről kiderült, hogy ez egy újabb nevezetesség, egy középkori vízduzzasztógát megmaradt része.

A gát után következett a Kutyaszorító ahol egyre nagyobb méretű perlittornyok mellett haladtam el. Változatlanul felfelé mentem, folyamatosan, kilométereken keresztül. Ennek a résznek az az igazi kihívása, hogy amikor azt hiszed felérsz a következő kanyar után és odaérve meglátod, hogy minden kezdődik elölről, na akkor kell fejben is nagyon ott lenned, mert újabb hosszú egyenes következik, a végén megint egy éles jobbos kanyar majd megint egy újabb balos és ez megy egy jó darabig. Ebből a mentális kutyaszorítóból is kikeveredtem nem csak a fizikaiból és rajtam szerencsére nem találtak fogást az út mellett szabad prédára váró Álommanók. Felérve a Süveg-hegyre jelzést váltottam és a kék kereszten indultam tovább a Szarvaskői-úton. A kék sávnál balra indultam a Pengőkő felé, ahova tettem egy kitérőt, bár a tempós gyaloglásom miatt kicsit túl is mentem a hozzá felvezető kék háromszög (K3) jelzésen.

Még néhány kanyar és felmásztam a Nagy Péter mennykőre is, ahol teljesen lazán üldögélt a pontőr a köveken, ölében egy takaróval. Tökéletesen jól érezte magát az elmondása alapján.

Felértem 709 méter magasra, ahonnan nagyon szép kilátásban lehet részem, nappal.

Visszatértem a kék sávhoz és néhány kilométer után itt is van a következő ellenőrzőpont az István-kúti erdészháznál, ahol találkoztam Görög Adriennel és párjával Kovács Zsolttal. Éppen nagy falatozásban voltak, én ezen a ponton sem időztem sokat. Az asztalhoz lépve kis híján átestem Adrienn észrevétlen terepakadályt jelentő túrabotjain, szép lett volna ha eltöröm az egyiket. Az akadályt leküzdve sikerült egy kis sós mogyorót magamhoz vennem. Elköszöntem tőlük és mentem is tovább. Lassan 80km-nél tartottam, nagyon jól ment minden, semmi bajom sem volt. Kifejezetten élveztem az éjszakai magányos sétámat a Grabancok, Lidércek és Álommanók birodalmában.

A Mlaka-rét és a Szplanyica-rét után ismét letérve a kék sávról fel kellett másznom a Kerek-kőre is ahol egy sátorban volt a pontőr komfortosabb feltételeket biztosítva magának.

Visszatérve az elágazásba picit lefelé kellett mennem a Gerendás-réthez ahol volt egy remek pihenő, a padlásterében pedig aludni is lehetett volna. Nem hiába ez az országos kék része, ezen a turistaúton sok jó pihenőt, esőházat is találhatunk szerte az országban.

Széles dózerúton újra elindultam felfelé. Eszkála-rétnél elbúcsúztam a kék sávtól és a kék négyzet jelzésen (K4) a Pap-hegyen keresztül értem le a Repka-völgybe. Sehol senki teljesen egyedül megyek órák óta. Végül befutottam Nagyhutára, ez már a 10. ellenőrzőpont. A Hollós-völgyön keresztül értem el a Margit-kutat. Egy hosszabb aszfaltút várt rám Vágáshutáig, újabb pont és újabb frissítés. Nem semmi mennyi az ellátmány, éhes az biztosan nem leszek a végén.

Igazolást követően a végére még maradt két kiugró csúcs az EKG diagramon (szintábra), most következett ezek közül az egyik. Fel kellett másznom a Cseréptó gerincére, majd kissé leereszkedve a Som-hegy és végül a Smaragdvölgy Pihenőparkja következett. Ez az utolsó ellenőrzőpont, itt is volt frissítés. Kértem egy fényképet a fiataloktól. Szerencsémre maradt még a barackbefőttből is. Ez az egyik kedvencem túrákon.

Az utolsó szakasz következett. A tavak mellett elsétálva Rudabányácskától a piros sávon indultam az utolsó emelkedőkön a Vörös-nyeregbe. Most már csak lefelé kell mennem Veres-föld felé. A közelben ismét van egy geológiai érdekesség a Cholnoky gejzírkúp. Ez egy körülbelül 300 méter átmérőjű hidrokvarcit kúp, amely a késő miocén vulkáni tevékenységet követő hévizes folyamatok következtében jött létre. A feltörő meleg vizes oldatokból képződtek a sárgás-barnás, helyenként vöröses színű kiválások melyek változatos színét a magas vas-oxid tartalomnak köszönhetjük. Még sötét volt, nem sok értelme lett volna ide is elmennem, de ha Sátoraljaújhelyen jártok érdemes ezt is megnézni.

A piros kereszt jelzést elérve a Szár-hegy oldalába is felmásztam, ez már nem volt komoly emelkedő. Az utolsó szakaszon a Május-kút völgyébe ereszkedtem vissza egy keskeny szétesőfélben lévő lépcsősoron. Nekem is oda kellett figyelnem az utolsó pár száz méteren. Végül ez is sikerült és már láttam a Célt is, a kerítés túloldalán itt van újra a Kovács Villa. Mosolyogva besétáltam és igazolva a megérkezésemet teljesítettem a tervezett letéréseimmel együtt egy közel 110km-es túrát.

Kaptam egy piros pólót, jelvényt és emléklapot is.

Nagyon jó volt a túra én nem fáradtam el, mert az ilyen útvonalak az erősségeim, ezek a kedvenceim.

Köszönöm a részvétel lehetőségét, a remek ellátást és a családias hangulatot.

Összefoglalás:

Mindig nagyon nehéz egy ilyen hosszú számomra nagyon emlékezetes túrát objektíven érzelemmentesen összefoglalnom. Most sem volt ez másként hosszabb időbe telt amíg lenyugodva, időben is kissé eltávolodva a teljesítés napjától meg tudtam írni az összefoglalómat.

A Zempléni-hegység továbbra is nagy szerelmem a Bükk után, mindenképpen ajánlom a felkeresését. Nagyon sok a remek kilátóhely, a forrás, a patakos völgy. Számtalan geológiai érdekességgel is megismerkedhetünk. A Várakat is sorban rendbe hozzák, bár vannak akik szerint ez már nem igazi emlék így. Én azt mondom inkább legyen helyrehozva akár újra megépítve is minthogy teljesen megsemmisüljön. Remélhetőleg megfelelő kontroll alatt történik a rekonstrukció.

A túra útvonalának kijelölése gyakorlatilag etalonnak tekinthető, esélytelen volt az eltévedés. A frissítések bőségesek, van választék bőven és én kifejezetten kedvelem a hagyományos meleg ételeket mint például a babgulyás, paprikás krumpli és társai mert mindig kellő energiát adnak a további szakaszokhoz.

Aki a Kazinczy Emléktúra 200km-es távját két százas távként vagy akár egyben is teljesítette annak szinte kötelező a Palipista is. Gondolom a Kazisok nagy része is részt vett a Palin.

Ha olyan kérdést kapnék, hogy első százasnak ajánlom-e ezt, akkor inkább azt mondom harmadik, negyedik legyen, mert a hosszú folyamatos emelkedők komolyabb állóképességet igényelnek. Ezen a túrán ne nagyon keressünk sík utakat, mert ezekből lényegesen kevesebbel találkozhatunk.

Ajánlani mindenképpen ajánlom, ez nem is lehet kérdés hiszen a Blogra is csak olyan túrák kerülhetnek fel melyek elérik a “részemről ajánlott” kategória színvonalát. Tényleg érdemes felkészülni rá és teljesíteni mert nem fog csalódást okozni. Például a Mátrabérc ehhez képest egy rohanás, itt viszont valóban teljesítménytúrázunk sokkal nagyobb nyugiban. Bőven van idő a kényelmes étkezésekre és a regenerálódásra is mert a szintidő 27 óra. Nekem öt órával kevesebb idő elég volt a fotózások, letérések és a pihenők mellett is, ha esetleg valaki ebből szeretne következtetéseket levonni.

Idén ezt a leghosszabb távot 70 fő teljesítette vagyis igazi családi hangulat volt, olyan mint a Bazalt 100-on vagy a Kohász Kéken.

Annak aki belevág jövőre, sok sikert kívánok a teljesítéséhez! Én is visszatérek még ide, hacsak nem lesz valami érdekesebb helyette.

Köszönöm Zsolti a fenékbebillentést.

Ui.: Ha tetszik a beszámoló kérlek tedd meg, hogy minősíted, mert ebből látom, hogy mennyire sikeres egy beszámolóm. Köszönöm.

Dikran

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük