by 
Táv: 20,5km
Szintemelkedés: 100m
A Hétköznapi Barangolások túrasorozat a Csütörtöki Csatangolóval kezdődött el, melyet Lajos Dóra és Tim Péter alkotott meg. Azóta Péter kilépett és Dóri mellé időközben csatlakozott Őrsi Bálint is. Dóri és Bálint is rendszeresen teljesítménytúráznak. Idén például hozzám hasonlóan ők is teljesítették a Kohász Kék leghosszabb, 130km-es távját is. Láthatjátok, hogy ultrák terén is otthon vannak. A komoly múltra tekintő előéletük miatt nem volt kérdés, hogy egy megfelelően szervezett a kezdeti hibákat és döccenőket már teljesen mellőző túrasorozatot alkotnak meg és persze utána lelkiismeretesen is üzemeltetik. Elolvastam a Túrasorozat történetét is és le a kalappal előttük, rengeteg gordiuszi csomó, lelombozódás, alkalmanként sírás és a folyamatosan felmerülő logisztikai anomáliák után a szervező munkájuk és a befektetett energiájuk meghozta a várva várt eredményt és 2019-re összeállt minden.
A sorozat öt túrát tartalmaz Budapesten és környékén olyan útvonalakon melyeket a legtöbb teljesítménytúra nem érint. A dolgos hétköznapokra meghirdetett túráikon az is különleges, hogy nagyon tág, hajnali öttől éjfélig tartó időszakban lehetséges a teljesítés. Minden kiírás tartalmaz egy rövidebb 10km körüli és egy hosszabb 20-25km-es távot is és arra is van lehetőség, hogy egy napon belül akár mind a két távot teljesítve kombinált teljesítővé váljunk.
Az ultrás vénájukat sem tudják letagadni mert minden évben kiválasztanak egy túrát a sorozatból és meghirdetnek egy 100km-es távot is, melyet a távok bármilyen kombinációjával lehet teljesíteni. Ez tényleg csak a fanatikusoknak való mert akár az is lehetséges, hogy a rövid 10km-es távot tízszer egymás után végigjárva legyünk százas teljesítők. Ez már sokkal inkább mentális kérdés mint fizikai. Egyetlen feltétel van, naptári napon belül vagyis 24 óra alatt kell teljesíteni ezt a kihívást éppen ezért ilyenkor éjféltől van indítás.
Az útvonal kijelölés és a rajtban megkapott itiner példás. Az útvonalleírás és a két oldalas térkép is nagyon részletes, minden fontos információt tartalmaz. Lehetetlen az eltévedés vagy a kijelölt útvonalról letérés. A frissítő pontokon is van miből válogatni annak ellenére is, hogy a nevezés itt is jelképes, előnevezéstől függően ezer pár száz forint távonként. Azt hiszem Dóra és Bálint is olyan csapatot alkotnak, akik élményt szeretnének átadni nem pedig a pénztárcájukat hizlalni. Ezt nekünk résztvevőknek nagyon meg kell becsülnünk, mert egyre több profit érdekelt túrakiírással találkozhatunk ahol lényegesen kevesebb a juttatás.
Az előzőekben leírtak miatt érthető, ha 2019-ben a legjobb hazai teljesítménytúrák kategóriában a hetedik helyet szerezte meg a Csütörtöki Csatangoló túrájuk, olyan nagy nevek mellé kerülve mint a Mátra 115, Kazinczy Emléktúrák vagy a Kék Balaton. És ez nem lehet véletlen.
A Csütörtöki Csatangoló teljesítésem után, melyről már írtam egy beszámolót, elmentem a Hétfői Henyélőre is.
Most is megtettem, hogy előnevezek, ezt elsősorban nem azért szoktam, mert jár érte pár száz forintos kedvezmény, hanem mert így a szervezők előre láthatják nagyjából hány résztvevővel számolhatnak, mire kell készülniük. Szerintem ez nagyon sokat segít abban, hogy felkészültek legyenek, ne legyen felesleges mennyiségű frissítés vagy olyan tétel amelynek összege nem térül meg. Ha már a szabadidejüket áldozzák arra, hogy a túrát megszervezzék, a segítőket megtalálják, nekem mint olyan valakinek aki csak a gyümölcsöt szüreteli le, lehet annyi hozzájárulásom a teljes folyamathoz, hogy ne kelljen felesleges összegeket befektetniük. Számomra elfogadható az önköltségi áron történő non profit szervezés mellett az is, ha van egy minimális profit is, mert azt hiszem ez nagyobb lelkesedést ad a további szervezésekhez és ezáltal javulhatnak a túra köré épített szolgáltatások is.
Az előzőek miatt előneveztem és hétfőn két munkám között elmentem lesétálni ezt a nagyon kellemes, szintemelkedést szinte nem is tartalmazó útvonalat.
A rajt helyszíne az előzetes kiíráshoz képest módosult, átkerült a Szabadság parkba Budapest utolsó Tanácsköztársaság Emlékművéhez, amely nem más mint a Magyar Vöröshadsereg Harcosa. Szerintem a jövőben innen kellene indulnia a túrának. Nagyon jó volt a helyszínválasztás.
Az itinert átvéve és a szokásos adminisztrációt aláírva máris elindultam a túra során végig megtalálható papír szalagok, narancssárga irányítótáblák és az aszfaltra felírt kréta üzenetek, jelzések mentén. Tényleg nem kell semmi mást figyelni vagy ellenőrizni, ezeket követve még az ellenőrzőpontokat sem lehet kihagyni, mert ezt is mindenhol előre jelezték.
Az árpád úti csomópont zebráján átkelve az Újpesti Vasúti híd déli oldalán indultam el Budára. Ma nagyon szép időnk lesz, nem várható eső, napsütés annál inkább.
Út közben érintettem az első ellenőrzőpontot ahol egy Emléktábláról kiderült, hogy 1944 végén a II. világháború alatt ezt a hidat is felrobbantották a visszavonuló német csapatok. Az újjáépítés során négyen is életüket vesztették, egyikükkel kapcsolatos kérdést kellett megválaszolni.
Átérve Budára folytattam sétámat a Római parton. Ez egy nagyon hosszú szakasz volt, amely elsősorban kerékpárút. Út közben elsétáltam jobbnál jobb éttermek, sörözők és sütődék mellett.
Lassan készülődtek, mert ebédidő felé közeledtünk. Kedvem lett volna nekem is enni itt, de mentem tovább mert délután még dolgoznom kellett, ma nincs ennyi szabadidőm.
Számtalan Csónakház mellett haladtam el, volt ahol a régi mesterek gondos kezei által készített, igazi fából készült kajakok is voltak. És itt sok helyen még aktívan használják a sólyákat is (hajók partra húzásához, leeresztéséhez vagy az építéséhez használt, enyhe lejtésű parton épített csúsztatópálya).
Időnként lesétáltam a Duna partra is, visszahúzódott a vízszint így széles parti föveny fogadott.
Menet közben érintettem a soron következő ellenőrzőpontokat is. Az árvízvédelmi kapu után már a gát tetején sétáltam tovább messze előre. Lassan de biztosan egyre közelebb kerültem az M0-ás Megyeri-hídjához is.
A híd alatt átsétálva újabb jacht kikötők következtek és a Lupa-révnél fogadott az első frissítőpont ahol kaptam egy kis ellátmányt és pecsétet. Természetesen kértem egy fényképet a ponton szolgálatot teljesítő hölgytől, Krisztától.
Most következett a túra egyik legszebb szakasza az ártéri erdőben kanyargó új kerékpárúton. Öreg matuzsálemek mellett haladtam el.
Ahol lehetett ezen a szakaszon is kimentem a Duna partra. Ezt tényleg érdemes többször is megtenni, nem sok értelme van ezeken a részeken végigrohanni, mert ez a túra legfontosabb látnivalója.
Az erdőt követően, kicsit beljebb visszafordultam a gátra és elindultam vissza a Megyeri-híd felé. Ezen a hídon is a déli oldalán sétáltam át Pestre. Sokat fényképeztem, mert nem túl valószínű, hogy a mai túrát leszámítva csak úgy gyalog átsétálnék a jövőben a hídon. Legfeljebb jövőre, újra a Henyélőn.
Átérve Pestre délre tartottam Újpest felé. Ez a szakasz is hosszan vezetett a kerékpárúton. A mai túra egyik legkevésbé érdekes része ez az út, de valahogy vissza kell menni a Duna mellé. Tőlem balra helyezkedett el a Homoktövis Tanösvény, ahova sajnos nem lehet bemenni, mert kizárólag kutatóknak engedélyezett. Ezen a részen az út mindkét oldalán a Vízművek szigorúan védett vízbázisai sorakoznak. Budapest ivóvizét ezekből a kutakból is biztosítják.
A gyalogátkelőhelyet elérve végre visszatérhettem a Duna partra. Elsétáltam a Hadikikötő és a mára már teljesen lepusztult Tungsram Strand mellett is, szüleim még a legendás Tungiként hivatkoztak rá.
A Duna part pesti oldalán is Csónakházakat találhatunk, de ezek messze nem olyan nívósak, rendezettek mint a budai oldal Csónakházai. A kikötők pontonjai mellett is lepusztuló félben lévő hajók sorakoztak. Sajnos itt sok minden már az enyészeté lett, épületek, hajók, csónakok. Már csak nyomokban lehet felfedezni a partszakasz régi fényét.
Egy balos kanyar után megérkeztem a Palotai kiserdő TVT táblájához. Mindenhol gondos a szalagozás, tényleg esélytelen az eltévedés.
Egy keskeny ösvényen, nagyobb fák között indultam tovább dél felé. Megérkeztem a túra második ellenőrzőpontjához, újabb pecsét és frissítés után itt is kértem egy fotót a ponton tartózkodóktól. Egy újabb ultra távokon jeleskedő túratárs, Gábor és egy ifjú hölgy, Orsi látta el a pontőri feladatokat.
A követező szakasz igazán különleges volt, homokos utak, keskeny ösvények, nagyméretű nyárfák.
Időnként itt is lesétáltam a vízhez, megérte azt hiszem.
Végül megérkeztem a Bunkerhez, ahol egy kódot kellett felírnom. Tényleg mindenre gondoltak a szervezők, mert volt egy szúnyogriasztó spray is, annak aki úgy gondolja szüksége lenne rá. Én áthelyeztem a tűző napról az árnyékba, mégse adja meg magát.
A bunkert követően a kövekkel kiépített gáton sétáltam tovább a sziget csúcs felé. Az erdőt elérve a parton vezetett végig az ösvény. Újabb fényképezni való témák.
A vasúti híd is ideális szögből látszott.
A szigetcsúcson felírtam egy újabb kódot és visszasétáltam a félsziget elejére.
Az ösvény a budai oldalhoz hasonlóan itt is hatalmas fák között kanyargott. Az erdőt követően jobbra fordultam és az öbölbe érve megörökítettem az itt álló hajókat is.
Még egy rövid séta és az Árvízkapunál megtaláltam az utolsó ellenőrzőpontot. Újabb kérdés a vízállással kapcsolatban.
Most már csak vissza kellett sétálnom a Komp utca, Váci út érintésével a Szabadság parkba. A leírás szerint nem megyünk át a füvön, hanem a szilárd burkolatú utat használjuk. Rendben persze, nem vágom le keresztbe ezt az utolsó 50 métert.
Megérkeztem, választottam egy kisméretű emléklapot, kaptam egy kitűzőt és természetesen gratuláltak a sétámhoz. És jeleztem, hogy ha megrendezésre kerül elmegyek a Keddi Kutyagolóra is.
Összefoglalás:
Én ezt a túrát is ajánlom, az északi Duna part azt is megérdemli, hogy szervezett teljesítménytúra formájában is meglátogassuk. Tényleg nagyon kellemes az útvonal, sok helyen árnyékban haladunk az érdekes részek összekötő szakaszait pedig a kényszerűség szüli, nem igazán lehet másfelé menni. Végigrohanás helyett érdemes lesétálni a vízhez akár többször is, alacsony vízállás mellett széles a parti föveny. Ha családdal megyünk a kisebbek kifejezetten szeretni fogják, hogy egész vödörnyi csiga és kagyló héjat gyűjthetnek a homokos, apró kavicsos szakaszokon.
Családi sétához, teljesítménytúrákkal ismerkedéshez nagyon ideális, mert nincs benne szintemelkedés. Ha valakit bevezetnénk a teljesítménytúrák világába akkor egy ilyen út után talán nem megy el a kedve az egésztől. A fokozatosságnak a magam részéről nagy híve vagyok.
Annak ellenére, hogy nem tudunk hegyekre felmászni, a látnivalók így is emlékezetesek, a vízparti panorámák csodálatosak.
Szerintem jövőre vegyétek fel a naptáratokba és menjetek el a Duna partra, mert ez egy nagyon különleges séta nagyon gondos szervezőktől, remek ellátással.
Köszönöm én is a részvétel lehetőségét vagy ahogy írtam, engedélyt a gyümölcs leszüretelésére.
Dikran
