by 
Táv: 56,5km
Szintemelkedés: 2.890m
A koronavírus delta variánsával komolyabban megküzdöttem. Két-három hónapig teljesen el kellett engednem a teljesítménytúrákat. Február elején kezdtem el a Szénás Kör rövidebb távjain felmérni az állapotomat. Olyan közepesre értékeltem magamat.
Amikor kiírásra került a Kiss Péter nem sokat gondolkodtam azon, hogy nevezek-e. Sok helyen részletesen is szerepel Kiss Péter rövid de sokunk számára elérhetetlen életútja. 2013-ban Erőss Zsolttal közös Kancsendzönga mászóexpedíciójuk tragikus balesettel zárult. Első magyarként elérték a 8.586m magas csúcsot, de a visszaúton eltűntek. Zsoltot nem ismertem személyesen, de Pétert igen. Voltunk hazai bükki barlangokban együtt, Alsó-hegy zsombolyainak bejárásakor is találkoztam vele. Kissé elhalványultak már az emlékeim, de egy életvidám srácra emlékszem. Számomra a leginkább rá jellemző fénykép a Spar Budapest Maraton teljesítése teljes barlangász felszerelésben. (fénykép forrása futás.net)
A saját csoportomban megírtam, hogy ezt az emléktúrát 10 órán belüli teljesítési idővel tervezem. Pék Ádám rögtön fellelkesült, miért is ne?! Megkérdeztem Kovács Zsoltot és a szintén Nagykovácsiban lakó Edvi Tibor is belelkesedett. Kialakult a négy fős csapat, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy Ádám 12 órával, Tibor a rövidebb távval és Zsolt kizárólag a számára kényelmes tempóval kalkulált. Az én tervem is elrugaszkodott volt, mert a koronavírus után reálisan gondolkodva nem sok esélyem volt erre. De sebaj, általában bátran merek nagyobbat álmodni.
Most viszont már indulás előtt elengedtem ezt a tervet és sokkal jobban érdekelt, hogy lelkesek lettek a többiek.
Zsolttal megbeszéltem, hogy a rajtban találkozunk, a fiúkat a túra napján összeszedtem és közösen leautóztunk Sástóra a rajtnak otthont adó Adrenalin Parkba. Az autópályán gyorsan leértünk, a parkolást is szervezetten irányították. Nagyon sokan jöttek el, nagy nyüzsgés volt.
Rögtön az első pillanatban találkoztunk Bencsik Gáborral.
Gáborral nagyon sok túrán összefutok, komoly teljesítménytúrázó, nagyon sokat járja a hegyek-völgyek világát. Az adminisztrációs sátor körül régen látott ismerősökkel találkoztunk, nagy volt a lelkesedés, erőtől duzzadt mindenki. Érthető mert ez volt az idei év első komolyabb kihívása. Az időjárás is nagyon jónak ígérkezett.
Megtaláltuk egymást Zsolttal és a nevezés után el is indultunk. Tibor és Gábor később indultak a rövidebb távokon.
Éppen csak leértünk a lépcsősoron amikor Zsolt hátizsákjának a pántja elszakadt. Máris meg kellett állnunk, rossz ómennek érezte ezt. Mondtam neki nem lesz semmi gond valahogy megoldjuk. Közben Ádám mint a villám el is tűnt a célig már csak egyszer találkoztunk vele.
Ideiglenesen sikerült megjavítanunk a pántot és felvettük a megszokott túratempót. Hamar leértünk az első pontra, Mátraszentimre buszmegállóhoz.
Gyors pecsét és egy fénykép után elkezdtük az első komolyabb emelkedőt, 6 kilométeren 662 méter szintemelkedés várt ránk. Ez nem mondható könnyűnek.
Mászás közben nem sokat beszélgettünk egymással, mind a ketten az emelkedőre koncentráltunk. Egy menetben szinte megállás nélkül gyalogoltunk fel Kékesre a Síházhoz. Az utolsó métereken volt egy kis letaposott hó-jég. Kicsit csúszkáltuk.
A Síházban nagyon sokan voltak, mindenki vágyott egy kis meleg teára, jutalom falatokra.
Itt a Síháznál csatlakozott hozzánk Turcziné Soós Évi, akivel most először találkoztam személyesen. Apró kitérő. Péterről a barlangász felszerelésben futó képét helyeztem el. Ez a Spar Maraton futás 2011-ben volt. Volt egy közönségszavazás a jelmezekről. Péter nyerte meg, a második helyezett pedig Évi lett a mennyasszony-vőlegény kompozíciójával. (fénykép forrása futás.net)
Kékesről lefelé egy rövid ideig még jeges ösvényen ereszkedtünk egyre lejjebb. A nyitottabb szakaszokon csípős csontig hatoló, kifejezetten kellemetlen északi szél tett próbára minket.
A szél ellenére is nagyon élveztem ezt az ereszkedést a Markazi-kapuig, mert a Mátrabércen pont itt kell felmászni.
A kapunál élesen balra fordulva elindultunk továbbra is lefelé az Ilona-völgybe. A vízesést is megörökítettem.
Egy rövid aszfaltos szakaszt követően Szent István-csevicénél volt a következő pont. Újabb ismerősök, először Julcsival készítettem szelfit.
Majd Mari és Feri is üdvözölt.
Évivel és Zsolttal kicsit felfrissítettük magunkat és elindultunk a következő enyhébb de viszonylag sokáig tartó emelkedőre.
Rózsaszállás után utolért minket Tiger Zoli is.
A Pisztrángos tótól mindig egy kicsit ingoványos, mocsaras rész következik a Sombokor aljáig.
Ezen az EP-n szintén bőséges frissítésben volt részünk. Zolival készítettünk egy közös szelfit, mert most a rövidebb távot választotta, mi pedig elindultunk lefelé Lajosházára.
Ez egy nagyon kellemes sétaút, a befagyott patakon időnként át kellett kelnünk. Nekem sikerült egy lábbal beszakadnom, persze elázott a cipőm zoknim. Ennyi belefér majd megszárad.
Lajosházára leérve az ellenőrzőponton újabb régi ismerősökkel, Köblös Csabiékkal találkoztam, barlangásztunk sokat közösen.
A házi májas kenyerek elfogyasztása után belevágtunk a következő komolyabb emelkedőbe. Szépen fokozatosan másztunk egyre magasabbra. Két-bükkfa kút előtt van egy kedvenc fás részem, ezt most is megörökítettem.
A forrás nem üzemelt, mentünk is tovább Mátraházára. A parkoló után még egy kis emelkedő és visszaértünk a Sombokor ellenőrzőpontra. Ismét ittunk egy kis teát és kaptunk egy csomó csokit.
Na jó, akkor hajrá, itt van a rettegett Sombokor. Kényelmesen, lassan, felmásztunk. Még arra is jutott idő, hogy a meredekségét valamelyest megörökítsem.
A sziklacsoport után már csak egy könnyű séta következett és ismét megpillantottuk az Adótornyot.
Másodszor is igazoltunk a Síházban ahol most le tudtam fényképezni a személyzetet mert a reggelihez képest sokkal kevesebben voltunk.
Kezdett egyre hűvösebb lenni, gyorsan tovább indultunk a piros sáv jelzésen Négyeshatár felé. Ez egy könnyű sétaút, jót beszélgettünk egymással, családról, munkákról, gyerekekről, nyári táborról.
Leérve a Kis-kőre újabb EP (ellenőrzőpont) melyet Őrsi Bálint (Oberon) üzemeltetett.
Gyors pecsét után folytattuk a meredek ereszkedést lefelé. Mindig félreálltunk ha jött valaki szemből felfelé. Itt találkoztam Perényi Andreával néhány bátorító szó után mentünk is tovább Andi felfelé én meg lefelé. Ha valaki nem ismerné a Villámkör köthető hozzá, minden alkalommal éjjel teljesítettem a Vörös Lidérc 84km-es távját.
Csak nem akartunk leérni, mögöttem Zsolti mintha valakinek a felmenőit emlegette volna menet közben de erre nem esküszöm meg. Végül egy utolsó meredek szakasz után itt van végre a széles erdészeti út. Irány a Mátra széle.
A nyílt terepen élesen balra fordulva elindultunk ismét felfelé. Nocsak-nocsak itt van Pék Ádám, itt sikerült beérni. A csúcs előtt Csilla és Hajni jött lefelé. Gyerünk-gyerünk mi lesz a tíz órával?! – kérdezte rögtön Hajni. Hát annak annyi, esélyem sincs.
A Markazi várban komolyabban fújt a csípős szél, nem csodálom, hogy Sanyi igen vidám hangulatban volt, amelyet biztosan nem a lélekmelegítőnek köszönhetett. Bár lehet időnként hozzá kellett nyúlnia, mert ezt a szelet hosszú ideig nem nagyon lehetett kibírni.
Megkínált minket is a „Savanyú mint a kurva élet” gumicukorból és kaptunk egy kis kólát is. A hideg szél rögtön megfagyasztott minket, nem időztünk itt sokat, gyorsan tovább indultunk.
Visszaereszkedtünk a kerítéshez és elindultunk vissza Oberonhoz. Kezdett lemenni a nap, szépen lassan baktattunk felfelé az egyre sötétebb egy nyomos ösvényen. Balra kitekintve Abasár és Visonta közvilágítása egyre jobban láthatóvá vált. Időnként Zsolti hangos gondolatait hozta el hozzám a szél. Nekem sem ment ez a mászás úgy mint szokott, lényegesen lassabban haladtam. Felérve megkaptuk a mai túra legjobban várt pecsétjét, ezért kellett a leginkább megküzdeni.
Már teljesen besötétedett mire felértünk kellettek a fejlámpák. Egy kényelemes enyhén lejtő szakasz következett, itt gyorsabb tempóra váltottam és valamelyest eltávolodtam Évitől és Zsolttól.
A fák között időnként felvillantak Mátraháza fényei. Hamarosan leértem a Somor-patakhoz. A buszmegállós ponton utolértem Hajniékat. Pecsételtem, beszélgettem egy kicsit és bevártam a csapatom tagjait.
Az utolsó majd két kilométert már közösen tettük meg. Ez a túra a legvégére is tartogat emelkedőket, mert szépen lassan vissza kellett mászni a lépcsősorhoz. Na de itt még nincs vége, mert a több száz különböző magasságú lépcsőfok már nagyon nem hiányzik senkinek sem.
Ismét a parkolónál vagyunk és kedves gesztusként itt várt minket az egyik rendező aki gratulált. Átsétáltunk a parkolón, megérkeztünk, itt a cél.
Megkaptuk a jutalmakat, gratuláltak nekünk is és persze egymásnak is.
Az autókhoz visszasétálva legurultunk az étteremhez ahol már várt ránk Tibor és Ádám. Közben befutott Hajni és Csilla. Nem nagyon értettem akkor a dolgot, de később a beszámolóját elolvasva már világossá vált, valahogy sikerült az utolsó 1.800 méteren eltévedniük.
Még egy utolsó közös fotó és elindultunk hazafelé.
Szerintem remek napunk volt. Az idő csodálatos volt, a Mátra terepe pedig több mint ideális. Nagyon jól lehetett haladni mindenhol. Ádámot hazavittem Újpestre, Tibort is, de ez nem volt kitérő mer ő is Nagykovácsiban lakik.
Összefoglalás:
A Mátrában nem vár ránk könnyű terep. Nem jelent szerintem senkinek sem meglepetést, hogy komolyabb emelkedőket és meredek lejtőket is le kell küzdeni. Ezen a napon nagyon ideálisak voltak a terepviszonyok és az időjárás is nagyon kegyes volt hozzánk. Ritka szerencsés együtt állásról volt szó. Ha igazi téli körülmények lettek volna akkor teljesen más a nehézségi fokozat.
A Kiss Péter szintideje 15 óra amely kényelmesebb teljesítéshez is elegendő. Mindenképpen ajánlom, mert a szervező egyesület, a Hérics Természetjáró és Turisztikai Sportegyesület akikhez a Vadrózsa is köthető. Nagyon jó a hangulat, bőven fejedelmi az ellátás, mindig mindenhol van bátorítás és kedves szó. Sokunkat ismerősökként köszöntenek. Már ezért érdemes eljönni.
A Kékesről induló keleti gerinc az OKT-n az egyik kedvencem, csodálatos panorámák váltakoznak nem is tudjuk merre tekintgessünk le.
Ahogy a Mátrabérc beszámolómban is ajánlottam ha valakinek elsőre sok a táv és a szint akkor ismerkedésnek a rövidebb távokkal kezdjen. Szépen lassan fel lehet készülni erre a kihívásra is amely szerintem nehezebb mint a Mátrabérc.
Dikran
