Táv: 51,5km
Szintemelkedés: 1.937m
Tavasszal szerettem volna a Vadrózsa 160-as távján részt venni. Karácsony óta a felkészüléseimet is ehhez igazítottam. Sajnos az elszabaduló koronavírus miatt sorban törölték végül teljesen fel is függesztették a szervezett teljesítménytúrázást. A kiválasztott Vadrózsa is süllyesztőbe került. Gondoltam esetleg lehet majd instant túraként teljesíteni, de nem volt ilyen kiírás. Azért bíztam ebben mert sok másik túrát is lehetett GeoGo alkalmazáson belül teljesíteni és egy jó darabig az instant túrákon is lehetett indulni. Ezeket egy ideig a helyi rendeletek lehetetlenítették el a közterületen tartózkodások tilalmával.
A rendkívüli vírushelyzetet követően nagyjából visszaállt a teljesítménytúrázás lehetősége, bár az idei évben sok általam kiválasztott túra véglegesen törlésre került. A szervezők sok esetben későbbi időpontban sem tervezték megtartani az elmaradt túrákat. Nyáron a TTT Túranaptárában megjelent, hogy a 160km-es táv kivételével szeptember első hétvégéjén megrendezésre kerül a többi táv. Én a leghosszabb 50km-es távot választottam, erre rögtön be is neveztem. Idén egyébként is a Vadrózsa minden távjára előzetesen kellett nevezni. Ha már 160km-es befutó pólóm idén nem lehet, technikai pólót azért rendeltem.
Elindult az iskola kicsit döcögősen és ezzel együtt elérkeztem szeptember első hétvégéjéhez is. Reggel felkeltem és autóval leutaztam a rajthoz Rózsaszentmártonba. Szinte végig ismerős úton autóztam mert idén voltam a Bazalton és a Kohász Kéken is, szintén errefelé kellett utaznom.
Most sem terveztem kora reggeli indulást, nyolc óra körül szerettem volna indulni. Nem volt nagy forgalom így sikerült fél nyolcra leérnem. A híres neves E303 kotrógép közelében már nem volt parkolóhely, nekem kicsit távolabb a Bányász utcában sikerült helyet találnom.
Ezen a túrán részt vett Takács Krisztián vagyis Csipi is. De nem ám a sima mezei 50km-es távon, nem dehogy. Kapott egy bújtatott felhívást keringőre és persze rögtön élt is vele így instant formában pénteken reggel elindult a 160km-es távon. Meg kell hogy mondjam irigykedtem és szívesen elindultam volna én is így gyalog. Nagyon szeretem az instantot, mert az egyedüli, külső segítség nélküli vagyis önellátó teljesítések jelentik számomra a csúcsot. Én ezekre az eredményeimre vagyok a legbüszkébb.
Írtam Csipinek egy privát üzenetet. Sok sikert és jó utat kívántam neki és kértem kicsit had legyek részese az újabb kiemelkedő tejesítésének egy közös szelfi erejéig, ha esetleg összefutnánk az útvonalon valahol. Azt válaszolta persze lehet, oksa. Szerencsére ez össze is jött mert megállt amikor találkoztunk a Muzsla gerincén, pedig itt már 145km-nél tartott. Olyan volt mint aki most indult el. Köszönöm a fotót és elnézést a fél perc időveszteségért amit esetleg okoztam, mert itt már elgurult a gyógyszer ahogy fogalmazott. A fotó után pillanatok alatt eltűnt a bokrok között.
Visszatérve a Vadrózsára megint egy igazi vulkánikus vidéket látogattam meg. Hasonlóan meredek mint a Bazalt csak magasabbak a hegyek. Az útvonal a Mátralja és a Mátra nyugati szélét járta be. Ezen a túrán bele lehetett kóstolni a MTRBérc kihívásaiba is, mert a Muzsla-tetőt mindkét túra érinti.
A kotrógép közelében minden szépen össze volt állítva, sátrak alatt az indítás, padok, kézfertőtlenítők. Profi szervezés egy gyakorlott szervező csapattól. A Vadrózsa túrákat a Hérics Természetjáró és Turisztikai Sportegyesület szervezi.
Sorba álltam én is, bár már nem voltak sokan. Gyorsan megkaptam az előkészített itinerem és a vonalkód beolvasásával már indulhattam is. Máris kaptam egy kis ellátmányt, mert az egyik támogató jóvoltából járt egy csomag Kalifa sós mogyoró is. Még mielőtt elindultam készítettem egy fényképet a csehszlovák gyártmányú kotrógépről, melyet a felszíni lignitbányászathoz használtak. Ma már csak ipartörténeti emlék ennél sokkal nagyobb szörny bányássza a lignitet a Mátrai Erőmű számára.
Az itinert átlapozva egy útvonal leírás, egy fekete-fehér térképvázlat, a túra szint és táv adatai és az igazoló pecsétek gyűjtő oldala valamint a nyitvatartási idők szerepeltek. Lényegre törő a célnak megfelelő itiner. Kifejezetten tetszett, hogy az első oldalon a túra nagyméretű logója kapott helyet.
Elindultam a műúton Selyp felé. A domb tetején felfestés és szalagozás is jobbra vezetett be a napraforgó tábla mellé. Út közben elfutott mellettem egy kamerát cipelő túratárs, gondolom videózta a teljesítését.
Ezen a szakaszon sokan voltak, mert minden távnak erre kellett mennie. Pár kilométer után megérkeztem az első ponthoz a Kopasz-hegy oldalában.
Innen lefelé indultam tovább, az út mellett végig kökénybokrok voltak, rendszeresen megálltam szedni belőle. A húsos som mellett ez a másik őszi kedvencem.
Jobbra nézelődve már lehetett gyönyörködni a Mátra távoli csúcsaiban is.
Az aszfaltot elérve egyértelmű felfestés fogadott, nekem balra kellett mennem. Egy rövid szakasz után jobbra a szántóföldek mellett indultam tovább az első hegy, a Somlyó felé.
Ez volt az első emelkedő, itt kezdtek el szuszogni komolyabban a túratársak, közben a terepfutók sorban elhagytak minket. A fekete fenyőfák között értem fel a csúcshoz, a kereszthez. Innen is csodálatos panoráma fogadott a Cserhát és Apc felé.
Az EP-n kaptam egy újabb pecsétet és egy banános csokit. A Vadrózsa pecsétek is különlegesek már ezekért megéri eljönni.
A Somlyó után leereszkedtem Ferenc majorhoz. Kolin-völgy után megérkeztem az egyik legszebb ellenőrző pontra a Széleskő-bányatóhoz.
A tó partján komoly élet volt, tábortűz, jó kedv, volt aki fürdeni ment a tóba. Kaptam egy újabb pecsétet és egy szelet dinnyét. Ez nagyon jól esett. Fotóztam én is ezt nem lehetett kihagyni.
A piros pötty jelzésen másztam fel a bánya tetejére ahol balra fordultam a piros kereszt jelzésen és letértem az első kilátó ponthoz.
Készítettem egy fényképet és a piros kereszt jelzést követve átsétáltam a másik kilátóponthoz, innen lehetett igazán végignézni a bányán és a tavon.
Elidőztem egy kicsit, de végül elindultam tovább felfelé. A Köves-tető közelében balra fordult az út, innen már szintben vezetett tovább. Elhaladtam egy túratársam mellett aki utánam szólt: Dikran te vagy az? Meglepődtem, nem számítottam arra, hogy valaki a nevemen szólít. Mint kiderült egy újabb lelkes Blog olvasómmal találkoztam Bencsik Gáborral Miskolcról.
A következő szakaszon mellém csapódott és beszélgettünk egy jót. Gábor a 30km-es távra nevezett, rendszeresen teljesítménytúrázik, általában a 30-40km-es távokon teljesít. Egy újabb visszaigazolás, hogy többen is vannak akik el is olvassák a bejegyzéseim. Akkor írom tovább, köszönöm ha olvasóim vagytok.
Közösen értünk le a szurdokpüspöki műúthoz. Nem hagytuk ki a Köszvény-kút hűvös, bár kissé vasas ízű forrásvízét sem. Pár száz méter után megérkeztünk a következő ellenőrzőponthoz az Eszter-forráshoz. Újabb pecsét és frissítés, most szőlőt kaptunk.
Elindultunk Gáborral Szurdokpüspökire a műúton. A Fenyves Panzió után az elágazásnál elköszöntünk egymástól, én egyenesen mentem tovább, Gábornak innen kellett visszafordulnia. Remélem nem bánja, hogy búcsúzóul megkértem álljon oda az irányító papírokhoz.
Szurdokpüspöki központjában jobbra indultam el a piros sáv jelzésen a Pincesor felé.
Ez a hely ismerős azoknak akik részt vettek a Mátrabérc teljesítménytúra valamelyik távján, mert a MTRBércnek Szurdokpüspöki a célja. Az idei évben én is végigjártam, ez lesz a következő posztom.
A Pincesorok után elindultam felfelé, most következik a Muzsla, ez a legnagyobb emelkedő az 50 km-es távon.
Balra letérve az erdei útról a Diós-patak száraz medrén átkelve elindultam tényleg felfelé.
Az első csúcs a Horka-tető. Már innen is egyre szebb volt a kilátás.
Következett a Kis-Koncsúr, ott lent van Szurdokpüspöki, onnan kell felmászni a Muzslára. A Mátrabércen azt hiszem nagyon sokan fellelkesülnek amikor ezt megláthatják.
Majd a Nagy-Koncsúr. Innen északnyugat felé Pásztóban és mögötte a Cserhát vonulatában lehetett gyönyörködni.
A másik irányban pedig felismertem a Havast (a panorámakép közepén láthatjátok). Emlékeim szerint jó meredek út visz fel a tetejére a sárga kereszten.
Egy kis szusszanás után az első Nagy-Hársast is megmásztam és a Muzsla-tetőre vezető szakaszon sikerült az éppen lefelé tartó Csipivel összefutni. Itt is van a bizonyíték, a közös szelfi. Ezen a helyen nagyjából 22km-nél tartottam, Csipi több mint 24 óra futás és gyaloglás után már 145km-t teljesített. Egy kipihent, vidám arc volt mellettem. Biztos sokat segített ebben az is, hogy a hosszú kísérletezései után megtalálta végre a számára bevált iso italt. Ha így nézhetek ki én is, akkor biztosan kipróbálom.
Még egy utolsó felmászás és a Harasztos-bérc gerincén felértem a Muzsla 805 méter magas csúcsára. Ez a legmagasabb pont az 50-es távon.
Innen ereszkedtem le a Muzsla nyergébe. Balra a bükk fák közül szép képeket tudtam csinálni Pásztó felé.
Az ellenőrző ponton kaptam pecsétet és egy kis rágcsálnivalót is.
Elindultam lefelé a zöld háromszög jelzésen ahol találkoztam egy felfelé igyekvő túratárssal. Ő volt akivel a túra elején összefutottam, kamerát cipelve videózta az útját. Elnézte az utat? Vagy kihagyta a pontot? Nem tudtam mi a helyzet. Később megnéztem a videóját és kiderült fordítva kezdte el az Eszter-forrástól a nagyobbik kört.
A Sóbánya-patak völgyében köveket kerülgetve, folyamatosan a patak egyik oldaláról a másikra áttérve értem le az éppen csak csordogáló Olgi mama forráshoz. A forrást követő szakaszon látszott, hogy nagy eső idején rendesen düböröghet itt a patak.
Továbbra is völgyben lefelé haladva értem el a zöld sáv jelzést ahol balra fordultam és a Vadetetőhöz érve találtam egy zöld szatyrot benne különböző frissítőkkel, gumicukorral és sós mogyoróval. Nem nyúltam hozzá, mert nem tudtam mi célból van itt.
A következő szakasz a zöld négyzet jelzésen vitt fel a Galamb-tisztásra.
A tisztás túloldalán felértem az Erdészházhoz és jobbra fordulva elindultam a dózer úton. Hamarosan megérkeztem a következő ellenőrzőpontra Prédikáló-tetőn, már 32km-nél tartottam. Találkoztam Köblös Csabival is, készített nekem jó kis zsíros deszkákat. Őt még az aktív barlangász időszakomból ismerem.
Ezen a ponton volt frissítés, zsíros vagy lekváros kenyér, gumicukor mindenféle földi jó. Mint kiderült Csipinek vitték le a Vadetetőhöz a frissítést, de mondtam azt hiszem nem vette észre mert nekem úgy tűnt nem fogyasztott belőle.
Végül elköszöntem és a zöld négyzeten lesétáltam János Várához ahol újabb csodálatos kilátás fogadott.
Innen a sárga kereszten indultam el lefelé, ez egy technikás szakasz. Nem tudom merre ment a turista út, én úgy ereszkedtem le a völgybe, hogy mindig a számomra legideálisabb utat választottam.
Szerpentinezve de végül leértem a Rédei-Nagy patakhoz. A hűvös völgyben megkerestem a zöld sávot és elindultam felfelé, Cserepes felé.
A következő szakaszon egy nagy réten haladtam át, több képet készítettem, többször megálltam nézelődni is. Messze a távolban feltűnt a Mérőtorony, oda kell még felmásznom. Ez a második Nagy-hársas, mondhatni az igazi vagy az ismertebb.
Elérve a piros kereszt jelzést balra elindultam lefelé Lapostanya felé ahol Bivalyokat tartanak. Szemben pedig ismét megláttam a Nagy-hársast, az utolsó hegyet. Egyre közelebb kerülök hozzá, most már le is fényképeztem.
A piros kereszt továbbra is a dózerúton vezetett le a völgybe, de az egyik visszafordulásnál le tudtam nézni a Pincepataki Kőbányába is.
Még néhány forduló és visszaértem Szurdokpüspök műútjához. De én most biztosan elsétálok a Köszvény-kúthoz. Kell egy kis frissítés és le akarom cserélni a komplett vízkészletemet is. Egy túratársam is velem tartott, ő is úgy gondolta megéri a kitérőt. Mind a ketten frissítettük magunkat a forrásnál.
Visszatérünk az Eszter-forráshoz, még volt egy kevés szőlő, gyorsan lecsaptunk erre is. Hamarosan bezár a pont, nekünk másodszorra már nem járt pecsét, csak elhaladtunk mellette.
Ma már másodszor megyek a Fenyves Panzió felé, a műúton az autósok inkább mérgesek nem igazán akarnak minket szabályosan kikerülni. Elérjük újra az elágazást, de most már balra ráfordulunk az utolsó hegyre vezető útra.
Egyre meredekebb lett az út a piros sáv először jobbra majd élesen balra kanyarodik. Az emelkedőn alkalmi túratársam lemarad, a saját tempómban lassan megérkezem a Nagy-hársas tetejére a Geodéziai Mérőtoronyhoz. A torony mellett egy feltételes ellenőrzőpont fogad, kapok pecsétet is.
A csúcs után elindultam lefelé, jobbra az út mellett egy újabb vadetetőt is érintettem. Egyszer csak szalagok sora fogad a bal oldalamon. Ismerős a hely, megnézem a térképet, ezen a részen keresztezi egymást a reggeli piros kereszt és a délutáni piros sáv. Nekem egyenesen tovább, lefelé kell mennem a piros sávon.
A Köves-tető és Tarcod-hegy következik majd a Kerek domb felé fordul az út. Egy éles visszafordítás után megérkezem a Tarcodi-pincékhez.
A pincék között hosszan fut tovább a turistaút, majd jobbra lefelé szalagozás vezet le az alsó pincesorhoz. Az egyik pincénél volt az utolsó ellenőrzőpont. Megvan az utolsó pecsét, van müzli szelet is, sós mogyoró, akár inni is lehet. Köszönöm nekem van még inni valóm csak egy fotót kérek a pontőr hölgytől, akinek komplett irodája volt az asztalnál.
Végül az utolsó dózerutas szakasz kivezet az aszfaltútra. Balra fordulok, egyre közelebb a Cél. Beérkezem Rózsaszentmártonra a Temetőhöz, utána nem sokkal a Templomhoz is.
A Templom mellett a Főtéren több Emlékmű fogad, megörökítem ezeket is. Balról jobbra a Világháborús Hősi Emlékmű, középen a Bányászat Hőseinek Emlékműve és végül az 1956-os Emlékmű.
Végül az Apci út és a Kölcsey Ferenc út vezet vissza a Kotrógéphez. Megérkeztem, leadom az itinert, rögzítik a beérkezésem, kapok kitűzőt, oklevelet és technikai pólót is, fehér színben. Ha szeretném van Büfé is, ezt most kihagyom nekem nem volt hosszú a táv, nem lettem éhes.
Elköszönök a vidám csapattól és elindulok az autóm felé, visszafordulva még egy utolsó fényképet azért készítek a nagy szörnyről.
Összefoglalás:
Igen idén szerettem volna a Vadrózsa 160 trófeát is megszerezni ez a túra jobban érdekel mint a Mátra 115. Sajnos ez elmaradt. Szerencsére ez az 50-es táv megrendezésre került, így idén lett egy kis Vadrózsa kostolóm is.
A szervezés, a lebonyolítás és a frissítések tökéletesek, nem lehet belekötni szerintem semmibe sem.
Ezen a túrán a táv és a szint sem kevés. Az 50-es táv legkomolyabb emelkedője a Diós-pataktól a Muzsláig vezet fel, itt kb. 5km-en 600m szintemelkedést kell leküzdeni, melyhez 60m ereszkedés is társul az egymás után következő csúcsokról kissé leereszkedve majd a soron következőre felmászva. Nem véletlenül mondják rettegett Muzslának. Ez a szakasz jelent komolyabb kihívást. A 12 óra 30 perces szintidőbe ez az emelkedő szerintem kényelmesen pihenésekkel és megállásokkal is belefér. Én sem siettem most sem, kiélveztem a látnivalókat mindenhol ahol erre volt lehetőségem.
Jövőre biztosan eljövök, remélem megrendezésre kerül a 160km-es táv. Ha igen akkor bízom benne, hogy Csipi fogad majd a Muzsla-nyeregben engem is mint „Nyomit”, ahogy emlékeim szerint Ő szokta mondani. Szeretnék én is Csipi Nyomija lenni. Jövőre remélem összejön.
Dikran