2021-09-20

Balatoni Vulkánok 100 – Kemencében gyaloglás hőségriadó idején

Táv: 99,2km

Szintemelkedés: 3.087m

Felnőttént tényleg sokkal gyorsabban telnek a napok. Éppen hogy csak leülepedett az Esszencia máris megérkeztünk a Bajnokság következő fordulójához. Persze aki igazi mániás elment valamire, esetleg a Rockenbauer 130-ra. Én ezt idén kihagytam.

A Zempléni-hegység után egy újabb tüzes vidéket látogattunk meg, a Balaton-felvidéken a tanúhegyeket. Az időjárásjelentés nem ígért csapadékot, sokkal inkább igazi augusztusi kánikulát. Én is ennek megfelelően készültem, mert ha az előrejelzés ezt ígéri akkor érdemes komolyan venni. Ezen a vidéken a hőségriasztás az egyik legnagyobb megterhelést, leküzdendő akadályt jelenti, mert nem csak a levegő forró, de a sötét bazalt sziklák is szó szerint ontják magukból a meleget. Kicsit olyan mintha egy folyamatosan üzemelő szendvicssütőn kellene átgyalogolni.

Ilyen felételek mellett az 5km/h feletti átlagsebesség tartása komoly felkészültséget igényel. Nagyon oda kell figyelni a frissítésre, az elektrolitok pótlására, különben nagyon gyorsan eljuthatunk “a fejem majd szétrobban, nem kapok levegőt, nincs oxigén vagy a még rosszabb, a pulykavörös fej és a zavaros összefüggéstelen beszéd és beszélgetés, az egyértelmű hőguta” állapotába. Teljesítés közben én is láttam, hogy sok túratársamat kikészítette a meleg. Imrét a célban megkérdezve kiderült, hogy jól sejtettem, sokan feladták. Tény, hogy feladáscsábító volt a dupla karikás útvonal, mert két egymás melletti nagyjából fele-fele távot jelentő körből állt. Érintettük a tűző napos út után a rajtot, ahol könnyű volt elengedni a szenvedést, itt van az autóm, a cuccaim, minek szenvedjek még egyszer? Ennyi nem volt elég?

Imre túrái általában minimális rendezői létszámmal üzemelnek. Sok esetben csak ő van a rajt-cél helyen, nincsenek személyzetes ellenőrzőpontok ahol lenne az általában megszokott bőséges frissítés is. Az útvonalon jellemzően pecsételni kell OKT vagy valami másik mozgalom bélyegzőjével és a kihelyezett kódokat kell felírni. Nagyon sok túrája a GeoGo felületén is fent van, itt csak igazolni kell, nincs semmi sem kihelyezve. Mivel ismertem a túráira jellemző aszkéta ellátást, ezért úgy készültem, hogy nem kapok semmit sem. Jól tettem, mert Gézáéknak és az MKE csapatának köszönhetően csak a Szent György hegy bazaltorgonái után, a Kulcsosházban volt frissítés, amely most tényleg életmentő volt. Hideg gyümölcsleves, zsíros, lekváros kenyerek, behűtött sörök. Ezen kívül szinte alig voltak források, kék kutak az útvonal mentén, arról már nem is beszélve, hogy hiába van itt a balatoni szezon szinte minden zárva volt, boltok, kocsmák, presszók. Úgy vágytunk egy hideg kólára vagy vízre mint valami csodálatos megváltásra. Ennek fényében is meg tudom érteni ha valaki az első kör után úgy döntött ebből elég volt mára ennyi is.

Reggel indulás után már komoly meleg fogadott minket, amely annyira párás levegővel párosult, hogy az első kilátópontról, a Rózsa-kőről szinte alig látszott a déli part. Ez a teljesítésem ilyen feltételek mellett a szokásosnál sokkal több odafigyelést igényelt, amit Kovács Zsoltival a túrán meg is beszéltük, “ezt most okosan kell csinálni, különben nagyon gyorsan, a táv első harmadán végzetesen elfogysz, kikészülsz”.

