2020-11-28

Téli Turul Túrák Zongor 45 teljesítménytúra – Barátkozás a Kitörés Emléktúra útvonalával

Anyácsapuszta világháború

Táv: 44,9km

Szintemelkedés: 1.132m

Ez a túra Budapestről a Déli pályaudvartól indult és Szomoron volt vége. Nagy része ismerős lehet azoknak aki a Kitörés Emléktúrát is teljesítették. Lehetett előnevezni is, meg is tettem.

Nem szerettem volna a túra végén még hazautazni tömegközlekedéssel, ezért megnéztem mikor indul az első busz a Szél Kálmán térre, mert onnan már csak át kellett sétálni a rajtba. A menetrendből kiderült, hogy hajnali öt előtt van egy járat, ez pont jó lesz. Hajnalban felkeltem összeszedtem mindent és átautóztam Szomorra. A cél mellett hagytam a kocsim és a Volánbusszal beutaztam a rajthoz.

Minden teljesen rendben volt a Délinél, egy kis Büfében volt az indítás. Az igazolófüzet nem volt túl informatív, egy útvonalleírást, az útvonal táv és szintadatait és az ellenőrzőpontok nyitvatartási idejét tartalmazta. Térképet nem mellékeltek.

Amikor elindultam még sötét volt nem volt nagy mozgás az utcákon. Az első pont pár száz méterre, a Nagyenyed utcában a Turul emlékműnél volt ahol egy srác várt minket, tőle kaptunk pecsétet.

Folytatva utamat a Szent Orbán tér érintésével egyre magasabbra jutottam. A Szendrő utcától indul egy hosszú lépcsősor, én csak Diana-utcai Lépcsőzőgépnek hívom. Egy-két fok fel, egy lépés előre, megint pár fok lépcső megint egy két lépés előre és ez így megy elég hosszan. Ezen a lépcsőn jutottam fel a Tündér utcához.

A Tündér utca végén van egy érdekesség, nem kapcsolódik közvetlenül a mai túrához, de megemlítem, mert itt van a Jókai Mór Kert ahol megnézhetjük Jókai Mór Emlékszobáját is.

Ez fizetős, belépőjegyes, ha valakit jobban érdekel az interneten megtalálhatja a nyitvatartási időket.

A Költő utcán mentem tovább a Fogaskerekű Vasúthoz, majd követve a zöld sáv jelzést egy újabb hosszú lépcsősoron felmászva a Széchenyi-emlékhez, a következő ellenőrző ponthoz.

Innen egy kényelmes séta következett a Normafáig, ahol a parkolóban ismét EP-hez értem. Pecsételés után a következő utam Makkosmáriára az Angyalok-királynéja templomához vezetett, újabb pont fogadott. A Makkosi-réten megnézhetjük a Kelényi-emlékkövet is.

A piros sáv jelzésen majd áttérve a sárga sávra fel-le hullámzó erdei szakaszon a Kórház hátsó sarkának érintésével érkeztem meg a Budakeszi úthoz. Az egyik fa törzsén volt a következő ellenőrzőpont, de itt csak egy kódot kellett beírnom az igazolólapomra. A Szent Antal-szobor mellett sétáltam le a műút melletti parkolóig ahol jobbra fordulva egy szekérúton folytattam gyaloglásomat.

A parkoló után kb. 300m-re jobbra van egy eldugott tisztás, ideális családos piknikező hely, tűzrakó hely is ki van alakítva. Ha kirándulni szeretnétek ezen a részen, akkor ide érdemes eljönni amennyiben nyugodtabb helyszínt kerestek a közkedvelt Szilfa-tisztás helyett.

A szekérúton értem le a Petneházy-tanyához. Az aszfaltút mellett jobb oldalon megnézhetjük a régi faragott mészkő határköveket. A pont a karámok sarkánál volt, pecsétet is kaptam és választhattam csokit, nápolyit is.

Pecsételés után a piros sáv jelzésen indultam el. Megérkeztem a “kispistázó” úthoz. Ez egy kis csaló út, mert ha egyenesen megyünk tovább a jelzetlen szekérúton szintén ugyanoda jutunk, megspórolhatunk egy kis le fel menetet. A hivatalos út viszont levisz balra majd a műút után jobbra fel a gerincre. A piros sáv hosszan de kényelmesen megy fel a Vörös-pocsolyás hátra. Érintjük a jobb oldalunkon a vaddisznók egyik kedvenc iszapfürdőjét melynek neve Vörös-pocsolya. Sajnos az év nagy részében száraz, kora tavasszal és ősszel van benne víz is, érdemes ilyenkor megnézni. A pocsolya körüli fák törzsei szinte mindenhol vörösek. A vadak a fürdőzés után a fák törzsein dörzsölgetik magukat.

A vaddisznó fürdető után elindultam lefelé Nagykovácsiba, beérve a községbe pontosabban a Kolozsvár térre. A téren van egy új emlékmű a Bányász emlékmű, érdemes megállni egy kicsit itt is.

Nagykovácsi Bányász Emlékmű

Innen a Száva utcán jutottam ki a főútra, majd balra a Templom melletti Parókián volt a következő ellenőrzőpont és egy komolyabb frissítő állomás. Teát is ittam és megcsináltam a szokásos három emeletes zsíros kenyeremet, rétegek között lila hagymával.

A sárga sáv jelzésen indultam el, ez a szakasz hosszan vitt fel egy dózerúton, ez egyébként a Fehér-út. A sorompót követően a Kutya-hegyi forgóajtó is ismerős volt.

Nekem továbbra is egyenesen kellett mennem, időnként nagyon jó kilátóhelyekhez értem. Végül a Zajnát-tetőt jobb oldalamon érintve leértem a szántóföldek szélére. Jobbra fordultam és a zöld kapu mellett a létrán átmászva haladtam tovább a dombokon.

Perbál előtt az út bal oldalán van néhány fa és a fák között van egy kápolnarom is. Nem sok látszik már belőle és sajnos ezt a részt a helyiek illegális szemétlerakónak is használják.

A szántóföldek között értem el Perbált, balra fordultam és rögtön egy szép rendezett parkban találtam magamat. Érdemes kicsit megállni, mert megnézhetjük a Centenáriumi Emlékművet, a Kitelepítési Emlékművet és Napomiku Szent János szobrát. Az út másik oldalán a József Attila parkban pedig a Sárkányfát, amely egy vastagabb kiszáradt fából lett kifaragva, törzsén Perbál címerével.

Továbbsétáltam Perbál főútján, de nem találtam a pontot, keresetem a Kis Kaiser Söröző feliratot, de ilyet nem találtam, már majdnem elértem a község végére amikor gyanús lett a dolog, megálltam és kiderült egy futót megállítva, hogy már rég elhagytam. Elindultam visszafelé és 2-3 túrázóval találkoztam ők is ezt keresték. Csapatosan értünk vissza a Sörözőbe ahol az egyik túratársam teljesen kifakadt, hogy milyen béna szervezés ez! Legalább írnák ki, hogy hé ide gyere be itt a pont. Igaza volt meg kell, hogy mondjam, bár a tracken szerepelt ez a pont is. Nem tudom mi lett a vita vége, én gyorsan begyűjtöttem a pecsétem és indultam tovább.

Perbál után újra a szántóföldek mellett haladtam tovább és azon gondolkoztam milyen lehet ezt a részt megtenni esőben, sárban. Hát nem túl kellemes az biztos, szerencsére most nem volt akkora sár, volt hova kikerülni a nagyobb pocsolyákat.

Balra fordulva felmásztam egy dombhátra, majd lefelé haladva az út legsárosabb részén is átverekedtem magam. Elérve az erdőt elindultam felfelé és rét sarkánál élesen jobbra fordulva felmásztam a vadlesig, majd tovább az erdő felé.

Az erdőben egy keskeny de folyamatosan emelkedő ösvényen értem fel Nyakas-tetőre, ahonnan egy széles, folyamatosan balra kanyarodó erdészeti úton befutottam Anyácsapusztára.

Ez a hely a II. világháborúban véres csaták helyszíne volt. Emléktáblát is állítottak az elesetteknek. Most egy nagy lovastanya üzemel itt, szépen rendben van az egész. Ellenőrzőpont nem volt, egy újabb kódot kellett beírnom, melyet a hídnál találtam meg. Kissé balra előre tekintve már láttam az utolsó hegyet is.

Elindultam a műúton, érintettem a jobb oldalon egy emléktáblát és a következő nagyobb kereszteződésnél befordultam balra egy mezőgazdasági útra. Átmásztam a dombon az Anyácsai-patakhoz. A patak után jobbra indultam el majd az erdő mellé érve hamarosan élesen balra kellett fordulnom a rét szélén. Egyre meredekebbé váló úton értem el az erdőt, majd amikor már azt hittem felértem még egy utolsó emelkedő várt rám a jobbra forduló ösvényen.

Az utolsó emelkedő után sikerült végre a csúcsra érnem, ez a Kakukk-hegy, a kilátás is szépen innen. Nem maradtam a csúcson sokáig és nem is csodálkoztam azon, hogy miért nem volt itt senki sem, erősen fújt a szél, tényleg hideg volt itt. Az utolsó kódot is begyűjtve meredek lejtő után következett a Kálvária majd egy rövid utcai sétát követően Szomor központja.

A Főtéren a Szomor Sörözőben volt a Cél. Kaptam egy oklevelet és választhattam a többféle kitűző közül. A Söröző előtt hagyott kocsimmal hazamentem, egy ilyen befejezés mindig növeli a komfortérzetem.

Összefoglalva:

Ez a túra is megvolt, de számomra semmi különöset nem adott. Nem voltak benne érdekes helyek, a nagy részét mezőgazdasági úton, dózerúton vagy aszfalton kellett megtenni. Ez az útvonal szerintem inkább futóknak való, egyszerű és könnyű terepen gyorsan végig tudnak menni. Két olyan hely volt amit nagyon ritkán keresek fel az egyik a Kakkuk-hegy, a másik pedig a Nyakas-tető, ezeket a helyeket csak tavasszal vagy ősszel érdemes meglátogatni mert a nyári melegben a porzó mezőgazdasági utakon vagy a tavaszi-őszi esőzések idején nem túl nagy élmény végig járni a hozzájuk vezető utakat.

Ezt az útvonalat most ajánlani nem tudom. Ennek ellenére egyszer végig lehet menni rajta, utána elmondhatjuk, hogy ez is megvolt. A Nagykovácsiig tartó szakaszt számtalan másik sokkal érdekesebb teljesítménytúrán is felkereshetjük. Én is azért mentem végig rajta, mert terveztem a Kitörés Emléktúrán részvételt, amely éjjeli utat jelent és nem szerettem volna keveregni a Perbált követő számomra kevésbé ismert terepen.

Talán ultra távok előtt ezen a teljesítménytúrán is lehet erőnlétet fejleszteni. A hirtelen szintemelkedések helyett a monoton hosszú gyalogláshoz szoktathatjuk magunkat.

Ui.: Ha tetszik a beszámoló kérlek tedd meg, hogy minősíted, mert ebből látom, hogy mennyire sikeres egy beszámolóm. Köszönöm.

Dikran

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük