2020-11-28

Szénás körséta különleges panorámákkal

Tisza István tér

Táv: 11km

Szintemelkedés: 310m

Kiegészítettem a Blogomat a Családi Séták menü ponttal, hogy az instant és teljesítménytúrák mellett könnyű, családdal, gyerekekkel vagy idősebbekkel is teljesíthető sétákat is ajánlani tudjak, mert nem mindenki vágyik a tempós haladásra, fárasztó fel-le menetekre, hosszú távokra. Sokan vannak akik a szabadnapjukon szeretnének kiszabadulni a városból, a négy fal közül. Főleg nekik fogok ajánlani könnyen elérhető útvonalakat elsősorban Budapest körül a Pilisben és a Budai-hegységben. Tisztában vagyok vele, hogy Dunát lehet rekeszteni ezekből, de én, a rám jellemző érdekes helyekkel kiegészített beszámolóim szemléletében írom meg ezeket is, remélve, hogy így érdekesebb számotokra.

Azt hiszem ha valaki idekeveredett és elkezdte olvasni a Blogomat, akkor már kívülről ismeri a Széchenyi-hegy, Normafa, János-hegy, Erzsébet kilátó útvonalat és szeretne már valami mást is látni hasonló nehézséggel vagy kevesebb emberrel. Ilyen ritkábban felkeresett útvonalakat fogok ajánlani, melyeket kb. 3-5 óra alatt lehet kényelmesen, pihenőkkel kiegészítve végig járni. Lesznek olyanok is, melyek hosszabb távot és nagyobb szintemelkedést jelentenek.

Az első ilyen útvonalam egy Nagy-Szénást érintő kellemes sétaút lesz és mivel ide is fel kell mászni egy hegyre, így kevesebben is lesznek. Általában igaz, hogy ahova már komolyabban fel is kell mászni oda lényegesen kevesebben mennek. Erre a túrára érdemes távcsövet is vinni, szeles időben pedig kabátot is.

Tudom, hiszem Nagykovácsiban lakom, hogy akik autóval érkeznek a lehető legközelebb szeretnének menni a látnivalókhoz. Ennek eredménye, hogy a hegy alatti kis mellékutcákat teljesen elfoglalják, ezzel feszültséget okozva az itt élő közösség és a kirándulásra vágyok között. Ennek elkerülésére az én javaslatom, hogy ha lehetséges, akkor vagy a 63-as busszal Hűvösvölgyből kiutazva közelítsétek meg a helyszínt vagy a Főtéren a templom és az iskola mellett-mögött kialakított ingyenes parkolókig autózzatok és innen induljatok el a hegyre. A végén leírom azt is miért ajánlom ezt, azon kívül, hogy a megadott táv és szintemelkedés a Tisza István főtértől kalkulált.

Még mielőtt belekezdek az útvonal ismertetésébe, szeretnélek kérni titeket, hogy ezt az útvonalat kizárólag gyalogosan teljesítsétek, mert áthalad a Nagy-Szénás Európa Diplomás Szigorúan Védett területén ahol többek között tilos a kerékpáros közlekedés és a kijelölt útvonalról letérés is. Sajnos sok helybéli lakos sem foglalkozik ezzel, pedig valószínűleg életvitelszerűen itt laknak, szerintem nekik főleg tudniuk kellene. A séta során keletkezett hulladékot kérlek szintén vigyétek haza, legyen másnak is élmény a bejárás.

Most, hogy minden fontos részletet megírtam induljunk is el a busz végállomásától, a Nagyboldogasszony Plébániatemplom elől.

Az egyetlen kevésbé izgalmas rész Nagykovácsi utcáin indul el a piros sáv jelzésen. Ehhez el kell indulnunk visszafelé a főúton. Elérünk a Takarékbank épületéhez, mellette balra fordulva a Keskeny-közön átsétálunk a Temető sarkához. Ezen a rövid szakaszon ne keressetek turistajelzést, mert ez egy kisebb rövidítés. A Temetőnél lesz az első piros sáv jelzés. Utunkat a Bánya-utcán majd kissé balra egyenesen előre a Szeles utcán, folyamatosan emelkedő úton folytatjuk a hegy felé. Érdemes néha hátra fordulni az emelkedőn, szépen átláthatóvá válik Nagykovácsi medencéje, láthatjuk honnan érkeztünk meg a községbe.

A házak után elérjük az erdőt, továbbra is a piros sáv jelzésen haladjunk tovább, keskeny egyre meredekebb ösvény vezet tovább kisebb fa lépcsőkkel is segítve a felfelé haladást. Több alkalommal már itt is dolomit gyepeken, mezőkön haladunk át, nézzétek meg a növényvilágát is. Egyre magasabbra kapaszkodunk és végül felérünk a gerincre ahonnan csodálatos körpanorámában gyönyörködhetünk, ez az egyik célja ennek az útvonalnak. Itt van a számtalan Nagy-Szénás fényképen szereplő pad is, kilátással elsősorban a Pilis felé.

 

Ezen a helyen több kis dombot is találunk, mindenhonnan szép a kilátás, bárhol ideális a fűbe letelepedni, piknikezni. Egész évben érdemes ide felsétálni, mindig más arcát mutatja a dolomit rét. Nagyon sok ritka, különleges szépségű vadvirággal találkozhatunk, szinte majdnem mind védett vagy fokozottan védett kategóriájú, például tavaszi hériccsel. Tudjátok, nem szedjük le ezeket, csak a szemünket használjuk.

Innen még egy picit fel kell sétálnunk, ehhez át kell térnünk a kék sáv jelzésre. A kéken érünk fel a Nagy-Szénás tetejére a kereszthez. 550 méter magasan vagyunk, innen teljes a körpanoráma.

Biztosan ti is eltöltötök majd több időt itt. Ha már el tudtok indulni, akkor a kék sáv jelzésen indulhatunk tovább most már lefelé. Pár száz méter után rögtön jobbra kell fordulni és egy kellemes úton az erdőt követően kiérünk egy újabb rétre. A rét közepén vezet tovább az út majd a következő erdei szakasz után ismét egy rétre érünk. Ezen a réten találjuk meg a fényképen is látható jellegfát, egy fekete fenyőt. A törzsén találjuk meg a turista jelzéseket.

Innen a fától a kék kereszt jelzésre kell áttérnünk és kissé balra tartva haladunk az erdőben a Kutya-hegy felé. Az út mellett tavasszal rengeteg szellő rózsát, tavaszi kankalint, lila ibolyát, sárga héricset, rövid szárú lila és sárga íriszt is láthatunk.

Kellemes erdei úton felérünk a csúcs közelébe, majd kissé lefelé tartva egy újabb nagyon szép rétre érünk, innen csodás a kilátás a Nagy-Kopasz-hegyre, ismét láthatjuk a Csergezán Pál kilátót is.

Az út folytatódik lefelé egy balos kanyarban azonban térjünk le jobbra a füves gerincen. A gerinc végén ugyanis megint egy ritkán látogatott fűben piknikezős helyre érünk, ha valaki szeret egyedül lenni, akkor ide jöjjön el. Nagyon kevesen sétálnak be ide a turista útról.

Kilátás is nagyon szép. Perbál és Tinnye felé lehet kitekinteni és jó időben egészen messze láthatjuk a Gerecsén az adótornyot is. Ezen a réten is tele van minden a tavaszi vadvirágokkal.

img_2078.JPG

Újabb pihenésünk után vissza kell térnünk a kék keresztre és jobbra folytatjuk utunkat lefelé. Hamarosan elérünk a kerítéshez és a forgókapuhoz. Ez a dózer út a Fehér-út, nekünk balra lefelé kell elindulnunk a sárga sáv jelzést követve, amely a célba vezet minket. Nagyon kényelmes enyhén lejtő zúzalékköves úton érünk az erdő széli sorompóhoz.

Folytatjuk utunkat lefelé, időnként balra nézve láthatjuk honnan jöttünk, jobbra tekingetve pedig újabb célpontokat találhatunk, ezekhez a helyekhez is tudok ajánlani nagyon jó útvonalakat, folytatom majd újabb leírásokkal, sorozatot tervezek. Most viszont megyünk vissza Nagykovácsiba.

Nagyjából egy kilométer séta után megérkezünk a falu szélére a lovardákhoz, itt a kicsik megnézhetik a pacikat ha éppen a karámokban legelésznek, mindegyik nagyon barátságos.

A házakat elérve tovább sétálunk egyenesen a Kossuth Lajos utcán, ha szeretnétek valami nasit is, akkor ajánlom a jutalom süti helyeket. A főtér előtt az utca bal oldalán találhatjuk meg a Kovács Cukrászdát, jó időben sokan vannak itt, fagyi is van. Egy másik nagyon kedvelt hely a Főtéren a Lilipop, ahol a fő hangsúly azon van, hogy itt 100%-ban természetes anyagokat használnak a helyi szezonális alapanyagok felhasználásával. Idén nyáron egy újabb fagyizó nyílt községünkben a főúton, a CBA közelében az Unikornis, ahol kifejezetten finom a fagylalt.

Ha a mai nap után jól megéheztünk, akkor két nagyon kedvelt éttermet is szeretnék ajánlani. A Főtéren a Templom jobb oldalán a Stübli Éttermet és a CBA-val szemben a Nagyszénás Menedékházat.

A családi séta végén jólesik ha tudunk venni is valami süteményt, fagyit vagy akár elfáradva enni is egy jót. Ezért javasoltam a Főtér környékéről indulást a hegy alatti parkolás helyett.

Most sajnos a koronavírus helyzet miatt zárva van minden, de ha normalizálódik a helyzet, akkor bátran kerekedjetek fel bejárni ezt a gerincet. Legközelebb a Nagy-Kopasz meghódítása következik.

Ui.: Ha tetszik a beszámoló kérlek tedd meg, hogy minősíted, mert ebből látom, hogy mennyire sikeres egy beszámolóm. Köszönöm.

Dikran

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük