Körös 50 teljesítménytúra – A gáton gyaloglás művészete

Táv: 49,5km

Szintemelkedés: 118m

Néhány éve összeállítottam egy listát melyre azokat a teljesítménytúrákat írtam fel amit szeretnék újra vagy adott esetben először bejárni. Az egyik ilyen fekete terület számomra a Körös vidéke és a Mályvád túra útvonala. Tekintve, hogy elsősorban a hegyeket szeretem ezért nem szoktam részt venni a Csepel 50 vagy az Ország közepe túrákhoz hasonló, monoton, jellemzően szántóföldek közötti poros utakon vagy csatornák, gátak töltésein vezető túrákon. Most kivételt tettem, mert a gyűjteményemből hiányzott a Körös 50 jelvénye. Igen ez is egy fém jelvény nem egy kitűző.

A Körös teljesítménytúrákat az Alföld Turista Egyesület rendezi, az idei évi volt a 35. rendezés. Az egyesület tagja a Magyar Túrasport és Terepfutó Szövetségnek is. A statisztikákat átfutva átlagosan 70-80 fő a sikeres teljesítő a leghosszabb távon. Az alföldi sík terepre, a Körösök mentén kitalált teljesítménytúra ötlete Molnár Jenő és Szucharda Gyula nevéhez köthető. Általában a hegyek között rendeznek teljesítménytúrákat, így ez az ötlet vegyes érzelmeket keltett a szakosztály tagjai között, de a miért is ne gondolat szellemében 1986-ban a sportág történetében először megrendezték 32 résztvevővel. A viszonylag alacsony részvételi létszámot nem tekintették sikernek, de kudarcnak sem.

Kora reggeli rajtot terveztem, hajnali öttől már indították a résztvevőket. Ehhez nekem hajnali kettőkor kellett kelnem, mert otthonomtól 190km-re volt Mezőberény. Két és fél óra vezetés után megérkeztem a Strandhoz, innen indultunk.

A rajt-cél helyszínen sátrak, székek, asztalok. Felkészültek a gyalogló sereg fogadására. Előnevezőként gyorsan megkaptam a füzet kötésű itinerem, rendeztem a jelképes 1.500Ft-os nevezési díjat és már mehettem is. Indulás előtt mindig átlapozom, átolvasom a kapott anyagokat. Jelen esetben egy részletes leírás, a távok térképrészletei és az utolsó oldalon a klasszikus pecsétes igazolások gyűjtésére fenntartott hely fogadott. Részletes táv és szint adatokat nem tartalmazott, de ezen a túrán szintemelkedés csak mutatóba majdhogynem statisztikai hibaként értelmezhető. Semmilyen emelkedővel nem fogok találkozni, hacsak a gátakra felvezető néhány tízméteres „meredek emelkedőket” nem veszem annak.

Fél hatkor csak néhány túratárs készülődött, átolvastam a lényeges információkat és elindultam.

Az első szakasz az ébredező Mezőberény utcáin vezetett a zöld sáv jelzés mentén. Autóforgalom is minimális volt. A vésztői út után máris a szántóföldek felé tartottam. Egy kicsit tartottam attól, hogy mekkora fűben kell gyalogolnom, mert ez a terület nem kimondottan turista csalogató. Itt is úgy lehet bolyongani, hogy a földeken dolgozókon kívül szinte senkivel nem találkozunk. Most kellemesen csalódtam mert a túra során a legtöbb helyen frissen kaszált utak fogadtak. Nem tudtam eldönteni, hogy a túra miatt vagy egyébként is szokták. A reggeli harmattól nedves fűvel sem kellett számolnom, ma is igazi sivatagi meleg lesz, nem fog elázni még a cipőm sem.

Hosszú gyaloglás után megérkeztem egy szivattyútelephez.

A lépcsősoron felmászva itt is van a hölgyeknél az első ellenőrzőpont.

Pecsételést követően az első gát tetején vezető szakasz következett. Messze előre tekintve láttam a korábban indulókat is.

A térképen utólag megnéztem és a bal oldalamon ezen a részen az Ösvény-hegy szerepelt. Sík terepen úgy látszik mások a fogalmak, mert nekem nem tűnt fel, hogy egy hegy is lenne mellettem.

Köröstarcsa mellé érve készítettem egy fényképet a településről is.

A Kettős-Körös felett átívelő hídon megálltam egy újabb fénykép erejéig.

Tovább a gáton, előre, egyenes terepen. A horgásztónál több pecás is kint volt, egy pici változatosság és emberek. Monoton gyaloglás hosszan előre, nem sok inger éri a túrázót ilyen utakon.

Lassan kezdett egyre melegebb lenni elővettem a sapkámat is és egy éles visszafordulás után a műútnál újabb pecsétet kaptam.

Hosszú-hosszú szántóföldek közötti séta következett egy széles és meglepően jó minőségű mezőgazdasági úton. Az úton az árnyékosabb helyeken volt néhány pocsolya, idáig sem sárral sem porral nem találkoztam.

A Hosszúfoki-főcsatornánál volt a következő ellenőrzőpont. Magamhoz vettem édes és sós sütiket.

A felújítás alatt álló főút miatt le kellett térni a hivatalos útvonalról. A békakoncertnél jobbra letértem a Bélmegyeri-csatorna mellé.

Következett a túra első árnyékos szakasza egy fiatalos erdőben, bár nem tartott sokáig.

Elérve a műutat rosszul emlékeztem és itt fordultam el jobbra amely a 30km-es táv útvonala volt. Erre a hibámra több mint 2km után jöttem rá ezzel majdnem 5km többlet aszfaltgyaloglást tettem bele az így is elég sokat tartalmazó útvonalba. A kitérőt követően, immár a jó irányba haladva megérkeztem Bélmegyerre. A temető előtt volt egy kút ahol frissítettem magam és feltöltöttem a készleteim.

Az EP a község központjában volt.

A szokásos három emeletes hagymával és sóval fűszerezett zsírósdeszkámat is megépítettem, magamhoz vettem egy újabb adag édes süteményt is, Nem maradtam sokáig elköszöntem a többiektől. Ezeknek a sütiknek én is egy kis fedeles dobozt használok, ezt pakolom meg és a következő pontokig időnként szemezgetek belőle.

Egyhangú gyaloglás tovább előre a szántóföldek mellett. Jobbra mellettem egy nagyobb mezőgazdasági terület, Kárászmegyer épületei sorakoztak.

A túra második olyan részéhez értem ahol fák között haladtam egy rövid ideig, egy tölgyesen vezetett át az útvonal.

A Hosszúfoki-csatornához érve jobbra indultam tovább megint csak teljesen egyenesen előre a végtelenségbe. Szerencsére itt már volt árnyék is, mert a csatorna partján nyárfák sorakoztak.

Néhány kilométer után egy autóhoz értem, mint kiderült ez egy mozgó EP volt. Kezdett tényleg nagyon meleg lenni. Már nekem sem annyira őszinte a mosolyom.

Kaptam egy pecsétet és a hídon a csatorna másik oldalára tértem át.

Tovább megint előre a messzeségbe az időnként megcsillanó autóhoz. Ezt a szakaszt éreztem a legtovább tartónak. Valahogy nem akartam odaérni a ponthoz, nagyon nem akart növekedni a pont mérete.

Utólag megnézve a sebességemet 6,4km/h tempóval gyalogoltam, de akkor is olyan volt, mintha semmi se változna. A pont csak nem akart közeledni, a távolság csökkenni, az idő pedig csak telt-telt, de semmi se változott.

Végül ennek a kutyaszorítónak is vége lett és a Vámosi-hídhoz érve a másik oldalon a pihenőben vártak rám.

Újabb pecsét egy kis sós és édes sütemény és máris visszatértem az eredeti irányba, tovább egyenesen előre, még mindig a Hosszúfoki-csatorna gátján folytatva a mai napi őrültséget.

Egy nagyobb épületegyütteshez értem, szépen rendben volt az egész terület.

Mint kiderült ez a Bodoky Károly vízügyi múzeum. Otthon már utánanéztem, mit is érintettem.

A Kettős-Körös jobb oldalán keletkezett belvizeket kisebb nagyobb csatornákon keresztül a Hosszúfoki-főcsatornába vezették. A folyóba emelésére 1898-ban megépült a Hosszúfok I. számú gőzüzemű szivattyútelep. Ezen a ma már nem üzemelő szivattyútelepen a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság vízügyi múzeumot hozott létre. Az épületben megnézhetjük eredeti állapotban a téglából falazott Cornwall gőzkazánt. (fénykép forrása: hir6.hu)

A kazán gőzével az ipartörténeti ritkaságnak számító Láng gőzgépet táplálták. A gőzgép végül egy Schlick gőzszivattyút hajtott meg amely 1m³/másodperc! teljesítményre képes. (fénykép forrása: koroshircentrum.hu)

A környékbeli szivattyútelepeket egy gépész felügyelte, aki a telepen létesült szolgálati lakásban lakott és a lakhatás mellett évi 1200 korona fizetést, 400 korona egyéb költségtérítést, valamint állami nyugdíjjogosultságot is kapott. A szivattyú üzemelése során a telephez és az ott működő további gépegységek kiszolgálásához már több emberre volt szükség hiszen a nagy teljesítményű szivattyú rengeteg gőzt kívánt és ezt a munkát csak több ember együttesen tudta elvégezni. Szénbehordás, kazán szénnel táplálása, kazánfelügyelet, a folyamatosan fogyó gőz miatti víz pótlás biztosítása, csak hogy néhány fontosabb munkafolyamatot megemlítsek. Mindemellett az üzemeltető gépésznek folyamatosan volt kisebb-nagyobb karbantartó feladata is a gőzgép és szivattyú megfelelő üzemben tartása miatt. A gépet folyamatosan ellenőrizni, kenni, olajozni kellett. A gőzszivattyú egészen a 1960-as évekig működött és folyamatos használatban volt. A múzeumban megtekinthető gépészeti berendezések hibátlan állapotban az eredeti helyükre beépítve láthatóak. Biztos vagyok benne, hogy még ma is üzemképesek.

A múzeum udvarán is vannak érdekességek, rengeteg vízszabályozáshoz kapcsolódó berendezést nézhetünk meg. A kiállítási termekben a Körös-vidék vízügyi múltját bemutató tablók, a vitrinekben és tárolókban pedig vízgazdálkodással kapcsolatos műszerek és dokumentumok gyűjteménye található. A múzeum mindenképpen megérdemli, hogy egy családi programot szervezzük ide.

A múzeum után egy éles balos kanyarral a gátnál elértem a Kettős-Köröst. Egy újabb nagyobb kanyar után a túraútvonal visszatért mellé. A gát tetején aszfaltozott út fogadott. Az eddigiekhez képest tényleg olyan volt mintha hegyen lennék. Nagyon szép képeket tudtam készíteni, messzire el lehetett látni, de a messzi távolban nincsenek hegyek csak síkság.

Az út mellett itt is fehér távolságjelző köveket hagytam el, száz méterenként egyet. Jobbra-balra kanyarodásokat követően a Százszorszép pihenőnél megérkeztem a következő ponthoz. A hídon átkeltem a másik oldalra.

A mai nap utolsó fényképe a Körösről. Elbúcsúztam a folyótól.

Menet közben nem sok helyen volt alkalmam a folyót is megnézni.

Pecsételést követően nem hagytam ki a Petőfi emlékoszlopot sem.

Az Alföld sík terepeit kedvelő Petőfi itt hagyta el szeretett vidékét azért, hogy csatlakozzon Bem tábornok erdélyi seregéhez.

Újabb aszfalton gyaloglás következett de szerencsére hamarosan balra be kellett térni egy mezőgazdasági útra. Mielőtt élesen jobbra fordult volna az út, még egy fotót készítettem a hídról és az EP-ről.

Kereszteztem a Békés-Mezőberényi-főcsatornát, majd egy rövid sétát követően lakott területhez értem.

A hétvégi nyaralók, pihenő házak között az egyik ilyen épületnél volt az utolsó pont.

Itt már csak egy pecsétet kértem és a műútra kiérve visszaértem Mezőberényre.

Nem bántam meg, hogy ennek vége lesz, ennyi nekem ebből a műfajból elég volt.

Néhány utcai forduló után a strand hangjai már jelezték számomra, hogy közeledik a cél.

Igazoltam, kaptam egy oklevelet és amiért jöttem, a fém jelvényt.

Megkaptam a mai nap legnagyobb jutalmát is egy nagy adag tarhonyás husit savanyú uborkával. Ez most kifejezetten jól esett, arról nem is beszélve, hogy az egyik kedvenc kajám.

Elköszöntem mindenkitől és visszasétáltam a közelben álló autómhoz. Indulás haza a családomhoz.

Összefoglalás:

Még sosem jártam ezen a vidéken, a Körös közelében sem voltam. Most egy olyan teljesítménytúrán vettem részt ahol semmilyen hegyet sem láttam, még azokról a „magasabban fekvő” területekről sem ahonnan a messzi távolba is el lehetett látni.

A sík terepen gyaloglás nem a fizikai állóképességet hanem a monoton gyaloglóképességet, a mentális képességünket fejleszti. Időnként érdemes egy ilyen túrán is részt venni, főleg ha valaki tervez egy százas netelántán még hosszabb túra teljesítést is. Az, hogy órák óta szinte végig látjuk a következő ellenőrző pontot, de hiába haladunk felé csak nem akar közeledni komoly embert próbáló tényező amit a kánikulai, remegő meleg levegő csak halmozottan nehezebbé tesz.

Természetesen fizikailag is kimerítő egy ilyen monoton terhelés. Ha nem szoktunk hozzá meglepődünk, hogy izomlázunk, a megszokotthoz képest komolyabb fáradságunk keletkezik. Azt szoktuk mondani ez máshogyan fáj. Egy idő után már nagyon vágyunk egy kis emelkedőre vagy lejtőre, de sajna ilyen vidékeken nem érkezik megváltás. Mindig jót mosolygok amikor valaki azt mondja oké értem, hogy a hegyek között nehéz és fárasztó a gyaloglás, de egy sík terepen biztosan simán fáradtság nélkül megoldod annyi tapasztalatod van. Azért ez nem egészen így van.

Ezen az útvonalon az is nehéz, hogy nagyon sok aszfalton kell gyalogolni és a mezőgazdasági területek között valamint a gáton vezető szakaszok is ugyanolyan keménységűek. Puhább erdei talajt itt senki se várjon.

Látnivalókból sincs igazán sok, egy idő után egyformává válik az egész táj, megint egy szántóföld, megint egy kis csatorna, megint egy kis fás terület melyet sok esetben nem érintünk így a védelmező árnyékait sem élvezhetjük. Ezen a túrán minden monoton, az egyforma látnivalókat csak a nagyobb csatornák és a Körösön áthaladó hidak törik meg ahol biztosan mindenki megáll egy kicsit nézelődni.

Az én véleményem az, hogy egyszer érdemes végig járni vagy edzésként tekinteni erre a túrára. Szerintem a nyári teljesítési időpont sem ideális. Jobb választás lenne egy tavaszi vagy őszi időpont, mert akkor nem kellene a kánikulában, remegő levegőben teljesíteni. Persze a végén a strandon ki lehet pihenni a túra fáradalmait ez is egy szempont lehet. Én viszont maradok a hegyek-völgyek világánál.

Dikran