by 
Táv: 102,3km
Szintemelkedés: 3.511m
Ez volt a második 100 km-es túrám idén. Erre is előneveztem és mivel a rajt-cél azonos helyen Eresztvényben a Novohrad-Nógrád Geoparkban volt így nem kellett gondolkoznom azon hogyan jutok haza vagy vissza a rajtba.
Ez a teljesítménytúra a Karancs-Medves hegységet járja végig, mondhatni keresztül kasul átszeli. Aki nem ismeri a helyszínt annak tudnia kell hogy vulkanikus hegységről beszélünk ahol sok a meredek fel és persze az ezt követő meredek le. A terület legnagyobb városa Salgótarján, hegyek ölelik körbe a települést. A környéken a szocialista időkben komoly szénbányászat is folyt, elsősorban fekete és barnakőszenet bányásztak a nógrádi medencében. A városban van egy Bányászati Múzeum is, ahol egy igazi tárót is meg lehet tekinteni, a József lejtős aknát.
Az idei évben részt vettem a Kohász Kék 130km-es teljesítménytúrán is, amely Salgótarjánból indult. A Kohász Kék beszámolómban írtam egy bevezetőt is a szénbányászathoz kapcsolódó, a szocialista időkben aranykorát élő ipari termelésről. Ha ez is érdekel, ajánlom ezt a beszámolómat is, melyet innen közvetlenül is elérhettek.
A Karancs-Medves vidéke nem tartozik a legfelkapottabb kirándulóhelyek közé. Ha valakinek a ritkán járt vadregényes útvonalak, a turistautak jelzéseinek keresgetése, a festői szépségű panorámák és várromok, a magasabb hegyekben gyönyörködés is a kedvencei közé tartoznak, akkor feltétlenül keresse fel ezt a területet is.
A számtalan teljesítménytúra mellett egyébként ide el lehet jönni egy instant túra keretében is, mert a Mackó és Medves körök is ezeket a területeket járják végig. Nagy előnye az instant köröknek, hogy szinte bármikor el lehet menni rá, nem úgy mint egy teljesítménytúrára, amelyet évente egyszer rendeznek meg és ekkor ha fúj a szél ha esik az eső menni kell, feltéve, hogy valaki annyira szereti a természetjárást, hogy ez nem jelent számára akadályt. Mint például én.
A terület geológiája is különleges, ez a tűzhányók vidéke, az alapkőzet nagy része miocén andezit, melyet a pliocén korú vulkáni tevékenység tett különlegessé. Ez a második jelentős vulkáni tevékenység alakította ki a bazaltkúpokat, melyek közül talán a legkülönlegesebb a Somoskői bazaltorgonák. Ebben az a különleges, hogy a vízszintes orgonák függőlegesre váltanak és zuhatagot formáznak. Ezek az orgonák világviszonylatban is ritkák mert szabályos öt és hatlap formájúak.
De említhetném a Baglyas-követ is ahol a bazalt egy tufával kitöltött vulkáni kürtőbe nyomult be és ott megrekedt. Van látnivaló itt is bőven, tényleg érdemes ide is elmerészkedni. Főleg most, hogy a határ közelsége nem jelent akadályt, néhány évtizeddel ezelőtt biztosan nem lehetett ennyire szabadon járni a vidéket.
Ha valakit jobban is érdekel a geológia, akkor mindenképpen ajánlom a Pangea Blogot, melyen van egy poszt kifejezetten erről a vidékről Közép-Európa legnagyobb bazaltfennsíkja címmel.
Ebben a beszámolómban egy újabb hosszú teljesítménytúrára invitállak titeket, gyertek velem virtuálisan ma is hazánk egy kevésbé ismert hegyvidékére.
Általában egyedül szeretem végigjárni a hosszú távú teljesítménytúráimat, ezért ma már nem a rajtidő elején hanem inkább a közepe vége felé indulok el. Számomra ennek nagy előnye, hogy mire én is elindulok a gyors lábúak, a terepfutók már régen elrajtoltak és árkon bokron túl vannak, szellősebbé válik az útvonal nagyrészt egyedül mehetek. Volt idő amikor én is a minél jobb időeredmény elérésére koncentráltam, szinte nem álltam meg sehol sem, átrobogtam minden látnivalón, nem másztam fel a kilátókba és nem tettem kitérőket sem a hivatalos útvonalról. Ma már egészen máshogyan tervezem meg és járom végig a kiírás szerinti útvonalat.
Turista térképen végignézem előzetesen merre fogok menni és az érdekesebb látnivalókat kijegyzetelem, ezeket a helyeket általában felkeresem még akkor is ha egy kicsit le kell térni a kijelölt útvonalról. Ma már eljutottam oda, hogy teljes mértékben kiélvezem a természetjárást. Tempósan, de számomra kényelmesen járom végig a hegyek-völgyek világát. Ezen a túrán sem volt ez másképpen, kihasználtam a rendelkezésre álló 25 órás szintidőt.
Elérkezett a túra napja, korán reggel felkeltem és elindultam a rajthoz Eresztvénybe a Novohrad-Nógrád Geopark Látogatóközpontjához. Mire odaértem már számtalan autó parkolt a központ mellett, kicsit távolabb a tó mellett találtam helyet. A hosszú távot választók nagy része már elrajtolt, nagyon kevesen voltak a rajtnál. Megkaptam az itinerem és regisztrálták az indulásom. Minden rendben volt, elindultam.
Az itiner egy kis füzet volt, melyben az útvonal rövid leírása szerepelt táv és szintadatokkal. Az utolsó oldalon kellett gyűjtenem az igazoló pecséteket. Itt szerepeltek az ellenőrzőpontok nyitvatartási idejei is. Térképet más egyéb információt az itiner nem tartalmazott, csak a legfontosabbakat.
A parkolóból elindulva a tó mellett kezdődött a mai nap és egy kényelmes úton, a piros sáv jelzésen tértem le a műútról az erdőbe. Ideális bemelegítő szakasz volt ez, mert a régi somoskői kisvasút nyomvonalán vezetett.
Hamarosan elértem a kisvasút hídját és az alagutat is, amely olyan hosszú volt, hogy kellett világítás is az áthaladáshoz.
Az alagút után kiértem egy mező szélére és innen ereszkedtem le Somoskőújfalura.
Az első pont a Határ Büfénél fogadott. Pecsételtem a vidám pontőröknél és a vasút felett átvezető gyaloghídon átmentem a Kilátó utcához.
Elindultam a sárga sáv jelzésen. A település után egy kis ösvény indult el jobbra felfelé. Megérkeztem az első komolyabb emelkedőhöz. Folyamatosan felfelé haladva az Államhatárhoz is, a túloldalon már Szlovákia helyezkedik el. A régi időkben ide tuti nem lehetett csak így felsétálni, biztosan megállított volna egy határőr vagy valamilyen hivatalos személy megkérdezve, hogy ugyan mit keresek itt.
A határ mellett vezetett úton folyamatosan felfelé haladva, majd a piros háromszög jelzést elérve balra folytatódott az út tovább. Ezen a meredek emelkedőn értem el a Kápolna-hegyet ahol egy ellenőrző kód várt rám.
Ezen a helyen van a nagyon szép állapotban tartott Karancs kápolna egy haranglábbal. A Kápolnába is éppen hogy csak beléptem a fotózás erejéig.
A Kápolna melletti füves területen padokat, pihenőhelyeket is kialakítottak és megnézhetjük a Trianon Emlékművet is, melyen számtalan koszorút és nemzeti színű szalagot helyeztek el a gondos kezek. Ez nem véletlen, mert az idei év jubileumi évforduló.
Megnéztem mindent ha már itt vagyok. Innen vissza kellett ereszkednem a Karancs-nyeregbe és a zöld kereszt jelzésen felmásztam a Karancs-csúcsra a terület legmagasabb pontjára. 727 méter magasra értem fel a Karancs-kilátóhoz, amely különleges mert acélszerkezetes. Tériszonyosoknak komolyabb kihívást jelenthet a megmászása, mert nagyon szellős, a lépcsősorok is meredekek. Sajnos július végén történt egy tragikus baleset, egy 17 éves fiatal fiú lezuhant a kilátóból és szörnyethalt. Nyugodjék békében.
Természetesen ha már felmásztam a csúcsra a kilátó sem maradhatott ki, oda is felmásztam, ezt a körpanorámát nem akartam kihagyni.
Negyed órát nézelődve végül lemásztam és a torony mellett a következő ponton igazoltam, kaptam egy kis édességet és a vidám fiataloktól elköszönve folytattam utamat, ismét a határ mellett.
Most következett az egyik legtechnikásabb szakasz, mert több lépcsőben meredeken kellett lefelé haladni. Ebben az volt a nehéz, hogy morzsalékos, kőtörmelékes volt az út, tényleg oda kellett figyelni, mert könnyen megindult a törmelék. Nagyot lehetett zakózni vagy fenékre pottyanni ha valaki nem figyelt eléggé.
Hosszan a határ mellett haladtam, ez az út egy Tanösvény része. Hol a szlovák hol a magyar oldalon vezetett az út, időnként rönkökből készült padok és információs táblák mellett haladtam el. A padok kifejezetten tetszettek.
Néhány kilométer után elértem a zöld négyzethez, ez a hely a Sátorosi-átjáró, újabb kódot kellett felírnom a megfelelő helyre.
Továbbra is a határ mellett mentem tovább. Felmásztam a Nagy-Arany-hegyre, majd fokozatosan kezdtem leereszkedni a hegyekből. Volt egy érdekes fa híd is, már a szlovák oldalon, ezen kellett átmennem.
Végül kiértem egy nagy mező szélére. Innen már láttam a következő pontot egy kilátót ahova kellett tennem egy oda-vissza kitérőt, de megérte, mert újabb emlékezetes panorámában volt részem a Nagyromhányi-kilátóból, ahova szintén felmásztam. A kilátó felső szintjén volt egy színes térkép is a környékről, be lehetett azonosítani a látnivalókat. Egyébként ritka, hogy ilyesmire is gondolnak, nem megszokott a környéket ábrázoló térkép a kilátók tetején.
A kilátó mellett volt egy frissítőpont, gondoskodtak vízről is. Pecsételtettem, elköszöntem és visszatértem a rét szélére, ahol jobbra fordulva elindultam a következő pont felé. És azt hiszem láttam egy hiúzt is a fák között. Csak egy pillanatra sikerült meglátnom, de úgy tűnt egy nagytestű világos bundájú macskafélét láttam melynek a fülén volt bojt. Sajnos annyira gyorsan történt, hogy teljes mértékben nem tudtam megbizonyosodni erről, de ha valóban hiúz volt akkor életem első szabadban élő példányát láthattam. Annyira ritka, hogy erdészek és vadászok is egész életükben emlékeznek arra, amikor összefutnak vele. Ha hiúz volt akkor a határ közelsége miatt lehetett, mert Szlovákiából szoktak átjönni a Felvidék területeiről.
Kényelmes könnyű szakasz következett, beértem Karancsberényre. A községen keresztül kellett mennem és a Karancsberényi-patak mellett ismét elindultam az erdő felé, amely egy aszfaltos szakasz volt. Ezen értem el a lepusztuló félben lévő Kádár-villához és a Légrády-vadászházhoz. Megtartottam első hosszabb pihenőmet és feltöltöttem a vízkészletemet, mert a szervezők gondoskodtak arról, hogy legyen minden ponton palackos víz.
Én minden túrámon távtól függően 3-5 liter vízzel indulok el a rajtból, de sokan csak annyit visznek magukkal amely egy-két pont között elég. Ezen a túrán viszont gondoltak arra is, hogy a futóknak és a kevesebb vizet magukkal cipelőknek kellhet a folyamatos utánpótlás. Nagyon köszönöm én is, hogy biztosítottak palackos vizet, mert nagyon kevés helyen lehetett kék kúttal vagy forrással találkozni. A frissítésen kívül természetesen pecsétet is kaptam.
A Kádár-villa a szocialista időkben pártüdülő volt, gondolom nagyon szépen rendben volt tartva. Nem hiszem, hogy hétköznapi földi halandó jöhetett erre. Most már lassan az enyészeté lesz minden. Az épület emlékeztetett a balatonaligai pártüdülőben Kádár villájára. Kicsit kutakodva találtam némi információt is erről a helyről. A vadászház a II. világháború alatt a németek ellen küzdő Nográdi Sándor vezette partizánegység harcálláspontja volt. A háború után Múzeummá alakították, a főépületben volt a Felszabadulási és Partizán Emlékmúzeum. A Kádár-villa az 1960-as években épült meg és elsősorban nyári laknak használta az ország akkori tejhatalmú vezetője, Kádár János. A rendszerváltás után a Vadászház magánkézbe, a villa Önkormányzati tulajdonba került. A 2000-es évek elején tervben volt, hogy szociális otthonná alakítják, ebből nem lett semmi sem, elhagyatottam áll manapság.
A mai helytörténeti kitekintésem után térjünk vissza a túrára. A pont után elindultam a piros sáv jelzésen jobbra felfelé. Ilyen szép erdei utakon haladtam tovább.
Kisebb emelkedők, könnyebb fel és le menetek után megérkeztem Karancsalja széléhez, ahol ismét egy ellenőrzőpont fogadott.
Nagyon vidám hölgyek voltak a pontőrök, volt frissítés is. Megépíttettem a szokásos három emeletes zsírosdeszkámat a rétegek között lila hagymával és sóval. Ezen annyira csodálkoztak, hogy kérték hadd fotózzanak le engem ezzel az alkotással, mert ők még nem láttak ilyet, pedig rengeteg túrán részt vettek már pontőrként. Kölcsönösen fotóztunk egyet, majd elköszöntem a vidám társaságtól és folytattam utamat a következő szakaszon egy mezőgazdasági terület mellett. Számomra ezek az élmények a legemlékezetesebbek egy teljesítménytúrán.
A szántó mellől újabb különleges kilátásban volt részem.
Az erdőbe visszatérve a sárga sávon értem el Salgótarján felett a Kőkereszteket.
A Kálvária mentén elindultam lefelé. Erről a helyről a legszebb a kilátás a városra. Jól láthatóak a szocialista építészet toronyházai is.
A sárga sáv néhány forduló után elhagyta a Kálváriát és érintette az Országzászlót.
Végül egy vargabetűvel leértem az Alkotmány utcához, ahol a Galcsik Fogadónál egy újabb kód várt rám. Továbbra is a sárga sávot követtem de az út másik oldalán megláttam a McDonald’s gyorséttermet. A következő túrám innen indul, ez a Kohász Kék 130km-es teljesítménytúra lesz egy hét múlva, a 2020-as évem legfontosabb teljesítménytúrája.
Most vissza ide, tényleg nagyon várom már, elnézést, hogy többször is elkalandozom a beszámolómban a Kohász Kék felé. Ma a Bazalton vagyok! A zebrán átkelve a vasútállomáson megnéztem a mozdonyokat is.
Egykor a salgótarjáni acélgyárban szolgálatot teljesítő szertartályos tolató gőzmozdony évtizedek óta hozzátartozik Salgótarján főtéri vasútállomásához. Ennek lett párja később a síküveggyárban, majd az acélgyárban dolgozó dízelmechanikus tolató mozdony. Igazi különlegességnek számít hazai viszonylatban ez a két ipartörténeti jelentőségű mozdony, melyek együtt láthatóak az állomás peronján. Vasútbarátok biztosan részletesebb információkkal is rendelkeznek.
A mozdonyok megtekintése után a közeli parkban leültem egy kicsit pihenni. Körülöttem a szocialista építészet toronyházai. Szerencsére a bányászat után nem pusztult le Salgótarján. Nekem úgy tűnt megtalálta új útját és a város rendben van, talán fejlődik is.
A parkból már a kék sávon indultam el, ez a Kohászok Útja. A Damjanich utca után egy rövid erdei szakaszt követően a nyaralók mellett értem el a Pécs-kő nyergi cserfát.
Innen balra fordultam és pár száz méter után a Pécs-kő pihenőnél várt a következő ellenőrző pont. Egy megfáradt túratársam gyűjtött erőt a padon. Remélem nem bánja, hogy megörökítettem őt is.
Pecsételést követően természetesen felmásztam a Pécs-kő tetejére is. Az utolsó szakaszon még kapaszkodó kötél is el volt helyezve, egy pici via-ferrata érzésben is részem lehetett.
Ezt a csúcsot nagy kár lett volna kihagyni, újabb lenyűgöző körpanoráma.
Visszamásztam az információs táblákhoz és a közelben az út mellett van egy ismeretlen katona sírja is. A piros háromszög jelzésen értem le a Hurka-Pécskő bányaudvarhoz. Ez egy újabb geológiai érdekesség, mert a vulkáni kráter alatti kürtőben egy lávadugó alakult ki, amely nem robbant fel. A megrekedt láva kihűlt és később, évmilliók alatt, a körülötte elhelyezkedő puhább kőzet lepusztult így láthatóvá váltak a bazalt oszlopok, tornyok. A bazalt újabb ritka, göbös formában látható.
Innen leereszkedve Ponyipuszta Temetője mellé értem, megláttam egy kék kutat és újratöltöttem ivózsákomat, frissítettem magamat.
A főúton átkelve továbbra is a piros háromszöget követve értem el a régi fogaskerekű vasút nyomvonalához a Kútház-völgynél. Jobbra fordultam és a nyomvonalat követve egy újabb emelkedőn értem fel a Fanyula-tisztásra. A következő szakasz a piros sávon vezetett le a kiinduló pontba Eresztvénybe, a Geopark Látogatóközponthoz. Az első karikán végigértem, már 58km-nél tartottam. Kaptam meleg ételt is, grilleztek. Ettem én is és egy kisebb pihenő után elindultam a következő pont felé.
A dózer úton indultam el, érintve egy újabb kék kutat ahol lecseréltem a teljes vízkészletemet, biztos ami biztos alapon. Megnéztem az út mellett a Petőfi forrást is, víz ugyan nem volt, de kilátás és néhány pad igen.
Hamarosan beértem Somoskőre a Somos Kocsmához ahol vidáman söröztek a vendégek.
A pont fent volt a Somoskői Várhegyen a Petőfi kunyhónál. Elvileg az Alföld sík terepeit kedvelő Petőfi járt itt is, legalábbis ez derült ki az információs tábláról.
Készítettem néhány fényképet. A vár alatt van egy díszkút és a tizenhárom Aradi Vértanúnak is van Emlékműve a parkban.
Szép rendezett a környék és közvetlenül a Vár mögött húzódik az Államhatár. Ha jól emlékszem a közelben van egy geológiai tanösvény is és el nem felejtve megemlítem azt is, hogy a poszt elején említett bazaltorgonákat is a közelben lehet megnézni.
Végül elindultam vissza a kocsmához. Most kezdett el sötétedni, lassan szükségem lesz a fejlámpámra. A piros kerékpárút jelzésen értem el a Középbánya-tavat. Út közben találkoztam fürdőruhás lányokkal, gondolom a tóban voltak fürdeni. Lassan tényleg besötétedett annyira, hogy elő kellett vennem a lámpám.
A tó mellett volt a pont, kaptam pecsétet és választhattam ropit, édességet is.
Nagyon jót beszélgettem a pontőrökkel, de végül elindultam a lépcsősoron felfelé. Továbbra is a piros kerékpárút jelzést követtem. Egy kényelmes szakasz következett, mert egy mezőn haladtam keresztül csillagos égbolt alatt. Nagyon különleges szakasz volt.
Kilométereken keresztül a mezőn vezetett az utam a hegyek felé, időnként a messzi távolban fénypontokat láttam. Egyre közeledtem hozzájuk, végül megérkeztem a Réti kereszthez, ahol a következő pont várt rám. A kereszt mellett egy újabb terülj-terülj asztalkám fogadott, gyümölcsökkel, sós és édes ropogtatni valókkal. Tényleg nagyon gondos a szervezés, ezeket a családias kis létszámú teljesítménytúrákat szó szerint imádom. Számomra ettől lesz kerek egész egy teljesítés.
A pont után megérkeztem a soron következő lakott területre Salgótarján-Rónafalura, majd egy rövid erdei szakasz után Salgótarján-Rónabányára.
Megint egy hegy következett, Szilvás-kőre kellett felmásznom az igazoló kódért. Az út mellett megálltam egy érdekességnél, egy mágneses sziklafalnál. Kipróbáltam egy darab fémmel és igen tényleg mágneses egy picit.
Kicsit távolabb egy különleges klímájú hasadék és egy újabb nevezetesség, a cseh katonák sírja fogadott. Talán testvérpár volt? Nem ismerem a cseh neveket. A Jan-ból következtettem erre.
Furcsa volt, hogy cseh katonák sírját találom meg itt, ezért ezt útpontként megjelöltem magamnak, mert ennek utána kell néznem. Otthon már kikerestem mi a története a síroknak. Mint kiderült az I. világháború idején a Karancs és Salgótarján környékét cseh katonák foglalták el/támadták meg. Ezekben a harcokban estek el a katonák.
A katonasírok után egy hosszabb erdei szakaszt követően értem le Bárnára az Ibolya presszóhoz. Újabb pecsét és frissítés. Már 72km-nél jártam, éjjel 11 óra múlt. A presszótól egy kitérőt kellett tennem, mondták ha szeretném a ponton hagyhatom a hátizsákom. Köszönöm, de nem élek vele, viszek mindent végig.
A kék sávon a Bárnai-forrásnál ittam egyet, ez a szakasz ismét a Kohászok Útja része. Felfelé kellett mennem, végül felértem a kék háromszög jelzéshez ahol élesen jobbra fordulva az utolsó emelkedő után a Nagy-kő tetejére is. Az információs tábláról kiderült, hogy egy újabb geológiai érdekességhez értem mert ez egy tellér. A vulkáni tevékenység közben a magma áttörte a puhább kőzetet egy kúpot, oszlopot alkotva dermedt meg. Évmilliók alatt az időjárás viszontagságai itt is lekoptatták a puha kőzetet így bukkant a felszínre a kemény magmás kőzet. A csúcson egy kód várt rám a padoknál, bevezettem a megfelelő helyre az itineremben.
Szép tiszta csillagos égbolt fogadott ezért leültem a csúcson, lekapcsoltam a fejlámpám és megettem az egyik magammal hozott szendvicsemet. Sehol senki, teljesen egyedül vagyok a csúcson. Ez a pillanat igazán emlékezetesre sikerült.
A csúcsról leereszkedtem a kék sáv jelzéshez és visszaérve az Ibolya presszóhoz magamhoz vettem egy újabb szendvicset. Néhány túratársammal is találkoztam, ők még felfelé tartottak a Nagy-kő csúcsára.
Bárna után ismét a Kohászok Útja kék sáv jelzésén indultam tovább. A sárga sáv jelzést elérve jelzést váltottam és a sárgán végül elértem egy műutat. Balra fordultam és Szőröspusztánál megérkeztem a következő ellenőrzőponthoz. Itt már 82km-nél jártam, lassan közeledek a célhoz.
Újabb erdei szakasz következett, egy bányaterületen is átvezetett az út. A bánya feletti kereszteződésben egy újabb kód várt rám.
Ismét jelzésváltás következett, a piros sávon folytattam éjszakai utamat, felmásztam az 584 méter magas Somlyára. Leereszkedtem a Kis-Somlya érintésével a következő lakott területre a salgótarjáni nyaraló övezethez, ahol ma már jártam. Visszaérkeztem a Pécs-kő nyeregbe a Cserfa jellegfához.
Megint felmásztam a Pécs-kői pihenőhöz. Már nem volt személyzet egy kód várt rám a pihenő fa oszlopán, most önellátó EP-ként üzemelt. A pihenőben volt víz, sós ropogtatni való és édesség is. Egy kicsit fogyasztottam mindenből. Remek szervezés, nem lehet panaszkodni semmire sem.
Még egy darabig a már ismert úton mentem fel a Pécs-kői katonasírig. Innen viszont a sárga sáv jelzésen ereszkedtem le a hegyről Salgótarjánba a Millenniumi Emlékparkhoz. A körforgalomnál fordultam vissza és a Túrabolt előtt megérkeztem az utolsó pecsételős ellenőrző ponthoz. 93km-nél jártam, hajnali fél öt volt ekkor. Lassan kell fel a nap, hamarosan vége az éjszakának.
Néhány utca után visszatértem az erdőbe, az utolsó szakaszra, amely tartogatott még meglepetéseket. Az utolsó 10km-en közel 500 méternyi szintemelkedést.
Visszaértem a piros sávhoz, a régi fogaskerekű vasút nyomvonalához. Második alkalommal is felmásztam a Fanyulas-tisztáshoz. Közben felkelt a nap világos lett, a fejlámpámra már nem volt szükségem, lekapcsoltam.
A tisztás szélén értem el a piros rom jelzéshez. Egy hosszú fokozatosan egyre meredekebbé váló emelkedő várt rám, ezen értem fel a Boszorkány-kő tetejére, ahol egy kód és újabb szédületes körpanoráma várt rám. Ezért megérte ide is felmászni, főleg, hogy időközben a nap is felkelt, világos lett.
A csúcson többen is összegyűltünk, mindenki élvezte a napfelkeltés kilátást. A hosszú gyaloglásunknak ez volt az egyik kiemelkedő jutalma. A csúcson a túra következő geológiai érdekességével is meg lehetett ismerkedni, mert itt réteglapokat láthattunk.
A kód felírása és újabb fotók után egy nyergen keresztül másztam át az utolsó ponthoz a Salgó-várhoz, ahol megint egy geológiai különlegesség fogadott. A vár alatt bazalttuskókat vagy ahogy a Dunántúlon nevezik bazaltorgonákat láthattunk. A vár felső teraszán volt a kód, ide kellett felmászni, de megérte ez is.
Ezzel meg is van! Minden szintet leküzdöttem, távban 100km-nél, szintben 3500m-nél tartottam.
Most már csak le kell sétálni a célba. Meredek lejtőn értem le a szépen felújított Dornyay fogadóhoz, ahol voltam már egyszer ezen a túrán.
A közelben van a Bodzás-kút is, nekem maradt még innivalóm már nem álltam meg vízért.
Továbbmentem másodszor is a műúton, majd jobbra letérve egy rövid erdei szakasz után kiértem Eresztvény aszfaltútjára.
A tó melletti balos kanyar után megláttam a Célt is. Megérkeztem a Látogatóközponthoz. Besétáltam az épületbe és ezzel rögzítették megérkezésem is. Sikerült egy kellemes nézelődős teljesítménytúrát teljesítenem, kihasználva a 25 órás szintidő lehetőségeit.
Választhattam a befutóérmek közül, kaptam egy oklevelet is és kézfogás közben gratuláltak.
Gratuláltam én is a többi jelenlévő megfáradt túratársamnak. Nem maradtam sokáig, elköszöntem a többiektől és elindultam haza erről a remek túráról. Azt hiszem erre még eljövök máskor is. Nekem nagyon tetszett.
Összefoglalás:
A Bazalt 100 nem egy könnyű útvonal. Ez is egy vulkanikus hegység ahol sok a meredek fel és a meredek le, melyek nem esnek olyan jól. A másik nehézséget az okozza, hogy korlátozottak a vízvételi lehetőségek, nagyon ritkák a források, kék kutak. Nekem ez a vidék jobban tetszik mint a Mátra, igaz, hogy onnan magasabbról tudunk letekinteni, amely igazán különleges, de itt a vulkáni eredetű bazalt számtalan előfordulási formájával lehet megismerkedni. Ha valakit egy kicsit is érdekel a geológia annak feltétlenül érdemes ide eljönnie, mert itt nagyon töményen megismerheti a vulkáni kiömlési kőzeteket.
A szervezők mindent megtettek azért, hogy pótolják a vízvételi helyeket, szinte minden ponton bőségesen rendelkezésre állt palackos ásványvíz. Azt hiszem ezért minden résztvevő nagyon hálás volt én is köszönöm a szervezést, a gondoskodást, a családias hangulatot.
Otthon amikor megkaptam a teljesítők listáját és eredményeit akkor szembesültem vele, hogy a rajthoz állok 30%-a feladta a hosszú távot. Ezt azért nem gondoltam volna mert a résztvevők között számtalan rendszeresen ultra távokon teljesítő túratársat láttam, bár igaz, hogy ezen a napon fülledt párás meleg volt, amely komoly erőpróbát jelentett a szintemelkedések leküzdése mellett.
Nekem nagyon tetszett a morfológián kívül az is, hogy ezen a teljesítménytúrán nagyon kevesen vettek részt, így valóban családias hangulata volt az egésznek. A vidám jókedvű pontőrök, a remek ellátás és az egyedülálló látnivalók keveréke egy újabb felejthetetlen élménnyel gazdagított. Sajnáltam volna ha nem megyek el erre is, igaz hirtelen elhatározás volt, az utolsó napokban regisztráltam.
Ezt a túrát is ajánlom, mert remek edzés is, nagyon lassan nem lehet haladni, mert a szintidő ennyire nem megengedő. Az idei évben eleve a ritkábban felkeresett vidékek, a különlegesebb, nem annyira felkapott teljesítménytúrák kerültek bele a terveimbe.
Ha a következő évi családi programokkal összehangolt tervem engedi, akkor ismét felkeresem a Karancs-Medves vidékét. Bár tervben van egy ideje az instant Medvés-kör is. Valamelyik biztosan meglesz. Vagy akár mind a kettő? Még nem tudom, de kiderül majd, mert bárhogyan is lesz beszámolót fogok írni, ez egészen biztos.
Remélem tetszett ez a beszámolóm is. Köszönöm, hogy elolvastátok és tényleg menjetek el ide is.
Dikran