Már többször említettem, hogy a százon túliak csoportja szűk létszámú, szinte mindenki ismeri a másikat. Most is találkoztam a többiekkel, a túra hangulata családias volt, a találkozások, beszélgetések és a rövid szakaszokon együtt haladások számomra mindig hozzáadják azt a pluszt ami miatt szeretem ezt a hobbimat. Még a sosem látott túratársakkal is jókat lehet beszélgetni, könnyű azonos témát találni.

Remélem most is megjött a kedvetek a beszámoló elolvasásához. Következzen az én kánikulai kalandom augusztus egyik legmelegebb napján.

Most is a szokott ütemterv szerint indultam. Korán reggel felkeltem, reggeliztem és elindultam a rajthoz Badacsonytomaj vasútállomásához. Ezeket a kora reggeli indulásokat elsősorban azért szeretem mert sötétben indulok és folyamatosan kel fel velem együtt a nap is. Most nem a Balaton mellett a 71-es főúton hanem Veszprém mellől a 77-esen, Tapolca érintésével jutottam le a rajtba. Kedvelem ezeket a dimbes-dombos utakat.

Fél nyolc előtt már én is leparkoltam a buszmegálló mellett. Nagyobb létszámú nevező várt az indításra. Úgy látszik másokat sem tántorított el a kánikula.

Orbán Imrénél pár perc alatt elintéztem a rajttal és a bajnoksággal kapcsolatos adminisztrációt. Kaptam egy almát és egy Sport szeletet. Na igen ebből kellene gazdálkodni az első ötvenesen.

A megkapott színes! térképekből láttam, hogy két kört kell teljesíteni. Az első lesz a nehezebb, több szinttel. Közben találkoztam Nagy Orsival és Vértesi Ervinnel, készítettem velük egy közös induló fényképet.

Elrendezve a felszereléseimet, nekivágtam a mai kihívásnak, a sárga sávon Badacsony felé fordultam.

Badacsony a Tapolcai-medence legmagasabb tanúhegye, nagyjából kör alakú, az oldalában több helyen bukkannak elő bazaltsziklák és kőfolyások. A lankásabb alsó területei szőlőtermesztésre kiválóan alkalmas laza üledékes talajjal borítottak.

Keletkezése a medence többi tanúhegyével azonos. Kb. 11 millió évvel ezelőtt a beltengerré záródó és fokozatosan édesvízűvé váló Pannon-tenger lerakodott üledékei egyre vastagabb rétegeket eredményeztek. Nagyjából 4,5 millió évvel ezelőtt megindult, majd a közel másfél millió évig tartott vulkanikus tevékenység hatására a lávafolyamok áttörték az üledékes rétegeket. Ezen a területen elsősorban bazaltból alakultak ki hegyeink. A vulkáni tevékenységet követően a bazaltot befoglaló üledékes kőzetek lepusztultak, erodálódtak. A laza, cementálatlan anyagot a víz és a szél eróziója elhordta, míg a bazaltvulkanizmus megmaradó képződményeiből kialakultak a ma ismert tanúhegyek. A vulkanikus eredet alapvetően befolyásolja a hegy növényvilágát, ugyanis a napsütéstől jobban felmelegedő sötétebb kőzetek miatt mikroklímája elsősorban a délies kitettségű meredek sziklafalakon enyhébb amely a szubmediterrán fajoknak is kedvez. Ez a változatosság a növényzet kiemelkedő fajgazdagságát eredményezte.

Néhány utcai fordulást követően egy kisebb bemelegítő emelkedőn értem fel a Klastrom kúthoz.

A kútnál én is megálltam és feltöltöttem az ívózsákom. Készültem erre, víz nélkül indultam el.

A következő szakasz is ismerős volt, nemrég jártam erre Edu Kék Balaton túráján. Most kivételesen nem éjjel a sötétben, hanem világosban. Sikerült használható fényképet készítenem a Rózsa-kőről is amit 1886-ban Kiss Gábor vésett ki. A Rózsa-kő egy hatalmas asztalszerű bazalttömb. Valamikor a régmúltban gurulhatott le a hegy oldaláról. Nevét Szegedy Rózáról kapta, aki a hagyományok szerint Kisfaludy Sándorral szokott rajta üldögélni. Valószínűleg ez magyarázza a vele kapcsolatban született legendát is.

“Hogyha egy leány meg egy legény ráül a kőre, háttal a Balatonnak, egymás kezét fogva, még abban az évben egymáséi lesznek. De az is elég, ha a leány ül a kőre háttal a tónak, rágondol szerelmesére és felsóhajt. Akire gondol, annak a szíve érte fog dobogni.”

A Balaton felé sem volt tiszta kilátás, kifejezetten párás, fokozatosan egyre melegebb levegőt lélegeztem be.

Az első kód után leereszkedtem a szőlők között Badacsonytördemic vasútállomására. Lefényképeztem az Országos Kéktúra bronzból készült emléktábláját.

Az első aszfaltos szakaszon értem utol Gézáékat, beszélgettünk egy jót és persze nem maradhatott ki a közös fénykép sem a “nagy öregekkel”. Nekem ez a vidám fénykép annyira tetszett, hogy eltérve a megszokott panorámáktól, most ezt választottam a beszámoló nyitó képének.

Szigligetre beérve az Óvár felé vezetett az útvonal. Újabb kód, majd a Majális-domb után a Várhegyen, az OKT bélyegzővel igazoltam. Nem hagytam ki a csapot sem, jól esett az első frissítés, kezdett egyre melegebb lenni.

Fel kellett mászni a Kis-Kamonra, a kilátásért megérte izzadni.

Visszatértem a főút kereszteződésébe a kereszthez, meg is van az első kiskörös letérés a főútvonalról. Antal-hegy mellől visszanéztem többször is a Szigligeti-várra.

A 71-es számú főút után egy hosszú egyenes következett.

Lassan de biztosan közeledtem a Szent György-hegy felé. Az úton nem sok árnyékban lehetett részünk, a Nap is kezdett egyre komolyabban égetni. Több túratársam is megállt hűsölni a minimális árnyékot adó részeken.

A barokk stílusú Boldogságos Szűz tiszteletére épített Lengyel-kápolnánál megálltam én is, kedvelem ezt a részt. A hatalmas fa alatt a hűvösben pihenőpadok is vannak.

A kápolna belső terében fából faragott, barokk-rokokó oltárt találunk. Az oltár tetején Szent István, Szent László és Szűz Mária aranyozott szobrai láthatóak. Az orgonakarzat mellvédjét bibliai jelenetek festményei díszítik. Tornyán két-két fülkében Szent György és Szent Imre, míg az oromzat szélein Szent István és Szent László homokkőből faragott szobrait helyezték el. A szószék művészi faragású, a padok rokokó stílusúak, tölgyfából készültek. Tényleg gyönyörű a belső része, ha már itt vagyunk érdemes megnézni.

A kápolna homlokzati tornya mintegy 100 évvel később épült. A torony fülkéiben Szent György lovas szobra és Szent Imre herceg, a templomoromzat sarkain Szent István és Szent László szobrai állnak. A homlokzati torony melletti fülkékben Szent Péter, Szent Pál, Szent Antal és Szent József kapott helyet. A kápolna mellől csodálatos panoráma nyílik Szigliget és a Balaton felé.

Benéztem a kápolnába majd a szőlők között az Oroszlánfejű-kúthoz érve nagyon sokan gyűltek itt össze. Helyi lakosok akik vizet vittek innen, frissítésre vágyó túrázók. Nem vártam ki a soromat, csak eláztattam a fejem. Két kis medencében gyűlik a víz, kis halak is úszkálnak benne.

Az első komolyabb emelkedőn, a Bazaltorgonák Tanösvényen másztam fel a csúcsra. A forró levegő hullámokban tört ránk, tényleg nem könnyű ezt ma elviselni. A csúcsról szép tiszta időben csodálatos panorámában lehet élvezkedni. Most sem volt rossz, de ez nem az igazi.

Kár, mert az összes tanúhegyet meg lehet nézni a Balcsival együtt. A kód felírása után leereszkedtem a hegy leghíresebb látnivalójához, a Bazaltorgonákhoz.

A bazaltorgonák geológiáját sem hagyhatom ki. A felszínre törő láva egy vulkáni kráterben lávatavat eredményezett. Az oszlopokat és az arra merőleges kőzetlemezek vastagságát megvizsgálva a geológusok arra a következtetésre jutottak, hogy a lávató lassan hűlt ki. A lávató hűlése térfogatcsökkenéssel járt, emiatt a megszilárduló kőzetben hajszálrepedéshálózat alakult ki a felületre merőlegesen. Ezek a repedések sokszögű oszlopok kialakulásához vezettek, jellemzően öt és hatszög szerkezetűek. A kihűlés során kialakult szabályos repedéshálózat a későbbi lepusztulás, a hőmérsékletingadozás, a csapadék és szél eróziós munkájának következményeként oszlopokat, végül legömbölyített, egymástól olykor teljesen elváló hosszú orgonasípokat alakított ki. Ezeket a Szent György-hegy bazaltorgonáiként ismerjük. A hegy északi oldalán a jellemző északi szél miatt hangsúlyosabb a bazaltoszlopok elválása, így a legszebb képződményeket itt nézhetjük meg.

A Szent György hegyhez több legenda is kötődik. Itt található a Sárkány-lik (más néven Sárkány-barlang), a hegyoldal egy érdekes geológiai képződménye. A nagyjából 10 méter mély üreget egykori, ledőlt bazaltorgonák törmeléke fedi. A kialakult üregekben télen a hó felhalmozódik, mely gyakran nyárig megmarad. A törmelékkupac hézagaiból nyáron hideg levegő áramlik ki, ami miatt a néphagyomány jégbarlangnak nevezi az üreget, bár geológiailag ez jegesbarlangnak számít, hiszen a barlang felépítő kőzete bazalt, nem pedig jég.

Az egyik történet szerint a barlangot egy sárkány lakta, melyet Szent György győzött le. Egy másik legenda szerint a barlangot egykor lakó sárkány a falu lakóit sanyargatta, lányokat rabolt el. Egy napon megbetegedett, ám a falusiak a barátságtalanul viselkedő sárkány segítségére siettek, ápolták. A jó szándék meglágyította a sárkány szívét, a továbbiakban már békében éltek együtt. Mikor a sárkány megöregedett és kimúlt, utolsó lehelete jégbarlanggá változtatta az üreget, melyben élt. Több ehhez hasonló legenda is kapcsolódik a hegyhez.

A lépcsősoron leereszkedve a Kaán Károly erdőmérnökről elnevezett 1934 június 24-én az Magyarországi Kárpát Egyesület Balaton Osztálya által felavatott Turistaházban, kulcsosházban fogadott az egyetlen személyzetes EP. Itt már többen komolyabban kikészültek, volt aki hányt is a nagy melegben, volt aki csak kimerült, eléhezett, de volt olyan is aki kerek perec kijelentette: “Teljesen végem van!”. Pedig itt a 100-as leghosszabb táv esetén még csak 24 kilométernél tartottunk.

Nagyon jól esett a hideg gyümölcsleves, a különböző kenyerek és a ráadás extra jutalom, a behűtött hideg sör. Én is feltöltődtem és lesétálva a hegy oldalából a vasút után a széles Eger-vízhez értem. Újabb kód felírása után még szerencse, hogy volt egy kis fahíd is mert itt száraz lábbal nem lehetett volna átkelni. Arra viszont nagyon jó volt a patak, hogy újra eláztassam a fejem, bevizezzem a nyári kánikulai teljesítésem kötelező felszerelését a kis törölközőmet.

A dűlők közötti mezőgazdasági utakon értem be Gyulakeszire az Eszterházy-kúria mellé.

A település után már egészen közel kerültem a következő megmászandó hegyhez a Csobánchoz.

Sok siklóernyős kihasználta ezt a meleg napos időt és a termékeket felhasználva fel-le “hintáztak”. Ez is egy olyan sport amely mindig is érdekelt, de még nem jutottam el oda, hogy ki is próbáljam. De ami késik az nem múlik. Legalábbis remélem.

Végigmentem a hivatalos ide-oda kanyargó emelkedőn és a várba belépve meglepett, hogy milyen sokan jöttek fel ide ebben a forróságban. Hosszabb időt eltöltöttem én is, régen voltam itt. Körbejártam a várat is, megnéztem a panorámát a tanúhegyekkel. Tapolcát is láttam ikonikus Y házaival.

Csobánc török eredetű szó, jelentése pásztor. A hegyet először 1221-ben említik oklevelek, amikor is az Atyusz nemzetség elajándékozta ott lévő szőlős területét. A XIII. század első felében ismét említésre kerül, a hegyet birtokló királyi udvarnokok és diszeli nemesek pereskedése kapcsán, lévén a nemesek szőlőt telepítettek és kőépületet emeltek a hegyre. A várról az első említést egy 1272-ben kelt oklevélben találhatjuk meg, építését valószínűleg 1255 körül kezdhették el. A Rátót nembeli Gyulaffy család tulajdona volt a XVII. század második feléig, sokan az előbb említett diszeli nemesekben sejtik e nemesi család őseit, akik a várat emelhették. Viszont említése még a XIV. század folyamán sem történik meg, csak 1420-ban.

Mátyás király 1490-ben bekövetkezett halála után Habsburg Miksa betöréseinek a vár is áldozatául eshetett volna, de Kinizsi Pál parancsára erődítménnyé alakították Leányfalusi Ágoston somlói várnagy parancsnoksága alatt. Ennek a megerősítésnek köszönhetően a későbbi török ostromok egyszer sem tudták bevenni. 1491-ben az özvegy Rátóti Gyulafi Lászlóné a várat átadta testvérének, Gersei Pető Jánosnak. Végvári várként a török-magyar harcok jelentették az aranykorszakot. A XVI. század elején először Gyulafi Lászlóné fia, Gyulafi István, majd annak fia, a híres csobánci kapitány, ifj. Gyulafi László vette birtokba és volt egyben kapitánya. 1554-es török ostrom sem sikerült annak ellenére sem, hogy a vár egyik fala alapjaiból kidőlt. 1559-ben ismét sikertelenül ostromolták. Evlija Cselebi történetíró a vesztes török sereg elvonulásakor említést is tesz a várról. 1562-ben innen indították az egy évvel korábban török kézre került Hegyesd várának sikeres ostromát. Bár az erősség folyamatosan veszélyben volt a törökök miatt és ugyan elrendelték megerősítését is, nem sok foganatja lett, csak katonáinak létszáma bővült kissé, míg a vár állapota fokozatosan romlott.

1669-ben a herceg Eszterházy család vásárolta meg. Bécsben a lerombolása mellett döntöttek, de a Rákóczi-szabadságharc kitörése ezt megakadályozta. Itt szolgált a szabadságharc kitörése előtt gyalogos tisztként a később legendássá vált Béri Balogh Ádám is. 1705-ig a császári katonaság tartotta birtokban, de Domonkos Ferenc és Kisfaludy László kuruc csapatai elfoglalták. A vár ellen a legnagyobb ostrom 1707. február 25-én következett be. Jean Rabutin császári tábornagy sikertelenül próbálta meg elfoglalni mintegy ezer fős seregével. Szász Márton kuruc vice hadnagy vezetésével egy körülbelül 30 fős helyőrség, 30 főnyi bemenekült nemes, illetve asszonyok és gyermekek védekeztek. Az ellenséges, osztrákokból, szerbekből, labanc-magyar és dán katonákból álló sereg majdnem 400 főt veszített el a csata során, köztük 52 tisztet. A vár végül 1709-ben került ismét császári kézbe, megkezdődött robbantásos pusztítása. 1722-ben már romként említik a Gyulafiak régi, a közeli faluban található udvarházával együtt.

Ennek a hősi védelemnek állít emléket a várfal hátsó oldalán egy emléktábla.

Feltárására 1953-ban indultak meg régészeti kutatások. 1984-ben felméréseket végeztek ám napjainkra rettenetes állapotba került, megóvása, felújítása sürgős tennivalókat kíván. E célból egy helybeli baráti társaság létrehozta a Csobánc Váráért Alapítványt 2003-ban. 2007 és 2011 között újabb régészeti és feltárási munkálatok történtek. A vár a Nemzeti Várprogram harmadik ütemének helyszíne, felújítása még nem kezdődött el.

A kék sávon az Öreg-hegy szőlősorai mellett az egyik nyaraló előtt egy becsületkasszás asztal fogadott. Kifejezetten szeretem a fügét vettem is 500Ft-ért.

Káptalantótit elérve már láttam előttem egy háromszög alakú csúcsot a Tóti-hegyet. Ez a következő meghódítandó csúcs.

A települést követően a kék majd a zöld háromszög jelzésem másztam fel a csúcsra, ez is egy oda-vissza letérést jelentett.

Pár gondolat megfogalmazódott bennem és kíváncsi lennék rá, hogy vajon minden teljesítő rendesen felmászott-e a csúcsokra vagy inkább “kispistázott”? (Kispistázás: letérés a hivatalos útvonalról a táv tudatos vagyis szándékos rövidítése céljából, több résztvevős csoport esetén csak egy valaki megy fel vagy le az igazolásért a többi beírja magának vagy odaadja az igazolólapját, hogy pecsételd be nekem is ha már te fel vagy lemész). Nem akartam erre kitérni, de ez az útvonal melegágya volt ennek. A kispistázásról az a véleményem, hogy engem nem érdekel mert aki él vele csak saját magát csapja be. Ám ha nem csak a túra teljesítése a cél hanem például a Bajnokság egyik fordulója vagy egy megszerezhető mozgalom kupájához kötődik akkor ez már nálam is több mint egy “nem volt korrekt a többi becsületes résztvevővel szemben” vélemény. Szerencsére a közösségünk kicsi és mindenki helyén kezeli ha valaki kispistázik. Én például teljesen komolytalannak veszem az illetőt bármit is teljesített, már hiába bizonyítgatja, hogy de az nem úgy volt, nem azért csináltam, véletlenül mentem arra, hagytam ki stb. Sokkal többre értékelem azt, ha valaki becsülettel teljesíti a kiírás útvonalát, még akkor is ha szintidőn túli teljesítéssel sikerül.

A Tóti-hegy meghódítása közben találkoztam a már lefelé tartó CSAPATTAL. Elsőnek Adriennel, Zsoltival, Csabival és Lacival futottam össze. Utána szépen sorban jöttek a többiek is, Feri, Julcsi, Évi. Sikerült megint utolérnem a kemény magot.

A csúcson élvezkedtem egy kicsit a fejedelmi panorámában, majd felírtam a kódot és elindultam lefelé.

A zöld sáv jelzésre visszatérve a következő tanúhegy felé indultam. Gulács a következő. Ez is egy oda-vissza letérést jelentett. Ha ennyire meleg van akkor én is libabőrös leszek, most sem volt másként, a karomon és a lábamon is ágaskodtak a szőrszálak. A Veltner erdő után elsőnek Tóth Ferit értem utol. Sajnos ezt a meleget nagyon rosszul viseli, most is kikészült, pihennie kellett. Nem hagytam magára amíg azt nem mondta, hogy kezd egy kicsit jobban lenni. A csúcsra felvezető keskeny ösvényen, a Lóczy-úton a bazaltoszlopok sem maradhattak ki.

Állandóvá váltak a hőhullámok, folyamatosan tűzforró levegőben gyalogoltunk, ha megálltunk azonnal érezni lehetett, hogy most van a legmelegebb. A csúcson az árnyékban próbáltak pihenni túratársaim. Felírtam a kódot és elindultam lefelé. Közeledett a Badacsony, lassan körbeérek az első körön.

A Ludámi-dülőnél utolértem a többieket, innentől velük tartottam. A Köbölkúthoz érve, azt hiszem a mai nap legfontosabb vízvételi helyéhez értünk. A legnagyobb meleg közepén mindenképpen megérte a kerekes kútból vizet húzni, nagyon mély kútról volt szó, de a vize újra életet lehelt belénk.

Felfrissülve indultuk tovább, fel kellett mászni a Badacsony tetejére is. Ebből az irányból megközelítve a Kőkapu a legérdekesebb.

Hosszú emelkedő végén a fák között megpillantottuk a Kisfaludy kilátót.

Újabb kód felírása után a Hertelendy-emlék érintésével ereszkedtünk egyre lejjebb. A Klastrom-kútnál ismét megálltunk, mindenki frissítette magát és vizet cserélt.

Néhány kilométer után visszaértünk Imréhez az állomásra. Az első kör, a nehezebb már meg is van.

Ettünk, ittunk, feltöltődtünk majd egy felszerelés igazítást követően kerestünk egy olyan kocsmát ahol végre volt hideg fél literes kóla is. Igaz nem volt olcsó, ötszáz forint, de most a szemünk sem rebbent. Erre már nagyon vágytunk.

Utána még közösen indultunk tovább, de nekem a tempó kissé lassú volt, felvettem a szokásos ritmusomat és Adriennéket elhagyva Badacsonytomaj után már egyedül vágtam bele a következő karikába.

A kék sáv jelzésem még világosban másztam fel a Csönge-hegyre. Kényelmes szakasz következett, erdőben, a lemenő nap fokozatosan tompuló fényében. A következő pont előtt már szükségem volt a fejlámpámra is. Nem sokkal később megérkeztem a Sabar-hegyi templomromhoz.

Káptalantótin ma már voltam, most megint itt vagyok, igaz most csak éppen érintettem a település szélét. Nagyon hosszú aszfalton vezető szakasz következett, balra mellettem Csobánc sziluettjét láttam. Ma voltam már ott nappal az első körön. Végül elérve a zsidó-temetőt, jobbra fordulva az egyik fán megtaláltam a kódot.

A kék sávon a felhagyott bazaltbánya mellett elhaladva lassan jobbra fordultam és Mindszentkállára megérkezve a Tűz útja tanösvényre tértem át. Ismét egy kisebb kört kellett megtenni, most többszáz lépcsőfok vezetett fel a Mátyás-dombra.

A kódot a Kopasz-hegyen elhelyezett információs táblán találtam meg. A közelben egyébként van egy tufa bánya is. A csúcsról pedig szintén van panoráma, de most számomra nincs, az éjszaka miatt.

Visszatértem a kiindulási ponthoz és a templom előtt végre találtam egy működő kék kutat is, amelyből nem klór folyt egy kevés vízzel mint Káptalantótin, majdhogynem ihatatlan volt.

Nagyon fontosak ezek a frissítő pontok, én is feltöltekeztem és Szentbékkállára átsétálva a Pajta Múzeum közelében jelzést váltottam.

Innen már a zöld sávon mentem tovább. Finoman emelkedett az út a Keleményes-kőre. Ezen a szakaszon értem utol Endrét és Gábort. Az Eötvös Károly kilátó után ismét beértem néhány résztvevőt. Keskeny ösvényen ereszkedtünk le Köveskálra. Ismerős ez a település is a Kék Balatonról.

Egy újabb hosszú aszfalton gyalogló rész várt ránk, át kellett sétálnunk Kővágóörsre. A főúton még a település előtt a Kornyi-tó buszmegállójában újabb kódot is fel kellett írnunk.

Kővágóörs után egy kényelmes erdei szakasz vezetett át a Balatonhoz. Visszaértem Balatonrendesre, az egyik utolsó kódot egy fa kerítésen találtam meg.

Lakott terület következett majd Ábrahámhegy, ahonnan a piros sávon indultunk tovább az időközben hozzám csatlakozott Hirth Helgával.

Folyamatosan előzgettük egymást a Eötvös kilátó óta, az egyenes terepeken előrekocogott, az emelkedőkön és a pihenései során megelőztem. Beszélgetve gyorsabban tudtuk le a városi unalmasabb részeket is. A híd utáni oszlopon megtaláltuk a következő kódot is.

A Klastrom-völgyben másztunk fel a Csönge-hegyre, másodszor is. Visszaértünk a kék sávhoz, megvan minden szint most már csak a célba leereszkedés vár ránk.

A kék kereszt jelzésen a Tepins oldalán értük el a vasúti síneket és a fénysorompós átjárónál az utolsó kódot. Az utolsó néhány kilométert a kerékpárúton kellett megtennünk.

Enyhe balos kanyar után megláttuk a célt, Imre is itt ül az irodájában, célba értünk. Volt még valamennyi ellátmány én Sport szeletet kértem. Megkaptam az oklevelet egy szép színes jelvény kíséretében. Aláírtam a Bajnokság jegyzőkönyvét és elköszöntem a többiektől. Elindultam hazafelé a Balaton mellett.

Összefoglalás:

A túra pontosan olyan volt mint amire előzetesen számítottam. Nem igazán van ellátmány, nincs személyzetes EP, egyedül kellett megoldanom a frissítéseim.

Imre túrái az aszkéta vonal miatt a megszokottnál több előkészítést, mondhatni felkészülést is igényelnek. Nála ne várjunk terülj-terülj asztalkámat vagy komolyabb depózási lehetőségeket. Ha az ő túráját teljesíted akkor a nagyobb kihívás miatt értékesebbé válik az oklevél, melyhez legtöbbször kitűző helyett szép jelvény vagy érem is jár. Szerintem sok teljesítőnél ezek az emlékek kitüntetettebb helyet foglalnak el az éremtartón vagy az emlékfalon.

A túra nagyon szép helyen vezet, a tanúhegyek témáját sok másik rendező is feldolgozta. Nem baj, hogy Imre is belevette a repertoárba, mert hozzá méltó lett az útvonal. Kicsit olyan érzésem volt, hogy hasonlít egy másik túrájára, a pilisi Kő-körre. A szintábra ugyanolyan fűrészfogas. Ezen a túrán sík terep után felfelé kellett mászni, rövid, de meredek emelkedőkön amit kellemetlen kánikulai melegben kellett megtenni, ez pedig megtépázta a résztvevők létszámát. Ez a metódus folyamatosan ismétlődött. Egyenes út, felmászás majd leereszkedés és kezdődött minden elölről.

Ha Imre felrakja akkor talán GeoGo-val is lehet majd teljesíteni. Érdemes normálisabb, emberközelibb időjárási viszonyok mellett végig járni, ám készüljetek arra, hogy az útvonalon kevés vízvételi hellyel, bolttal és kocsmával találkozhattok.

Dikran

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük