by 
Táv: 45,3km
Szintemelkedés: 1.240m
Feleségem Kisharsányból származik, a családunk jelentős része Siklós környékén lakik. Ismerem ezt a vidéket, mondhatni hazajárunk. Ennek ellenére valahogy mindig kimaradt a Tenkes teljesítménytúra. Az idei év viszont különleges volt, mert Siklós várossá válásának 45. évfordulójára a Dráva TSE Gyalogtúra Szakosztálya túrát rendezett. Ráadásul a kiírás szerint csak most az egyszer lesz 45 kilométeres táv is. Ezt már nem hagyhatjuk ki. Abban maradtunk, hogy én kiélhetem magam a leghosszabb távon a többiek viszont kellemes sétát tesznek valamelyik családbarátabb útvonalon. Bíztunk abban, hogy csodálatos idő lesz mert Dél-Baranyában a mediterrán jelleg miatt április elején már nagyon kellemes idő szokott lenni. Most viszont április bolondjai megtréfáltak minket. Tartsatok velem ezen a kalandomon is, mert a kezdeti gyors tempóm és a tervezett menetidőm nagyon gyorsan elpárolgott.
Természetesen adott volt, hogy a túra előtti nap leutazunk és a anyósomnál alszunk. Végül feleségem nem tudott jönni egy céges konferencia miatt így csak a lányommal indultunk el. Én túrázok egy jót, a nagyszűlők unokáznak. Remek program ez is, mindenkinek.
Ez a hét már meghozta a napokig tartó esőt, mondtak havazást is a hétvégére. Csak legyintettem és azt mondtam Nagykovácsiban lehet, na de lent Siklóson? Kizárt! A biztonság kedvéért beraktam az egyik The North Face kabátom, mint kiderült életmentő volt. Péntek éjjel szinte megállás nélkül esett, többször felébredtem ahogy verte az eső a szomszéd bádogozást. Na ez jól indul! Reggelre viszont elállt az eső, kicsit mintha szakadoznának a felhők. Vagy csak bele akartam látni? Az is lehet. Optimista hangulatban voltam.
Az előzetes nevezésemkor már jeleztem, hogy a tömegrajt helyett nyolc óra körül szeretnék indulni, szerencsére ebbe belementek.
Háromnegyed nyolckor jelentkeztem én is a rajtnak otthont adó turistapihenőnél, ahol már nem voltak sokan.
Megkaptam az első két kör térképét, útvonalleírását és az igazolások gyűjtésére szánt részt is tartalmazó itinert. Már mondták az első két pontnál nem lesz senki sem. Nem baj én becsülettel végig megyek. A templomhoz visszatértem.
A lépcsősor után fel kellett sétálni a Fájdalmas Szűzanya szoborhoz.
Innen visszatértünk a Kálváriához melynek stációit a pécsi Zsolnay porcelángyárban készítették.
A Kegytemplomhoz leereszkedve néhány utcai forduló után egyenesen Siklós felé indultam tovább alapvetően a Vár felé. Hangulatos ez a hosszú egyenes út, mert mindkét oldalon eperfák sorakoznak.
Muszáj egy kis kitérőt is tennem. A Vár Kápolnája egyrészt a házasságkötésem helyszíne, másrészt egy gyerekkori kedvenc filmsorozatom is itt játszódik.
Zenthe Ferenc (Eke Máté) volt a Tenkes Kapitánya.
A sorozat sokunk kedvence volt a vidám kacagtató történeteivel a bátor kurucokkal és a szerencsétlenkedő labancokkal. A történet a Rákóczi Szabadságharc idején játszódik, a bécsi haditanács azzal bízza meg Eberstein báró ezredest (Ungváry László), hogy űzze ki a Siklós közelében hadműveleteket folytató kuruc seregeket. Az ezredes sikeresen teljesíti a feladatát ám a csatában Béri Balogh Ádám (Zentay Ferenc) kuruc brigadéros súlyosan megsebesül. Sebesülten megbízza Eke Mátét, hogy szervezzen ellenállást a környékbeli lakosok körében mert a labancok biztosan sanyargatni fogják a népet. A szervezkedés közben csatlakozik hozzájuk Buga Jakab is aki remekül bánik a fokossal és az ostorral.
Mátéék a Villányi-hegységben a Tenkes-hegy egyik barlangjába fészkelik be magukat, amit hajdan a törökök elleni búvóhelyül használtak a siklósiak. A barlang pontos helyét csak a megbízható öregemberek ismerik. Máté már a történet elején innen küld üzenetet Eberstein ezredesnek, amit Siklósi bácsi (Molnár Tibor) tanácsára ír alá a Tenkes kapitányaként. Az ellenállók, ahol tudnak rajta ütnek a labancokon, hogy fegyvert és lőszert gyűjtsenek. A nép mindenhol segíti őket ezért tudnak felülkerekedni a jól felszerelt osztrák sorkatonákon. A történetek során mindig túljárnak a mafla és öntelt ezredes eszén, aki a siklósi Várban él butuska feleségével. A sorozat hősei mulatságos kalandokon mennek át, egy ízben Máté az ezredes fejét belenyomja a harkányi melegvízforrás iszapjába, máskor az ezredes maga bukdácsol bele egy teknő kelttésztába. Az ezredes katonái is rendszerint tesze-tosza, buta, dühöngő emberek. Pityik őrmester állandóan korhelykedik, Bisteritz hadnagy csak kiabál, Vogeller mesterlövész és társa Ritpek gyermeteg és pipogya alakok.
Végül sok sok kaland után Béri Balogh Ádám serege egy végső nagy csatában legyőzi a labancokat, akik az ezredes segítségére érkező tábornokuk és haditerv nélkül könnyen besétálnak a kurucok csapdájába. Az ezredes az elrabolt tábornok után küldi valamennyi lovasát lecsökkentve a helyőrség létszámát. Siklósi bácsi, Veronika és Róza a cigánylány (Pécsi Ildikó) a szekszárdi úton ütnek rajta Buga Jakabékat üldöző Bisteritz hadnagyon és lovasain. Máté közben kiszabadítja a várban az asszonyokat, Viktor pedig néhány fegyvert is szerez nekik. A Tenkes kapitánya megvív Eberstein ezredessel, akit a párbaj végén bezár egy kamrába. Az asszonyok és a gyerekek amivel és ahol csak tudják, elnáspángolják a labancokat, felszabadítva a várat.
A várba bevonulnak Béri Balogh vitézei is, ám Eberstein ezredes még egy utolsó lépésre szánja el magát. Tekintélye odaveszett, hiszen egyszerű asszonyok győzték le katonáit. Végső elkeseredésében egy lőporos hordóba kanócot dug és meggyújtja, hogy az udvaron éljenző emberek közé hajíthassa. Máté egy pisztolygolyóval felrobbantja a hordót, így ér véget a történet…
A túra során keresztül-kasul bejártuk a Tenkest, számtalan kilátópontról látszott a siklósi Vár és a történet helyszíneit mi is megismerhettük.
A főút után egy újabb hosszú egyenes következett bal oldalon a laktanya épületének torzójával. A harkányi útnál volt az első pont ahol már találkoztam pontőrökkel is.
Pecsételtem és tovább sétáltam Harkány felé. A benzinkút után ismét kaptam egy pecsétet az előző ponton posztoló srácoktól. Átautóztak én voltam az utolsó.
A szántóföldek mellett a Csorda úton értem el a védett hársast.
Innen már nem volt messze a Kegytemplom, megkaptam a pecsétemet, megépítettem a szokásos dupla emeletes zsíros deszkámat hagymával, sóval és már indulhattam is a második körre.
A térről most a sárga sáv jelzést kellett követnem egészen a Szent kútig.
Innen a sárga kereszt jelzésen indultam tovább majd kissé jobbra a sárga sáv vezetett fel az Akasztó-dombra ahonnan szép időben nagyon messzire el lehet látni.
Keskeny ösvényen indultam tovább. A terep eddig még nem okozott nehézséget, a pocsolyákat, sarasabb részeket könnyen ki lehetett kerülni. A szőlőültetvények után a Csukma-keresztnél újabb ponthoz értem.
Pecsét és fotó a pontőrökről.
Innen már a piros sávon indultam tovább először lefelé majd a szőlők közötti utakon a Csicsó-hegyi kereszthez.
Itt már kezdett érdekesebb lenni a talaj egyre több helyen volt sár. A cipőm is kezdett gombócosodni.
A következő EP előtt egy meredek sártenger fogadott, sikerült úgy lemennem rajta, hogy nem estem el.
Újabb pont ahol kaptam egy kis nápolyit is.
A kék sávon indultam el visszafelé. Egyre sarasabb utakon próbáltam előre haladni, innen kezdett el komolyabban visszaesni a sebességem.
Az út nem volt túlságos szintes, csak a nagy sárral kellett megbirkózni. Végül egy rét után megérkeztem a következő EP-re a pincékhez.
Kértem itt is egy fényképet.
Most következett egy hosszabb mászás nyakig sáros úton. Olyan volt mint egy taposómalom. Valahogy nem igazán haladtam előre. Hosszú dagasztás után megérkeztem a tetejére, innen már kényelmesebb utakon sétáltam el a kék sávig, melyen jobbra fordulva következett egy pihenő ahonnan meredek ereszkedésbe kezdtem a sárga kereszten. Út közben volt egy zsírkrétás igazolópont.
Még egy kis meredek és visszaértem Máriagyűdre. Balra fordulva ismét itt van a Kegytemplom. A turistapihenőnél megkaptam a következő pecsétet.
Szigorúak voltak a rendezők, aki egy óráig nem ért vissza az nem kaphatta meg a 3. kör itinerét.
Fél egyre értem vissza, szerencsére mehetek tovább. Kellemes meglepetésben is részem lehetett mert mint kiderült a sorsoláson pólót nyertem.
Kezdett egyre sötétebb lenni, a levegő is komolyabban lehűlt. Úgy döntöttem magamhoz veszem a sapkámat, kesztyűmet és a kabátomat. Ez egy nagyon jó döntés volt. Vízkészletemet is feltöltöttem, egy újabb zsírosdeszkát építettem és az időközben eleredt esőben elindultam.
A sárga sávon a Csodabogyó tanösvényen vissza kellett mászni a Tenkes-hegyi kilátóhoz. A kilátóba már nem volt értelme felmászni, semmit sem lehetett látni.
Egyre komolyabban kezdett esni, átváltott havasesőre és az úton itt-ott megjelentek a kis folyások. Minden egyre jobban kezdett csúszni, akik lefelé tartottak kapaszkodtak minden kis ágba amibe csak lehetett. Örültem, hogy nekem itt most felfelé kell mennem.
Megérkeztem a Pyber-kunyhóhoz, ahol megálltam egy kicsit átrendezni a cuccaim, mert vízszintesen esett a havas eső, néha hó amit a szél az arcomba vágott. Kellemetlen érzés volt, mintha folyamatosan szurkáltak volna.
A következő EP-nél a pontőr minden papírja elázott, már nem írt semmit sem.
Pecsételtem, beszélgettem vele egy kicsit. A havas eső helyett inkább havazásban, a kéken, leereszkedtem a Tenkes csárdához. Menet közben több szakaszon már csúszkáltam a sárban. A cipőm már régen beázott, a nadrágom is kezdett teljesen átázni. Nem rossz, nem rossz. A lényeg, hogy most ne álljak meg.
A csárdánál át kellett kelni a mindig forgalmas főúton, majd egy kellemes egy nyomos ösvényen a kőbányánál, megálltam egy fényképért. Téli tájkép április elején.
Föl-le hullámzó úton indultam tovább, kezdett komolyabban téliesedni a táj.
A kilátónál volt a következő EP. Behúzódtak a cudar idő elől az itt szolgálatot teljesítők. A következő igazolást is itt kaptam meg.
Meredek kis ösvényen ereszkedtem le a zöld sáv jelzésig. Sok helyen szó szerint síeltem, előrehajolva. A puha részeken inkább oda léptem ahol folyt a víz itt stabilabb volt a terep és kevésbé süllyedtem el.
Csarnóta után várt rám az igazi kihívás, mert a turistaútat beszántották.
Na ez remek lesz. Minden lépés vendégmarasztaló. Ha oda lépek ahol nincs víz sokkal jobban elsüllyedek. Ezért azokon a részeken haladtam ahol vizet láttam. Nagyon lassan haladtam. Külső szemmel nézve teljesen érthető volt, még nekem is, ha valaki azt gondolta ez a csávó nem normális.
Nagy nehezen elértem az erdősávot ahol egy kis völgyben kellett leereszkednem a kivágott fák tuskói között. Végül kibukkantam a fák közül és a Túronyi-tó terült el előttem.
A tó jobb oldalán a fűben is bokáig érő vízben caplattam át a túloldalára, a dózerútra. Nahát el sem hiszem ez majdnem tökéletes út ahhoz képest amiken eddig át kellett verekednem magam.
A főutat elérve még a Templomhoz kellett felmásznom és itt az autóból kiszállva fogadtak a hölgyek, kaptam egy banánt is és jó utat kívántak majd gyorsan visszaszálltak a meleg és száraz kocsiba.
Mire ideértem már a térdemig sáros voltam. Az arcomról lefolyó víz pedig eláztatta a kabát alatti pulóverem. Most már nem állunk meg egy percre sem. Gyerünk tovább a célig.
Folytatódott a sártenger. Még mindig egészen rendben voltam mentálisan nem kívántam a pokolba ezt az egész sarazást, időnként jókat mosolyogtam magamban.
Bissére bevezető műútig szinte csak sárban, sárlében gyalogoltam, már teljesen mindegy volt hova lépek. Nahát ez egy aszfaltos út? Örültem ennek a rövid aszfaltos szakasznak. A temetőnél újabb pecsét de annyira esett, hogy ki se vettem a védőtokból az itinert, beadtam a kocsiba lepecsételték visszarakták majd gyorsan visszakerült a kabátom alá. Nem ázhat el ez a nagyon fontos dokumentum.
A következő szakasz is egyetlen fő mondanivalót tartogatott. Havazás és sár-sár-sár. Meg még egy kis sár.
Nehéz volt fényképeznem is mert nem reagált a telefon érintőképernyőre arra, hogy exponálok.
Jó kis április elsejei tréfa ez az időjárás. A kemény terep ellenére sem éreztem azt, hogy fel kellene adnom vagy, hogy minek vagyok itt. Nem volt semmi bajom, csak a haladás volt sokkal-sokkal lassabb mint amire számítottam. Kétszer annyit kellett lépnem mint általában, mert a lépés felét visszacsúsztam. A zöld sáv utolsó szakasza már egy valamelyest dózerútra emlékeztető út volt.
Jobbra elindultam ismét felfelé a Tenkesre a kék kereszt jelzésen. Itt már voltam egyszer de délelőtt még normálisabb volt a terep. Most csak egy agyagcsúszda az egész. A felső részén már igazi téli táj fogadott.
Hosszú tapicskolás után újra a kék sávnál vagyok, az utolsó igazolás a zsírkrétával kissé nehezen ment mert a kezem már teljesen szétázott a kesztyűmben így nehezen tudtam megfogni a vékony rajzeszközt.
Most következik az utolsó szakasz, ez is annyira meredek, hogy a híg sárlében sok helyen csak síelek lefelé. Sikerült is egyszer kétszer seggre huppannom amit a kezeimmel valamelyest tudtam tompítani. A végén egy kerítés mellett kellett valahogy lejutnom, lecsúsztam és a képen is látható vadkerítésbe kapaszkodva fékeztem a sebességemet.
Na vége, kész, ez már az utolsó rész, még néhány lépés és visszaértem a házak közé. A téren átsétálva visszaereszkedtem a turistapihenőbe. Már nem voltak sokan, szinte mindent elpakoltak. Utolsó pecsét, gratuláció és a jól megérdemelt kitűző.
Megkaptam a nyereménypólót is, erről emlékezni fogok erre a különleges kihívásra.
Visszamentem az autómhoz és magamra nézve rájöttem most esélytelen így beülnöm. Kabát cipő, zokni és gatya le, valamelyest befelé forgatva a saras részeket be tudtam tenni a csomagtartóba. Alsógatyában, pólóban elindultam anyósomhoz Kisharsányba. A család persze nézett rám, hogy mégis mi történt velem amikor kisgatyában besétáltam a házba.
Összefoglalás:
A sár, a havas eső, a hó és a nehéz küzdelmes terep ellenére is sajnáltam volna ha nem megyek el. Egyrészt mert egyszeri rendezés volt, másrészt mert időnként kell nekem is egy igazi kihívás.
Ez a vidék mindenképpen megérdemli, hogy teljesítménytúra keretein belül megismerjük. Szép időben csodálatos a Tenkesről körbe nézni. A pihenők, kilátók rendezettek, a geológiai érdekességek is megérdemlik, hogy alaposabban körbejárjuk. Mindenhol nagyon kedves és vidám rendezők fogadtak, bőséges volt az ellátás is.
A Tenkes Csárda nagyon híres, tényleg jókat lehet itt enni. A mögötte induló, a Nagy-hegyi kilátóba vezető keskeny kacskaringós út kimondottam kényelmes és hangulatos.
Nagyharsány után a kőfejtőben is sokan vannak hétvégente, az innen induló vezetett kirándulás is sokakat vonz.
Könnyű kirándulások után a Villányi borvidék számtalan híres pincéje vár minket. Villányban a Fülemüle csárdát is nagyon tudom ajánlani.
Tavaly volt egy családi sétánk is. Ha valakit érdekel ajánlom elolvasni ezt is.
Végezetül mit mondhatnék mást, gyertek és ismerjétek meg a Dél-Baranya mediterrán jellegű vidékét, a természeti értékeit, borvidékét.
Dikran
