2021-04-17

Őrvidék 100 teljesítménytúra – Koronavírusnak köszönhetően kizárólag a magyar oldalon

Táv: 99,9km

Szintemelkedés: 3.439m

Az idei évben léptem ki a szürke árnyékvilágból és a tavaszi vészhelyzet alatt kezdtem el a saját Blogomat. Az igazság az, hogy ehhez is kellett noszogatás az instant túrákat üzemeltetők részéről, mert nem bíztam abban, hogy az én stílusom, amely nem a személyes küzdelmeimre koncentrál sikeres lehet. A beszámolóimat általában két-három héttel a teljesítést követően fejezem be, mert így kissé távolabbról látom a bejárásaimat és a többszöri átolvasást követően javítom, kiegészítem a szöveget. A szubjektív élmény mérséklődik és az objektív énem is szerephez jut. A beszámolókban a nyers bejárást megpróbálom olvasmányos formában kiegészítő információkkal és a túrához köthető, de nem a konkrét túrán szerzett élményeimmel is színezni, érdekessé tenni.

A létrehozott privát Facebook csoportom létszáma is növekszik, hozzám azok csatlakoznak akiket ez a stílus kifejezetten érdekel. Ezt a mai beszámolóm túrájához nem közvetlenül kapcsolódó kitérőt csak azért tettem meg, mert szeretném megköszönni olvasóim hűségét, lelkesedését, pozitív visszajelzéseit és az aktív jelenlétüket a csoportomban.

Az olvasói köszönetnyilvánítást követően visszatérhetek a mai túrára. Amikor beérek egy ultra táv céljába, akkor már sok esetben tudom mi lesz a következő hosszú táv, mert a túráimat általában negyedéves ciklusok szerint tervezem meg. Ritkán van hirtelen felindulásból elkövetett részvétel, mert már családom is van. Ez a mai túra egy kivétel volt, az utolsó percben regisztráltam, amely persze okozott mély ráncokat a családtagjaim homlokán. Megígértem, hogy idén az Őrvidéket követően már csak egy százas távra megyek Karácsonyig. Az új koronavírus vészhelyzet ezt a kérdést is megoldotta, mert sem a csoportos rendezvényeket sem az éjszakai közterületen tartózkodást nem engedélyezte. Sokat mentem idén főleg éjjel késő délutáni vagy esti indulással reggeli, délelőtti célba érkezéssel instant körök esetén. Ha ismert terepen teljesítek kedvelem ezt a magányos éjszakai sétát, bár valami célt ilyenkor is keresek. Számomra ennek nagy előnye, hogy a nappalok megmaradnak nem veszek el értékes időt a családomtól.

Az Őrvidék túrákat a Sakura Egyesület rendezi, az idei volt a hatodik alkalom. A túra különlegessége abban rejlik, hogy normális esetben az útvonal érinti a Kőszegi-hegység magyar és osztrák oldalát is vagyis áthalad a határon. A 2020-as évben a koronavírus az egész életünket teljesen kifordította, lassan át is alakítja. Bármiről is kezdenénk el beszélni ma már biztosan homlokegyenest más lenne a működése.

Nagy kérdés volt, hogy a túra egyáltalán megrendezésre kerül-e? Ha igen van-e értelme? Mert ha csak nagyon kevesen jönnek el akkor nem igazán. Biztos vagyok benne, bár részemről a következő soraim inkább csak fikciók mert ezekről nem beszéltem a szervezőkkel, hogy a túrát szervezők komoly dilemmába kerültek. A kérdést az is bonyolította, hogy nem lehetett a határt átlépni. Most mi legyen? A komoly kérdőjelek ellenére is úgy döntöttek a túra a tervezett időponthoz képest egy hónappal később megrendezésre kerül. Na igen de ha Ausztriába nem lehet átmenni akkor merre vezessük az útvonalat, hogy az ultra táv 100km-re is összejöjjön? Vagy ez a táv ne legyen? Azt nem lehet!

A túra után felvettem a kapcsolatot Katona Péterrel a fő szervezővel. Néhány kérdést feltettem neki is melyekre örömmel válaszolt. Módosítás nélkül bemásolom válaszait.

“A túrát és az útvonalat a Sakura Egyesület fejlesztette. Az első útvonal még Szombathelyről indult és oda is érkezett vissza (2015-ben), ezt változtattuk meg 2018-ban a mostani formára, ahol a rajt és cél Lukácsházán volt. Szintén 2018-ban volt egyesületünk 20 éves, erről megemlékeztünk az Őrvidék túrán is a “Nem Vénnek Való Vasi Vidék 120″-as távval. A korábbi években volt olyan év ahol hét távon rendeztük az Őrvidék túrát, ebből maradt az idén négy. A túra koncepciója két dolog: az egyik, hogy előtte egyedül a Kőszegi-hegységnek nem volt 100km-es túrája, a másik, szeretnénk megmutatni azokat az értékeket amelyek összekötnek minket a múltunkkal, történelmünkkel. Sajnos osztrák partnerszervezetekkel nem tudtunk együttműködést kialakítani, pedig kerestük őket.”

Végül bízva abban, hogy sikerült egy olyan útvonalat kijelölniük amelyet a résztvevők végigjárva remélhetőleg elégedettek lesznek meghirdették a túrát. Komoly felelősség egy ilyen igényre helyes választ adni. Az én beszámolóm az utolsó, ezért volt időm arra is, hogy a túratársak korábban megjelent beszámolóit elolvassam és megállapíthassam a szervezők jól döntöttek, az útvonal sikeres lett és hozzám hasonlóan mindenki elégedett volt.

A túra helyszíne a lakóhelyemtől túl messze volt ezért a Palipistához hasonlóan itt is foglaltam egy szállást Kőszegen. Jelképes összegért aludhattam egy apartmanban. Az időjárás jó időt ígért esőre nem kellett számítanom, ezért ehhez méreteztem a felszereléseimet és csütörtökön este elindultam a lefoglalt szállásomra. Fél tizenegy körül értem le, vártak rám. Elrendeztem mindent mert korán reggel terveztem elindulni a rajtba, nem akartam reggel még a fizetnivalókkal is bíbelődni.

A rajt Lukácsházán a szőlők között a Csömete-hegyi kilátónál volt. Mire ideértem a kemény mag már régen elrajtolt. Üres volt a rajt helyszíne, Péternél elintéztem a szokásos adminisztrációt.

Átvettem én is az itinerem, amely egy kis füzet volt színes nyomtatással. Több oldalon keresztül egy pontos jól követhető útvonalleírást, egy egyszerű térképvázlatot és a teljesítménytúrákon szokásos táv, szint és ellenőrzőpont (EP) nyitvatartási időket tartalmazta. Az utolsó oldalon pedig az igazolásokat kellett gyűjteni. A füzet mellé kaptam egy A4-es méretű nagyon jó minőségű, Szarvas András féle Kőszegi-hegység térképéből színesben másolt térképrészletet is a követendő útvonallal. Minden teljesen rendben volt. A rajtban is családi hangulat fogadott, ha szerettem volna akár ihattam volna kávét is. Az ehhez hasonló korra reggeli indulások emlékeztetnek arra amikor még barlangász alapfokú tanfolyamokat vezettem. Hasonló hangulat uralkodott ott is a reggeli összekészüléskor.

Kilépve a közösségi házból balra lefelé indultam el a mai túrámon. Az aszfaltutat elhagyva a sárga körséta út vezetett be az erdőbe. Enyhe emelkedőn indultam el felfelé amit nem is bántam mert kissé hűvösnek éreztem a reggelt, most hogy jelentősebb felesleges súlytól szabadultam meg, fázósabb lettem. Az Új-hegy tetejére felérve komolyabb fakitermelés fogadott, de a kihelyezett szalagok egyértelműen vezettek át a feltúrt területen. Leereszkedtem Kőszegdoroszlóra és a településen átsétálva elindultam a Cáki-patak mellett egy réten. Jól választottam lábbelit, mert ezen a részen a hajnali párától vizes volt a fű, ha nincs megfelelő cipőm biztosan beázott volna.

Kellemes, mezők mellett vezető úton értem be Cákra. A Tűzoltóság épületét elérve balra indultam tovább a pincesor felé.

Ezek a pincék is különlegesek, nádfedelesek. Nagyon szeretem a pincéket. Bárhol is járok az országban ha tehetem mindig megállok megnézni mert sosincs két egyforma pincesor. Mindegyik más a helyi lehetőségekhez igazodik. Szerencsére egyre jobban kezdenek vigyázni rájuk. Itt is több tetőn új nádfedés fogadott egy másikon pedig komolyabban dolgoztak is. Az első ellenőrző kódomat is bevéshettem az igazolólapomra.

A pincéket követően jobb oldalon volt a Hordós-forrás, természetesen megálltam megnézni ha már itt vagyok.

Ez a terület már a Naturpark része. Egyre szebbek az őszi színek, többször megálltam fényképezni én is.

Széles jól járható dózerúton értem be Velemre. Ez az út kerékpárral is ideális, most is találkoztam több bringázóval. Velem központjában a település jelképénél, a Hősök Kapujánál jelzést váltottam és elindultam a kék kereszt jelzésen.

A község szívében számon tartott harangláb és kapu a falut átszelő Szerdahelyi-patak partján épült az I. és a II. világháborúban elesettek emlékezetére. Az elesettek neveit tartalmazó táblákat a kapu felső ívén találjuk meg. A velemi emlékműhöz a szegedi Hősök Kapuja és a kőszegi Hősök Tornya szolgált mintául.

Az erdőbe visszatérve fokozatosan emelkedett felfelé az út. A Bozsoki patak mellett tértem át a piros sávra, meredek hegyoldalak közé, majdnem szurdokvölgybe értem.

A piros sávon a sejtelmes Sötét-völgyben sétáltam egyre magasabbra. Bal oldalamon a patak felett csodálatos fenyőfák sorakoztak, hatalmas méretű fák között sétáltam. Becslésem szerint sok elérte a 20-30 méteres magasságot is.

Megérkeztem az első komolyabb emelkedő elejére, eddig csak finomabb emelkedőkön haladtam felfelé. Balra fordultam a piros háromszög jelzésre. Fokozatosan egyre meredekebb lett az ösvény. Nem figyeltem eléggé mert túl is mentem a Kalapos-kői barlanghoz vezető elágazáson. Vissza kellett ereszkednem pár száz métert. A következő ellenőrzőpont a barlang mellett egy fa törzsén volt. Ezen a ponton találkoztam túratársakkal is. Barlangász énem máris előjött és megnéztem a barlangot is természetesen a befoglaló kőzettel együtt. Ezt nem hagyhattam ki mert ez a barlang a Kőszegi-hegység leghosszabb 30-35 méter hosszú sziklaürege. Megnéztem a másik bejáratát is. Körbejártam az egész területet, hosszabb időt eltöltöttem itt.

Visszatérve az emelkedőre újra felmásztam az utolsó szakaszon az Óriások Útjához, a Széles-kő sziklacsoporthoz.

Nagyon különleges helyre értem, mert a Kőszegi-hegység amely egyben az Alpokalja kistája, egyik legszebb része következett. Az uralkodó kőzet ezen a részen pala, annak is a zöld színű típusa, melyet hazánk területén csak nagyon kevés helyen találhatunk meg. A pataktól elindulva az úton végig palatörmeléken kellett felmásznom, ezt néztem folyamatosan ezért is hagytam el az elágazást.

Geológiailag egy nagyon összetett területről van szó, olyannyira, hogy az előzetesen megfogalmazott ismertetőm alapos kiigazításokra szorult, hiába túrtam át a fellelhető forrásokat. A Blogom partnere Rezső a geológus sün, újra órákat adott nekem így sikerült egy rövid de közérthető ismertetőt megfogalmaznom.

A Kőszegi-hegység kialakulásához is vissza kell lépnünk az időben. Az alap Európa kontinentális lemezre az egymást követő óceánok, először a Pennini majd a Tethys óceánok bezáródásai során aktivizálódó tektonikus mozgások hatására kb. 30 fokos szögben egymásra rétegződtek, pakolódtak. A legfontosabb információ ezzel kapcsolatban az, hogy csak az óceáni lemez képes kontinens lemez alá bukni, kontinens lemez viszont nem képes kontinens lemez alá bukni ezért jelen esetben vulkanizmus nélkül kizárólag a tektonikus mozgások hatására az akár több millió rétegből álló takarók egymásra pakolódtak. Ezt a folyamatot hívjuk takarósodásnak.

A Kőszegi-hegység “kitakaródásában” nem a külső erők mint például a víz, az időjárás vagy a szél hatott, hanem az, hogy évmilliókkal később az előzőekben említett 30 fokos lejtésű több száz méter vastag kőzetanyag lecsúszott a Kárpát-medence irányába. A lecsúszás azért történhetett meg, mert ennek a földtörténeti kornak az óceánja a Magura óceán kezdett eltűnni amely szabad helyet eredményezett.

Ilyenkor a kitakart területek hirtelen visszaemelkednek újabb metamorfózist okozva, sokszor átalakítva az előző átalakulások eredményeit is. Ennek a folyamatnak a végén a legmélyebb helyzetű kőzetek a felszínre kerülnek, ezt hívják a geológusok metamorf magkomplexumnak. Vagyis az amin jártam, a zöld pala, itt kapcsolódik vissza a beszámolómhoz.

A Kőszegi-hegység kapcsán abban nem jutottak megállapodásra a tudósok, hogy a lecsúszott terület a ma is ismert Dunántúli-középhegység volt-e, de elképzelhetőnek tartják.

Ez a rész egy kicsit tudományosabb lett, remélem nem bánjátok, de nem volt egyszerű erről a különleges területről megfogalmaznom egy picit több információt is tartalmazó bekezdést.

A hegység felszíne rendkívül tagolt, gerincek, tereplépcsők és a mállási folyamatok következtében gombasziklák, rétegfejek, a völgyekben kőtengerek, kőfolyások, törmeléklejtők teszik morfológiailag változatossá a felszínt. Ezen a részen mint egy kisgyermek mindent kipirult arccal akartam megnézni, letértem az útról minden ösvényt végigjártam, fotóztam, élvezkedtem. Sok időt töltöttem itt, végül erőt kellett vennem magamon és tovább sétáltam a következő látványosság, Kalapos-kő felé.

Újabb olyan szakaszra értem ahol megint sokat időztem mert a közelben van a Limax-barlang és kicsit tovább sétálva a Holler-barlang. Ez a barlang egy remek alkalmi bivakhely. Bejárata elég tágas, de csak guggolva vagy meggörnyedve lehet bemenni. Hossza megközelítőleg 5-6 méter, érdekessége a kis kukucskáló ablak, amely miatt Ablakos-barlang néven is ismert. A barlang felett van egy mesebeli pihenő is a Holler-tisztáson.

Végül nehéz szívvel de elbúcsúztam ettől a varázslatos helytől, ahol a középkorban biztosan druidák éltek vagy ha ők nem is az itt lakók szerintem áldozatokat hoztak az isteneiknek. Különleges hangulata volt a helynek, azt hiszem ez az egyik legfontosabb látnivalója ennek a túrának.

Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli kéktúra útvonalán a határ mellett indultam tovább. Elérve a zöld sáv jelzést amely a Vasfüggöny Turistaút nevet viseli megérkeztem a túra legkomolyabb emelkedőjéhez. Felfelé mászva csodálatos panorámában lehetett részem az osztrák területek, hegygerincek felé.

Egy igazi erőt próbáló hosszan és folyamatosan tartó emelkedő várt rám, jobb oldalamon elhagytam a Gyilkos-sziklát is. Vannak, akik a nevet egy az 1950-es években történt esettel hozzák kapcsolatba, amikor egy határőrt állítólag itt gyilkoltak meg. Felmerült annak lehetősége is, hogy a név talán az 1920-30-as években keletkezett és csempészekkel van összefüggésben. Az egykori híradások szerint legalább féltucat ember halt meg erőszakos halállal ezen a környéken. A háttérben a legtöbbször valamilyen egymás közötti leszámolási ügy állt.

Néhány pihenő túratársamat megelőztem nem igazán akartam megállni inkább egy menetben felsétálni. Ezért a komolyabb felmászásért most is megkaptam a megfelelő jutalmat. Megérkeztem a Kőszegi-hegység csúcsára az Államhatáron elhelyezkedő Írottkő kilátóhoz, az Országos Kék nyugati végpontjához vagy kezdőpontjához attól függően merre kezdtünk bele.

Újabb érdekességet szeretnék megosztani veletek, mert először a 1980-as évek végén lehetett ide feljönni. Akkoriban a velemi folklórnapokhoz kapcsolódóan népszerű rendezvények voltak az Írottkő túrák. 1988-ban nyílt először lehetőség arra, hogy szervezett túracsoportok felkeressék a Kőszegi-hegység legmagasabb pontját. A résztvevők adatait előzetesen le kellett adni a rendőrségen, a csoportot pedig végig határőrök kísérték. A műszaki záron való átlépéskor külön is ellenőrizték, hogy mindenki szerepel-e a listán. Nem semmi túra lehetett. A részvevőknek izgalmas, maradandó élményt okozva, talán olyan volt mint egy felfedező expedíció.

Kék túra bélyegzést követően felmásztam a 882 méter magas csúcsra épített kilátóba is, nagy kár lett volna kihagyni mert igazán különleges kilátásban volt részem. Innen még az Alpok hósapkás csúcsai is látszottak, igaz számomra csak egy rövid ideig, mert hamar ködbe-felhőbe burkolózott.

Nagyon kényelmes sétaúton komolyabb szembe haladó forgalom mellett ereszkedtem le a Hörmann-forráshoz. A forrásra ugyan ki volt írva, hogy nem ivóvíz de ennek ellenére megkóstoltam. Megállapítottam, hogy ennél a forrásnál már ittam jobbat és rosszabbat is.

A közelben volt egy parkoló, tele volt autókkal. Kedvelt kiránduló helye lehet a közelben lakóknak mert ma is sokan kijöttek az erdőbe, nagyon szép idő volt. A parkoló túloldalán megtaláltam a frissítő pontot, kaptam meleg teát és elfogyasztottam néhány nápolyit is.

Frissítést követően a kék kereszt jelzésen a Városi-erdőben indultam tovább a következő csúcs a Kendig felé. Ez is egy nagyon kényelmes sétaút. Gyaloglás közben folyamatosan csalogattak a mesebeli galócák. Ha az Óriások Útjánál éltek a druidák akkor biztosan innen gyűjtötték össze a kedvenc gombáikat. Ma nem akartam révült állapotba kerülni, így csak fényképeztem őket.

Az erdőből kiértem egy tisztásra szemben velem már láttam az adótornyot, még egy pici felmászás várt rám. Megálltam a Kendig-eresznél és innen is készítettem néhány fényképet. Tényleg csodás vidék ez is, igazi Alpokalja hangulata van, időnként érdemes felkeresni messzebbről is.

Na jól van most már tényleg menjünk tovább mert még csak éppen átléptem a 20km-t. Az Adótorony mögött folytatódott a lefelé menetem, következett a Kopasz-Kendig, már megint van mit fényképezni. Újra megálltam. Nehezen eresztett ez a terület.

Végül beértem az erdőbe és egy olyan úton indultam el lefelé melyen látszott, hogy régen aszfaltozott volt. Katonai létesítmények maradványai következtek beton elemekkel, kerítéssel és egy régi rozsdás adótoronnyal. Egészen biztos vagyok benne, hogy itt a rendszerváltás előtt még a nagytestű madaraknak is külön repülési engedély kellett, hogy tudják nem rakétatámadás érte az országot. Az utolsó rövid lejtő és egy jó állapotú aszfaltos utat követően megérkeztem a Vörös-kereszthez.

Ebből a nagyobb parkolóból, pihenőből a kék sávon értem el a következő ellenőrző pontra Óház-tetőnél.

Kőszeg környéke XII-XIII. századtól a német katonai betörések miatt hadászati fontosságú lett, elsősorban a védelem miatt. Ezen a területen sorra épültek a kővárak, melyek közül a Kőszegi grófok által az Óház-tetőn alapított Óvár (Alte-Haus), azaz Felsővár volt az egyik legfontosabb. Pontosan nem tudni mikor épült, de írásos emlék van arról, hogy 1248-ban már állt, ekkor ugyanis IV. Béla magyar király visszafoglalta az osztrák hercegtől. Ebben az okiratban „Castrum Kuszug” néven említik. A ma is látható torony 1996-ban épült hiteles rekonstrukcióként a közel ezer esztendős alapokra. A torony felső szintjéről felejthetetlen panoráma nyílik a városra, a Kőszegi-hegység csúcsaira, tiszta időben még az Alpokhoz tartozó hósapkával borított Schneeberg is látható.

A Kék háromszög és a kék kör jelzéseken ereszkedtem le egy újabb érdekességhez. Ez pedig nem más mint a Szálasi-bunker. Természetesen megnéztem az eredeti bejáratot, de nem merészkedtem beljebb, mert komolyabban le kellett volna mászni a beomlófélben lévő táróba.

Visszatérve a hivatalos útvonalra lassan beértem Kőszegre és ezzel a következő részemről felírt megnézendő helyszínemre amely nem más volt mint a Király-völgyben, a 600 éves, a helyiek szerint inkább 800 éves gesztenyefa még megmaradt törzse.

Ez a szelid gesztenyefa 1964-ben száradt ki végleg, majd a sikertelen konzerválási kísérletek után 1981-ben kivágták és a még menthető törzs cikkelyekből kiraktak egy emlékkorongot. Hatalmas fáról lehetett szó, mert a korong átmérője is több méter, a fa kerülete 1050 centiméter volt, ezzel az ország egyik legnagyobb fájának számított. A fa belső része elkorhadt, a kivágáskor már odvas volt így a pontos korát nem sikerült megállapítani. A megmaradt farész 330 évgyűrűt tartalmaz. Becslések és hozzávetőleges számítások szerint Mátyás király uralkodása idején hajthatott ki először, megközelítőleg 1482-ben. Ha ez így volt akkor ebben az évben foglalta el és csatolta vissza Kőszeg területét a Magyar Királysághoz III. Frigyes osztrák császártól Mátyás király. Kerestem egy fényképet is az interneten, hogy lássátok miről is lehetett szó.

Az emlékhely után a következő ellenőrző és frissítőpont a kőszegi Jurisics-várban várt rám.

Ezen a helyen az egyik kedvencemet kaptam, megépítettem a hagymás most csak dupla emeletes zsírosdeszkámat, majd elköszöntem, mert a főteret is bejártam végigfényképeztem. Inkább ezen a részen tartottam pihenőt.

Kőszeg belvárosa is nagyon szépen rendben van, rendezettek az utcák, házak, parkok. Rövid utcai séta után értem el a Gyöngyös-patakot melyben komolyabb vízzel találkoztam.

A kék-sárga közös turistaúton az Ólmodi úton az országhatár felé tartottam. Nagyon jól járható, széles dózerút következett, csodálatos erdőkkel, számtalan látnivalóval. Természetesen nem hagytam ki menet közben a nemzeti színű határkövet sem.

A következő jobbos forduló után a kék sáv jelzés nyílegyenesen hosszú-hosszú kilométereken keresztül ment előre a semmibe.

Ezen a szakaszon csak egy futó túratárs előzött meg, az égvilágon senkivel sem találkoztam, leszámítva a gombát gyűjtök hadát, akik autóval közelítették meg a számukra ideálisnak gondolt helyszíneket. A Hosszú-Guba-hegy után jelzésváltás következett, innentől már a piros sávon kellett továbbmennem. Balra fordultam és a következő ellenőrző kód felírása után az eddigi tölgyesek helyett már egy fenyvesben haladtam. Számtalan hatalmas hangyabollyal találkoztam, becslésem szerint 2-4 köbméteresek is lehettek.

A piros sávon továbbra is nyílegyenesen haladtam, mindig derékszögű fordulókkal kellett irányt váltanom. Lassan ennek a hosszú monoton szakasznak is vége lett és megérkeztem Tömördre, ahol a Templom mellett fogadott a következő pont, kaptam almát és nápolyit is. Pont itt értem utol a reggel elindult csapatot, láttam Adriennt, Ferit, Zsoltot, ők éppen akkor indultak amikor én befutottam. A szokásos fényképet követően tartottam egy kisebb pihenőt, kaptam csomagolt szendvicseket is.

A település után egy kisebb emelkedőn indultam el felfelé, de a Grádics-forrásnál megálltam, mert az EP (ellenőrzőpont) helyett inkább itt ittam és közben lecseréltem a teljes vízkészletemet.

Keskeny ösvényt követően ismét kiértem egy szélesebb dózerútra, a messzi távolban megláttam a csapatot. Szépen lassan fogyatkozott a távolság végül beértem őket, elsőnek Németh Krisztiánt, következett Adrienn és Zsolt és most találkoztam Jaskó Veronikával is. Kicsit előrébb Feri és ott van mellette Tóth András is, itt a csapat, sziasztok. Kérdés: hát te meg hol voltál eddig?

A következő szakaszon visszalassítottam hozzájuk. Bekapcsolódtam a sztorizgatásba, a vidámságba. Ha valaki ultra távokon jeleskedik akkor sokszor egy ilyen vidám csapattal teljesít, ilyenkor tapasztalom meg én is az ide tartozom érzést melyről a Palipista beszámolómban már írtam. Egyébként ezt is ajánlom figyelmetekbe mert a Magyar Túrasport és Terepfutó Szövetség méltónak találta arra, hogy megossza a saját Facebook oldalán. Kevés beszámolót osztanak meg ezért is szívet melengető számomra.

Kiérve a szántók közé kellemes bűz fogadott minket, melyre Kovács Zsolt azt mondta olyan mint a berohadt akvárium szag. Jót nevettünk rajta, de váltig állította ez biztosan az, ő már csak tudja. Olyan határozottan állította, hogy felmerült bennem civilben tuti tengerbiológus a szakmája. Persze egy trágyaszóró tevékenykedett a földeken, ha valamit enni akarunk jövőre is akkor sajnos ez is hozzá tartozik a mezőgazdasági munkákhoz. Gondolom a gépet vezető melós már azt sem tudja miről beszülnénk fintorogva. Ment poénkodás valódi vidámság volt. Lassan kellett a világítás is, mindenki elővette és a túra központi bázisára Lukácsházára már sötétben értünk be. A település mellett van egy vasútvonal is és tipikus Murphy törvénnyel szembesültünk, mert pont akkor lett a vasúti átkelőhelyen piros amikor odaértünk és az egy kocsiból álló vonat is eldöcögött előttünk. Még néhány forduló után elindultunk a kilátó felé, András talált egy elhagyott itinert, amely csak annak volt köszönhető, hogy én követni próbáltam a hivatalos utat, Feri más utcán vezette a csapatot, csak András csatlakozott hozzám. Megérkeztünk, távban 63km-nél tartottunk.

Bemelegített pihenő, mindenféle finomság, készültek a szervezők, gondoskodó anyaként fogadták a megfáradt vándorokat. Itt találkoztam a Hétköznapi Barangolások pontőreivel, Orsival és párjával Gáborral is.

Azt hiszem ezt a pontot sokan várták, mert Kőszegről idáig sokkal inkább mentális kihívás volt a táv, mint fizikai. Hosszú monoton gyaloglás ráadásul a semmibe vesző utakkal. Ha valaki kiszállt akkor az előző monotonítás miatt tehette. Ez a szakasz családi kerékpáros kirándulásokhoz ideális, nincsenek benne meredek emelkedők.

Mint látjátok nem csak a táv teljesítéséről szól egy 100km-es túra hanem erről a remek hangulatról melyben szeretnénk részt venni, újra és újra. A fenti képen láthatjátok az egyik ilyen pillanatot. Épp ettem amikor észrevettem Adriennt és Zsoltot és rögtön felpattantam megörökíteni, mert ebben a fényképben minden benne van. 63km után is ilyen vidámak vagyunk.

A magam részéről kértem a jutalom célban járó bablevesből, mert a “Run-man” kínai fűszeres tésztalevest ugyan szeretem, de túrákon mellőzőm. Mindig vigyázok a gyomromra. Negyed óra után kezdtem összekészülni, de rögtön kérdezték a többiek már mész is? Feri is mondta nekem még nem kell menni van még idő, ne menj. Jeleztem, hogy fázni kezdtem, ma lazán öltöztem, mennem kellene. Adok kabátot, ne menj! Nagyon marasztaltak. Jó rendben várok még egy kicsit de igyekezzetek. Amíg ettek felhívtam a családom, de a beszélgetés végére már kifejezetten fáztam, kezdtem vacogni. Benéztem, de sokan még ekkor kapták meg a meleg smacket, ebből mostani indulás nem lesz, szükségük van a pihenésre nem nyúzom a csapatot. Esetleg utolérnek a követező szakaszon, elindultam a második kisebbik karikára.

Kezdett egészen komoly köd lenni fokozatosan csökkent a látótávolság. A szőlőültetvényeket követően egy újabb öreg matuzsálemhez értem egy 200 éves körtefához, sajnos erről nem tudtam használható fényképet készíteni az egyre jobban sűrűsödő ködben. Elértem a Holdfényliget sarkát. Szomorú, hogy itt nem is olyan régen a Kalandparkban történt egy tragikus baleset. Kidőlt az egyik fa amire a pallók és a kötelek voltak rögzítve. Az iskolás korúakból álló kirándulócsoport pont ezen a szakaszon tartózkodott. Az egyik résztvevő aki mindössze 15 éves volt olyan súlyosan megsérült, hogy azonnal, a helyszínen életét vesztette. Esély sem volt a megmentésére, az élettel összeegyeztethetetlen sérülései voltak.

A drámai helyszín után jobbra fordultam a Szent Margit gyalogos turistaútra majd a kék kereszten a szántók mellett sáros utakon haladtam egyre beljebb és beljebb. Következett az egyik legnehezebb szakasz, alig járt utakon kézben tartott navigációval haladtam lépésről lépésre előre. Itt találkoztam egy túratárssal aki nagyon nehezen ment már lefelé, fájlalta a térdét. Megkérdeztem tőle, hogy segíthetek-e valamiben? Minden rendben van? Azt mondta igen bár a felszisszenéseiből biztos vagyok benne, hogy komoly fájdalmakkal küzdött.

Haladtam tovább a szinte semmi úton, szalagok itt ott voltak, jelzések is alig-alig. Navigáció nélkül a ködben ráadásul éjjel, esélytelen lett volna könnyen átjutnom. Át kellett kelnem a Vízellős-patakon is majd a fák között végül kiértem egy olyan helyre ahonnan a kék kereszt balra folytatódott, de a navigációm szerint előre kell mennem. Na igen de előre egy beszántott és friss vetéssel rendelkező szántó van, út és jelzés sehol. Hát ha a track erre visz akkor nincs mese előre. A szántó túloldalán kicsit keresgetnem kellett a helyes ösvényt, ott volt a vadles mellett de először egy kisebb vadösvényre fordultam be.

Végül ez is megvolt és ismét szélesebb szekérúton haladtam tovább a sötét éjszakában sárban, pocsolyákat kerülgetve a változó sűrűségű ködben. Áldom az eszemet, ideális lábbelit választottam, száraz maradt a lábam. Hosszú kilométerek után megérkeztem a Kőkereszthez.

Innen már láttam a fényszennyezést, közel vagyok a lakott területekhez. Végül igen megérkeztem Bozsokra, itt is van a következő ellenőrző pont. Forró leves, ez most kifejezetten jól esett. 81km-nél tartottam.

Nem sokáig időztem itt sem, indultam is tovább Bozsok főutcáján. A kivilágított Templomról azért készítettem egy fényképet. Szomszédom Miki akivel a Budai Sarazót teljesítettem ismeri ezt a helyet, családi nyaralójuk van itt.

Bozsok után a Sibrik kastélypark következett, bár ebből nem láttam semmit sem. Patakátkelést követően visszaértem a reggel már érintett szakaszra, beértem Velemre. A Szent Teréz szoborral szemben van egy játszótér ahol van egy Bronzkori ház és egy Vaskori Keltaház is, sajnos most ezekből sem láttam semmit sem a köd és az éjszaka miatt.

Velem után a Források útján elindultam felfelé, folyamatosan egyre magasabbra másztam. Végül egy újabb jobbos forduló után lépcsősorhoz értem. Leküzdve a lépcsőket a fényképen is látható épület, a Szent Vid kápolna fogadott.

Széles dózerúton, a gerincen sétáltam tovább a parkolóig majd a kék kereszten indultam el ismét felfelé az utolsó emelkedők egyikére. Sikerült ezt is megállás nélkül leküzdenem. Újra itt vagyok a délelőtti frissítőponton, a kiürült Hörman-forrás parkolójában. Most már nem várt itt senki sem, csak a szokásos kódot kellett felírnom.

A következő szakasz a Vörös keresztig már ismerős volt, csak most éjfélkor teljes sötétben tettem meg. Sorban következett a füves rét, az Adótorony, a katonai objektumok maradványai és végül az aszfalt is. Azt hiszem ezen a szakaszon komoly tempóval sikerült haladnom, mert érzésre gyorsan elértem mindent.

A Vörös-kereszttől egyenesen mentem tovább a Zeiger-nyeregig. Lefényképeztem a Favágók házát, azért, hogy megmutassam mennyit is lehet látni éjjel ködben. Egy jó lámpa kulcsfontosságú, főleg ha alkalmas arra, hogy a fejünkről áthelyezhetjük a mellkasunkra is.

A zöld sáv jelzésen értem el a kék forrás jelzést, majd ezt követve meredek úton ereszkedtem le az egykori határőrség bázisához. Innen nem messze volt egy szigorúan titkos katonai objektum, egy titkos lehallgató bázis. A rendszerváltás előtt erre a területre sem lehetett jönni. Ezen a helyen van a Hét vezér-forrás, a forrás alatt pedig egy tó is van. A kéktúra bélyegzőjével kellett igazolnom.

A forrásból én is ittam, mind a hét kivezető cső bőséges vizet adott. Elrendeztem minden felszerelésem és elindultam vissza mert innen a forrástól kellett felmásznom a 150 méter szintemelkedést jelentő Ó-házhoz. A ponton kaptam pecsétet, komolyabban fújt a szél is, tüzet is raktak. Kaptam meleg teát és egy müzli szeletet. Kicsit beszélgettünk majd mondtam a pontőröknek le a kalappal, hogy képesek itt lenni a néhány százast kedvelő “bolond” miatt, mert ha nem gyalogolnak úgy mint mi akkor biztosan kellemetlen itt álldogálni. Persze ők meg úgy gondolták ez fordítva igaz mert mire ide értünk már közel 90km-t gyalogoltunk. Azt meg hogy lehet ilyen időben egyedül a ködös sötét erdőben?

Még mielőtt újra fázni kezdtem volna elköszöntem és elindultam lefelé a hosszú zöld sávon. Érintettem a Steinbach-követ és a műutat keresztezve a Mohás-kút után lassan lankásabb lett a terep. A fájós térdű túratársamra gondoltam, mert tuti megszenvedi ezeket a meredek köves lejtőket. Remélem sikerült beérnie neki is. Egy rövid jelzés nélküli szalagozott dózerúton tértem át a sárga sávra. Ismét hosszan gyalogoltam sík terepen, de egyre gyorsabban kezdtem el sétálni a könnyebb terepen. Megérkeztem Kőszegdoroszlóra, ennek már cél hangulata kezdett lenni, sajnos megint vége lesz egy remek kalandnak.

Átmentem a településen és a felmásztam az Új-hegyre. Ezen a szakaszon volt a fakitermelés, a szalagok most is segítettek abban, hogy pontosan merre kell mennem. Becsatlakozott a piros sáv is és az utolsó szakaszon a Doroszlói-erdő után felismertem a ködben a szőlőket és a pincéket. Megláttam a kivilágított kilátót is, itt van az autóm minden rendben van, megérkeztem. Betértem a közösségi házba, mindenki a melegedőben volt. Túl halkan jöttem, be kellett nyitnom, hogy észrevegyék megérkezésem. Épp a következő túrára induláshoz készülődött két túratársam akik szintén hosszú távokon jeleskednek, Tuka Beáta és párja Vári Gábor. Elmentek a Colonia Savaria túrára is, melyen gondolkoztam én is de a családi békesség így is fel lett borzolva.

Megkaptam az emléklapomat amely különlegesre sikeredett mert dombornyomott pecsétet tartalmaz, mintha valami fontos ügyvédi dokumentum lenne. Kaptam egy jelvényt is és gratuláltak a sikeres teljesítéshez.

Most járna a bableves, de jeleztem én vagyok aki már megettem. Ne aggódj jut mindenkinek, ha kérsz még, tudok adni. Hát ha nem eszem el mástól akkor persze kérek. Jól esett a második tál is. Köszönöm!

Végül megköszöntem mindent, megígértem, hogy lesz beszámolóm és megosztom az Egyesület oldalán is. Bedobáltam a cuccaimat a kocsimba és hazavezettem. Reggel hét körül már otthon zuhanyoztam. Remek napom volt, jól éreztem magam.

Összefoglalás:

Szerencsések vagyunk Magyarországon élő természetjáróként mert számtalan olyan helyet lehet felkeresni amely maradandó emlékeket és élményeket okoz. A Kőszegi-hegység is ilyen ahol igazi Alpokalja hangulatban lehet részünk. Ha valaki beleszeret akkor feltétlenül ajánlom az Alpannonia Túramozgalmat. Különböző remek körtúrákat lehet teljesíteni a mozgalom több lépcsős, szerintem mindenki találhat magának kedvére való útvonalat. A szervezők gondoltak a családos könnyű sétákra vágyóktól az igazi kihívásokat keresőkig mindenkire. Van egy követett Blogom melyet Soós András vezet, ajánlom, hogy olvassátok el beszámolóit.

Tudom, hogy ma már sokan elavultnak gondolják a hagyományos családias hangulatú teljesítménytúrákat és egyre inkább tendencia lesz a modern instant teljesítése, telefonnal, mobilnettel, GeoGo-val. Az egész életünket átszövi a különböző kütyük világa és az ehhez kapcsolódó függőség. Én viszont nagyon remélem, hogy sokáig velünk lesznek még ezek a hagyományos pecsételős, kódfelírós túrák, mert számomra ezek az okostelefon mentes kisebb létszámú teljesítménytúrák jelentenek maradandó emléket. Legalább ezen a napon ne kelljen ezekkel a vackokkal bíbelődni. Arról nem is beszélve, hogy a túratársakkal találkozás is egy fontos élmény. A Blogom beszámolói is főleg ezekre a családias hangulatú teljesítménytúrákra koncentrálnak.

Az Őrvidék túrán is pontosan ebben lehet része annak aki vállalkozik egy ilyen hosszú táv teljesítésére. Ezen a túrán se keressen senki dugókát, nyomkövetőt vagy terülj-terülj aszatalkám szerinti frissítőpontokat. Ellenben az útvonalat végigjárva, a túratársakkal beszélgetve vagy éppen egyedül magányosan teljesítve a túra végére klasszikus élményekkel csordultig telve térhet haza.

A túrát szervezők is nagyon kedvesek barátságosak. Az útvonal felkeresi a Kőszegi-hegység legszebb részeit. Néhány szakaszon kell komolyabb emelkedőket leküzdenünk ennek ellenére ez a túra szerintem könnyebb mint a Palipista 100 vagy a Bazalt 100, bár igaz idén módosított útvonalon haladt.

Az idei évben nagyon különleges volt az útvonal, feltétlenül szerettem volna végigjárni. Jövőre remélhetőleg ismét megrendezésre kerül az eredeti határon átívelő útvonalon. Biztosan elmegyek rá, mert ezt is szeretném megismerni és a túrán szerzett élményeimről beszámolót írni.

Köszönöm a részvétel lehetőségét, a szervezők befektetett energiáját és a rengeteg vidám percet. Jövőre is találkozunk!

Ui.: Ha tetszett a beszámoló kérlek tedd meg, hogy minősíted, mert hozzásegít az olvasói élmény fejlődéséhez. Köszönöm.

Dikran

2 thoughts on “Őrvidék 100 teljesítménytúra – Koronavírusnak köszönhetően kizárólag a magyar oldalon

  1. Kedves Dikran! Legutóbbi remek beszámolód az Őrvidék 100 – ról, amihez szívből gratulálok, pár gondolatot ébresztett bennem. 😊 Gondoltam ezeket megosztom veled. Azon kevés teljesítménytúrázó közt tudhatom magam, kik az eddigi hat rendezést zsinórban teljesítették. Mit mondjak? Igen szerencsés dolognak tartom, ha rajtam múlik nem is fog megszakadni a sorozat. Egy csodálatos és nagyon ügyes, látványos fejlődésnek lehettem így a tanúja. Bizony az első rendezés után én is azt mondtam: Ide soha de soha többé! Szerencsére nem így történt. 😊 Az első kudarc és fiaskó után Péterékből előjött az igazi alázatos, karatés harci szellem. Annak ellenére, hogy kaptak szó szerint hideget – meleget, nem megsértődtek, mint tette volna azt számos “menő” túra egyesület, hanem igazi harcművész higgadtsággal számba vették az összes javaslatot, tanácsot. Ennek köszönhetően, már a második rendezéssel óriási fejlődésen esett át az Őrvidék 100-as. Azóta pedig szerény véleményem szerint tökéletesre csiszolták a szervezést, lebonyolítást. Tükrözi mindezt az idei, pandémia sújtotta terhek mellett is professzionális szervezés, míg mások inkább elálltak a túráik megtartásától. Mindig mosolyt csal az arcomra az a gondolat, hogy a Sakura Shotokan Karate Egyesület simán leckét adhatna nem egy, nem kettő turista egyesületnek teljesítménytúra szervezésből. 😁 Hogy elfogult vagyok e? Igen! Nem kicsit, de nem is véletlenül! Ez az elfogultság az elmúlt hat év alatt folyamatosan erősödött meg bennem. Megdolgoztak érte. Nagyon szeretem őket. 😊

    1. Köszönöm, örülök ha tetszett és ez arra ösztönzött, hogy megírd gondolataid. A te javaslatodra került bele a programomba és teljes mértékben egyetértek veled. Részemről is “Kiemelten Ajánlott” kategóriájú TT-ről van szó.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük