2024-03-29

Lábbeli és zokni a kezdetektől napjainkig, amit használtam és végül ami bevált

Arra gondoltam, készítek egy felszerelések témakört is és elsőnek megosztom veletek az elmúlt évtizedekben használt lábbelijeimet, mivel kezdtem el először csak kirándulni, majd túrázni végül teljesítménytúrázni.

Sajnos a mostani „Maradj Otthon” helyzetben bőven van időm arra is, hogy a számomra bevált cuccaimról írjak. Ezt az összefoglalót 30 évnyi tapasztalattal a hátam mögött elsősorban olyanoknak írtam meg, akik mostanában tervezik, hogy túrázni kezdenek vagy azon is gondolkodnak milyen lábbeli lehet ideális a teljesítménytúrákon és egy picit elvesztek a miben is induljak el kérdéskörben. Esetleg azoknak is, akik rövidebb távok után újabb szintet szeretnének lépni és nem biztosak abban, hogy jó lesz-e minden felszerelésük ehhez is. Az ajánlásaimtól függetlenül idővel mindenkinek kialakul a saját jól bevált és kipróbált készlete.

Sokszor tapasztalom, hogy sokan a rosszul megválasztott lábbeli miatt kénytelenek a túrát feladni vagy kínlódva, fogcsikorgatva, esetleg bicegve beszenvedni magukat a célba. Azt hiszem nem túl nagy az öröm náluk, amikor végre vége. Biztos vannak olyanok is akik tanulnak ebből és nem feltétlenül indulnak el újra hosszú távon. Számomra egy teljesítés akkor sikeres ha saját magamhoz képest is nagyon jó állapotban be tudok sétálni a célba és tudom, hogy van még tartalék is bennem vagyis ha kell biztosan tovább tudok gyalogolni.

Távban szerintem 25-30km felett szükséges már egy kicsit komolyabban átgondolni a miben is vágok neki kérdést. Ennél rövidebb szakaszokhoz nem feltétlenül kell ennyire körültekintően összeválogatni a lábbelit vagy a felszereléseket. Egy bejáratott bevált sportcipő az esetek döntő részében megfelel, főleg ha nincs sár vagy eső. Terepfutáshoz ideális lábbelikről nincsenek tapasztalataim, ebben nem tudok segíteni. Az idei évben tervezem, hogy 3-4 Hoka márkájú kifejezetten terepfutásra tervezett cipőt is kipróbáljak elsősorban a hosszú 100km+ távokon. Főleg a járás közbeni ütéscsillapításukra vagyok kíváncsi.

Egy kirándulás, túrázás vagy az ezeknél sokkal komolyabb ultra távok legfontosabb felszerelése a lábbeli, a később bemutatásra kerülő ruhadarabok felszerelési eszközök néhány kivételtől eltekintve a komfortot növelik. Össze fogok állítani egy olyan bejegyzést is, melyben leírom hogyan válogatom össze a felszereléseimet, milyen körülményeket veszek figyelembe ultra távok esetén.

Amikor megismerkedtem a természetjárással a 80-as évek közepén, még nem volt ekkora választék, igazából nem is beszélhettünk arról, hogy túrázáshoz tervezett lábbeli. Ebben az időben még megvolt a Tisza Cipőgyár és az első túrázásaimra egy magas szárú tornacipőt használtam, lehet sokaknak ismerős, fehér talpú kék fehér csíkos vászon tornacipő volt, a poszt fő képén is láthatjátok. Ma a rövid szárú fazon fesztivál dorkó néven is ismert lehet.

Nem sok emlékem maradt erről a korszakomról, de azt tudom, hogy 12-14 éves koromban kezdtem el az iskolánkba érkezett túravezetővel rövid 10-15km-es sétákkal. Akkoriban Pasaréten laktunk a szüleimmel így kézenfekvő volt az 56-os villamossal kiutazni Hűvösvölgybe. Szárnyaimat bontogatva innen csillagtúrákat (ezek olyan utak, amelyek visszatérnek a kiindulási pontba) teljesítettem, minden közelben található hegyet-völgyet bejártam. Megvettem életem első turista térképét is a Budai-hegységről. Szereztem hozzá egy mechanikus távolságmérő műszert is (még DDR gyártmány) a Carthographia mintaboltban a Bajcsy Zsilinszky úton. Vettem egy tájolót is és elkezdtem a terepi tájékozódást, egymás után megvettem a Budapest körüli hegységek turistatérképeit is. Ezek a térképek, műszerek a mai napig megvannak. Emlékek.

Órákon keresztül képes voltam böngészni, új célokat, helyeket keresni, térképolvasást tanulni. A térképekből próbáltam meg összeállítani mire is lehet szükségem a kiválasztott cél sikeres eléréséhez. Ez a gyakorlatom a mai napig megmaradt, ma is megveszem az újabb kiadású turista térképeket és ismeretlen hely esetén végignézem az útvonalat. Ehhez papír alapú térkép kell a számítógép monitorján ez nem az igazi.

Amikor már tényleg kezdtem kiismerni magam a térképen, kezdett jobban menni a tájékozódás is, akkor már a szüleimet is elcsábítottam hosszabb utakra is, velük is sok helyen megfordultam. Ma már ez nem életszerű, de amikor gyerek voltam még nem kellett tartanunk semmitől sem. El is fáradtak ezeken az utakon, és láttam azt is, hogy milyen fontos egy jó lábbeli. Volt amikor ezek miatt kellett rövidíteni, visszamenni, befejezni. Mire az általános iskolát befejeztem véglegesen megfertőződtem, innentől kezdtem el tudatosabban felszereléseket gyűjteni, vásárolni.

Az elkopott tornacipők után már szerettem volna valami bakancsszerűséget, azért írem ezt, mert messze nem volt ez még túrabakancs. Mindenféle bőr magas szárú cipőim voltak, melyeket a szüleim vásároltak meg nekem, ezek még nem voltak teljes értékűek, de komoly minőségi ugrást jelentettek a vászon tornacipőhöz képest. Nagy előnyük volt, hogy kevésbé áztak be. Több párat is széttapostam, elhasználtam, a lenti fényképhez hasonlóak voltak.

Zokniból akkoriban nem volt nagy választék, magas szárú volt, ennyi. Sajnos sokszor kellett igazítani, különben termetes vízhólyaggal bosszulta meg ha összegyűrődött a cipőmben.

Középiskolai tanulmányaim alatt jutottam hozzá egy katonai surranóhoz. Új volt, szép volt, kaptam hozzá marhafaggyút is, hogy ápolni tudjam. Azt hittem megvan a tuti lábbeli.

Ezekben még nem volt igazi talpbetét, egy műanyag rácsos betét volt benne, ezt az első utamat követően kicseréltem. Elkezdtem használni és amíg rövid távokat mentem benne viszonylag jól viselkedett, de ha átléptem a számomra kritikus 20km-t pokoli volt benne menni. Tele vízhólyaggal és egy hosszabb 30km-es túra után az egyik nagylábújjam körme teljesen bevérzett. Akkor még nem tulajdonítottam ennek jelentőséget, gondoltam olyan lesz mint amikor komolyabban megütöttem valamelyik körmöm, kicsit bevérzett, de majd lenő és minden rendben lesz. Hát nagyon nem ez történt, elhalt szépen és le is esett az egész kompletten, így megtapasztalhattam én is, amit bizonyára már sok más tapasztaltabb túrázó is, a lábbeli nagyon fontos, ha nem jó arra a körmeim is rámehetnek. Ma már tudom, hogy ennek a surranó volt az oka, nem volt jó sem a mérete sem amire használtam és hiába voltak ápoltak a lábújkörmeim, nem ezen múlt.

Az előzőekből okulva elkezdtem gyűjteni egy igazi túrabakancsra. Sokat jártam a Mountexbe és meg is lett a vágyaim netovábbja, Merrell Millenium Superlight II. Igazi túrabakancs egy darab 2,4mm vastag bőrből, békanyelvvel, ütéscsillapító talppal, gumi orrvédővel, szuper fűzőrendszerrel. 1993-ban járunk és akkoriban 26.700Ft-ot kellett fizetnem érte. Ez volt az első igazi túrabakancsom azért emlékszem rá ennyire, nagyon sokat kellett gyűjtenem rá. Megvettem és vettem hozzá egy vastagabb magas szárú túrazoknit is.

Elkezdtem használni és kinyílt a világ. Szépen lassan betörtem, ápoltam vigyáztam rá. Megismertem én is a Vibram talpat. Nagyon bírta szinte nem is kopott. Idővel azért rájöttem, hogy a sok apró minta puha sáros talajon nem ideális, mert hamar megtelik a mintázat és csúszni kezd. Aszfalton, zúzalékkövön, dózerúton tökéletes volt, de a sáros erdei talaj nem volt barátja. Megtanultam úgy közlekedni, hogy a legkevésbé sáros részekre lépjek, ennek előnyeit a mai napig kamatoztatom, ma is így közlekedem lábbelitől függetlenül. Kétszer is újratalpaltattam mire végleg annyira elfáradt a bőr része, hogy a cipész közölte nincs tovább. A zoknikat sorban cseréltem, mert ahogy kinyúltak elkezdtek csúszkálni a lábamon és a varrások, vastagabb részek mentén vízhólyagokat okoztak. Akkoriban még nem voltak varrás nélküli speciális zoknik.

Ez az időszak az, amikor megismerkedtem a szervezett teljesítménytúrázással. Az első ilyen túrám 1996-ban a Gerecse 50 volt. Oda is ebben mentem, komoly tempót diktálva 8:40 alatt beértünk, a zokni bakancs páros nálam rendben volt, a gondok akkor kezdődtek amikor a Keletiben leszálltunk a vonatról és háromnegyed óra alatt elbotorkáltunk a Metroig. Volt egy hét izomláz, kínlódás, szenvedés, de sorban jöttek utána az 50-esek, Budai 50, Csepel 50, Eötvös 50. A bakancsom helyt állt, már én is kezdtem jobban bírni és megtapasztaltam azt is, hogy a bakancsok alap súlya is komoly tényező. A Merrell nem volt a legkönnyebb és ahogy írtam a harmadik talpalást már nem lehetett elvégezni, következett egy váltás.

Újabb bakancsot kerestem és a teljesítménytúrákra átállás miatt már a könnyebb verziókat kezdtem el keresni, amit Garmont termékei között találtam meg. Ezek félmagas szárú bakancsok voltak, a bokát rögzítő fűzőszem fölött csak két fűző volt még és a saroknál alacsonyabb volt a hátsó része. Nagyon kényelmes volt, könnyű volt, nem volt fárasztó hosszabb utakon sem, a bokámat is jól tartotta, nagyon szerettem. Két vagy három párat is vettem Garmontból az utolsó már egy speciális membránnal ellátott Goretex verzió volt. A talp mintázata nem volt olyan finom, mint a Merrellnek, gyorsabban is kopott mert saját márkájú talpa volt, cserébe sáros talajon sokkal jobban kapaszkodott. A nagy hátránya az volt, hogy a kopó talp alatti puhább ütéselnyelő réteg nálam mindegyik Garmontnál 2-3 év használat után berepedezett, szétmállott, morzsolódott. A Goretex membrános verzióval simán átkeltem bokáig érő patakon, pocsolyákon, nem ázott be. Volt amilyikkel szinte nem is foglalkoztam, bírja amíg bírja maximum kidobom. Ilyen körülmények között is helytállt.

A Merrellhez képest a Garmont fűzőrendszere egészen elölről indul, főleg a félcipők esetén, így teljesen a lábfejre lehetett igazítani, nagyon jól fogta a lábfejemet, egyetlen hátránya volt, hogy ha nem figyeltem oda sziklás terepen könnyen ki lehetett rúgni, szakítani a szegecset, lehetett otthon javítani.

Sem a Merrellnek, sem a Garmontnak nem szakadt szét a belső bélése, nem volt magától történő szegecs kiszakadása a bőrből, sem talp vagy orrvédő leválása a külső részeken, egyszerűen elfáradt az intenzív használatban, a bőr része elrepedt a járástól megtört részén. Ezek a bakancsok a magyarországi középhegységekben voltak velem, nem voltak magashegységben. A belső bélés egyébként szintén nagyon fontos, nem jó ha a sarok vonalában vastag varrás van, mert ez idővel nyomni fog, amely vízhólyagot okoz. Én nem szerettem a bőr belsőrészű bakancsokat, a membránnal ellátott verziókat vásárolom a mai napig, mert ezekben kellően szellőzik a lábfejem. Újabb fontos szempont, hogy járás közben nem csúszkálhat a lábunk a bakancsban, mert szintén dörzsölődik a lábunk, vízhólyagok ekkor is könnyen kialakulhatnak, a bakancs bélése is kikopik és a zoknink is folyamatosan összegyűrődik.

A következő minőségi ugrás akkor történt meg amikor elkezdtem az Alpokban és a Tátrában is túrázni. Ezekre a terepekre már ezek a puha talpú bakancsok kevésnek bizonyultak, nem voltak elég merevek, deformálódott a talpuk és rendkívül megterhelő volt a járás bennük. Hasonló kényelmetlenséget okoz például az erdészeti úton a gumikerekes nagy gépek által hagyott mintákon hosszan gyalogolni, vagy a nagy méretű zúzalékköveken gyaloglás.

A Garmont a hegyekbe kevés volt, ezért megvettem életem első igazi magashegyi bakancsát a LaSportiva Makalut, szép zöld színben. Nehéz, merev talpú bakancs, hágóvas rögzítési lehetőséggel.

A másik szimpatikus bakancs a klasszikus LaSportiva Himalaja volt, varrott talppal, de akkoriban még keskenyebb volt a lábfejem és ebben zokniban is lötyögött. Ez szintén nem jó, mármint ha oldalirányban is mozog a lábfejünk.

Egyszer kipróbáltam egy teljesítménytúrán, a Töki Tökölőn 36km-en. Soha többet nem mentem hosszabb túrára Makaluban. Pokoli volt az utolsó hat kilométer, ez a bakancs nem erre való. Nagyon nehéz volt a túra végére, merev talpa miatt teljesen kikészült benne a bokám. Zokni igazítás állandóan, de sehogy sem volt jó, végül kifűzve botorkáltam be a célba. Én is megtanultam, ilyenben nem megyünk teljesítménytúrára. A magashegységi túrákon hű társam volt, de ott is kombinálva használtam. Amíg a terep engedte a puha talpú könnyű Garmontban mentem fel, majd átvettem és a nehéz sziklás terepen a LaSportiva volt rajtam, lefelé menet szintén csere, amikor kellett. Ennek a módszernek további előnye, hogy a két bakancs mindig a saját terepén volt használatban, sokkal jobb állapotban maradt mind a kettő. Igaz mindig cipelni kellett az egyiket, de ez minimális kényelmetlenséget okozott a kényelemhez képest.

Így teltek az éveim, gyűjtöttem a tapasztalatokat, kialakultak az igényeim, melyekhez összegyűltek a bakancsaim is, komplett flottám lett és közben megtanultam a bakancs kategóriákat is.

Most pedig eljutottam a beszámolómban az elmúlt 5-10 évemhez. Remélem bírjátok még mert megírom azt is hogyan választok lábbelit vásárláskor és a túrákra.

Bakancsvásárlás, ahogy én csinálom:

Ma már hála az internetes rendelés lehetőségének kizárólag így vásárolok. Ennek nagy előnye, hogy a boltban nincs idő és lehetőség arra, hogy órákat eltöltsek a kiválasztott lábbeliben. Zavaró az is, hogy néhány kivételtől eltekintve az eladó sok esetben egy terméket akar eladni, nem igazán szeretne vacakolni velem, főleg ha bizonytalankodok, márpedig miért ne tenném hiszen nem egy utcai cipőt veszek, hanem valami olyasmit, aminek helyt kell állnia egész nap nehéz terepen. Másrészt pedig az eddig bevált és használt zoknijaimmal szeretném kipróbálni a kiválasztott lábbelit.

Tehát kiválasztok egyet, megrendelem és ha megkaptam a speciális túrazoknimmal kipróbálom. Ha nem lesz jó, akkor visszaküldöm, ennyi kellemetlenséget el tudok viselni. Főleg úgy hogy sok cég ingyenes visszaszállítást is alkalmaz.

Picit kitérek arra mi is az a speciális túrazokni. Nekem a merinó gyapjúból készült típusok váltak be, ezeket a outdoor boltokban veszem (pld. Smartwool, Bridgedale márka), nem olcsók, egy pár 4-12.000Ft-ba kerül. Jesszusom, merül fel egyenesekben, de hát ez csak egy zokni. Nos, nem. A legfontosabb, hogy varrás nélkül készül, így a bakancsban nem lesz egy vonal, amely zavaró, főleg a lábfejnél van ilyen, itt feltörheti a lábunkat. Nem kell szerintem extra hosszúnak lennie, túrazokni hossz bőven elég, bokazokni nem jó, mert ha rövidnadrágban vagyunk jó ha védi a bokánkat az aljnövényzettől, indáktól, felcsapódó, eltörő ágaktól, mindenféle törmeléktől. Van aki a manapság divatos kompressziós zoknikra esküszik én nem szeretem ezeket, csak egy kompressziós szárat használok 70km feletti távokon. A futók nagyon kedvelik, főleg rajtuk láthatunk ilyen zoknikat. A másik nagyon fontos tulajdonsága, hogy elvezeti az izzadságot, így nem fülled, pálik be a lábunk. Technológiájából adódóan a szára felé vezeti el, ennek köszönhetően nagyban hozzájárul ahhoz, hogy végig száraz maradjon a lábfejünk és ez nagyon fontos. Azt is tudnotok kell, hogy ezek a zoknik párban használandóak, mármint a saját megvett párjával, ha az egyik pár elkopott elszakadt, akkor ne cseréljétek ki egy másikra inkább vegyetek egy új párat. A megvett pár jobbos és balos verzióból áll, a megfelelő lábra kell felhúzni. Méretválasztásnál pont akkora kell mint az utcai lábbelink mérete, ha túl kicsi akkor feszül és a lábújjaknál zavar, ha nagy akkor viszont meggyűrődhet, aminek már többször leírtam a kellemetlen következményét.

Remélem megvan az ideális zokni, ezzel kell kipróbálni a megrendelt vagy a boltban kiválasztott bakancsot, túracipőt. Méret választás számomra akkor jó, ha minimum 1-2 számmal nagyobb mint az utcai cipő méretem, ezt ajánlom azoknak is akik vásárlási tanácsot kérnek. Ha pont ugyanakkorát vásárolsz, akkor sajnos nincs hely a hosszabb távok során megdagadó lábadnak, másrészt pedig meredek lejtőn a lábfejed előre csúszik, a bekötött bakancs fűzője tartja meg a bokád. Sajnos ilyenkor általában nincs elég hely a lábújjaidnak, minden lépésnél nekifeszülnek a bakancs orrészének, így garantáltam vízhólyagjaid lesznek. Rosszabb esetben pedig bevéreznek a körmeid, melyeket hozzám hasonlóan te is elveszthetsz. Javaslom, hogy a méretválasztás előtt alaposan nézd meg a lábaid, persze tudom, hogy ismered mert a tiéd, de azt is nézd meg melyik a leghosszabb lábújjad. Ez fogja meghatározni a számodra jó méretű bakancsot, ehhez válasz méretet.

Én otthon egy-két órát járkálok az új cipőben bent a lakásban, lépcsőzök is. Arra figyelek hogy ne nyomjon sehol sem, ne csúszkáljon a lábfejem benne. Többször le is guggolok, mert így tudom kipróbálni azt, hogy meredek emelkedőn is megfelelő lesz-e, nem fogja-e feszíteni a bokámat. Mint látjátok elég hosszú folyamat a túrázáshoz jó lábbeli kiválasztása.

Remélhetőleg megvan az ideális méret számodra is. Az első feladat, hogy rövid 5-20km közötti távokon „be kell törni”. Több alkalommal könnyű sétákat kell teljesíteni benne. Általában három-négy alkalom után már meg lehet próbálni hosszabb távokat is. Amennyiben ultra távra készülsz, akkor legyen több 50km-es teljesítésed is ezzel az új bakanccsal, túracipővel. Ezt mindenképpen tanácsolom, mert megtréfálhat az új lábbeli, velem is előfordult már, hogy 50km alatt rendben volt, e felett már nem volt az igazi, nyomni kezdett. Pont ezek miatt is van több lábbelim, megpróbálok mindig az ideálisban elindulni.

Ez a betörési ciklus azért is fontos, mert a betörés során fog kialakulni az új cipőd ideális formája, amely a te lábfejedre alakul ki, formálódik rá. Emiatt én nem adok kölcsön bakancsot, mert akinek kölcsönadnám tök máshogy megy benne és mire visszakapom már sok esetben nem olyan mint előtte volt.

Én 4-5 lábbelit használok egyszerre több zoknival, mindig az ideális párt állítom össze, amit ahhoz igazítok, hogy az adott túra hova megy milyen szakaszokon kell haladnom, milyen a terep. Azokon a teljesítménytúrákon melyek ismert utakon vezetnek ott már tudom, amin még nem voltam ellenőrzöm egy térképen, elemezve az útvonalat. Az előzőek miatt már nem emlékszem arra mikor volt vízhólyagom vagy kidörzsölődésem, rándulásom, bokafájdalmam. Gyakorlatilag az ultra távok végén sincs semmi baja a lábamnak. Csak egy hosszan tartó eső tud kellemetlenné válni mert ilyenkor teljesen felpuhul a lábam. Ebben az esetben kénytelen vagyok lassabban menni, hogy megóvjam a lábaim.

Számomra még vannak a kiválasztásnál további fontos szempontok is.

A bakancsokat kategorizálják, azért, hogy tudjuk melyiket milyen terepre ajánlja a gyártó. Túrákra, teljesítménytúrákra, ultra távokra A vagy AB kategóriájút választok. Lehetőség szerint mindig valamilyen membránnal ellátott verziót használok, pld Goretex, Gritex, Keen Dry. Esőben hosszabb távon ez nagyon fontos, mert ha a lábbeli beázik a vizes belső résszel, zoknival még csak-csak elvagyunk valahogy, de a lábunk teljesen szétázik, a bőr a lábfejünkön megpuhul és sokkal kevésbé viseli el az intenzív járás igénybevételét. Ha olyan túrán veszek részt, ahol van esély arra, hogy elázik a zoknim, akkor mindig viszek magammal tartalékot és a lábfejeimet jó alaposan bekenem valamilyen kézkrémmel. Nekem a Naturland körömvirágos kézápoló balzsamja vált be. Sokszor komoly szakadó esőben is gyaloglom és a membránnal ellátott bakancsaim általában bírják a strapát, szinte teljesen száraz marad a lábam ezekben. Persze voltam már olyan viharban ahol ennek se volt jelentősége, teljesen eláztak a lábaim is.

A membránnal ellátott lábbelik további előnye, hogy a membránon keresztül a pára is kijut a kültérbe, elvileg ezáltal az izzadság is elvezetődik. Én ezt feltételekkel kezelem, mert a szintetikus anyagú lábbelijeimnél ez biztosan működik, de a bőr alapú és már Wax-al (ez egy speciális ápolószer, melyet bőr lábbelik ápolásához használunk) ápoltaknál biztosan nem, mert a Waxolás értelme, a bőr ápolásán kívül, hogy vízállóvá is tegye a bőrt, vagyis hogy kevésbé ázzon be. Így viszont a nedvesség se be se ki elve valósul meg, ezért is használok speciális túrazoknit, mert ha nem lenne biztosan bedunsztolnám a lábfejem. Párás környezetben azt tapasztaltam, hogy a membránnal ellátott cipőimben könnyebben befülled a lábam mint a membrán nélküliekben. Nem könnyű minden feltételnek tökéletesen megfelelő cipőt választanom egy túrára.

Arra is odafigyelek, hogy a kiválasztott cipőim talpa lehetőleg Vibram márkájú vagy valami hasonló minőségű legyen. Van olyan is, amely durva mintázatú, széles magas bordákkal ezeket sáros, csúszós esetleg havas terepen használom. Ha viszont sok az aszfalt, erdészeti út, dózer út, akkor olyat választok amelynek sűrűbb a mintázata. Két típust megmutatok.

Akár szintetikus akár bőr alapanyagú cipőt választok mindig figyelek arra, hogy az orr része egy darabból legyen, ne legyen ott varrás, ahol a járás során megtörik, mert azt tapasztaltam, hogy itt mindig szétszakad a varrás és szétnyílnak a rétegek. A következő bal oldali Meindl bakancs pont ilyen. Számomra fontos, hogy az orr részén legyen gumi védelem is, de ez forduljon rá annyira, hogy a körmeim is védve legyenek, erre is mutatok példát a jobb oldali Meindl bakanccsal. A túra elején még szépen járunk ahogy viszont nő a megtett táv a járásunk egyre monotonabbá válik, hosszú távon pedig egyre gyakoribbá válik az hogy belerúgunk egy kőbe, faágba valamilyen kiálló tereptárgyba. És ilyenkor jó ha csak a szitkozódás marad nem sérülnek meg az lábújjaink.

A félmagas szárú típusokat technikásabb nehezebb terepen használom, mert nagyon jól tartja a bokámat. Teljesítménytúrákhoz olyan típusokat választok, melyek sarok része V alakú kivágással rendelkezik, mert így az Achilles-ín nem feszül neki ennek a résznek, így nem nyomja. A másik kedvelt csoportom a félcipők, de ezek is a bakancsokhoz hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek, melyeket olyan terepen használom, amely könnyebb, nincs benne sok meredek út, nehéz terep inkább sok az egyenes erdészeti, dózer vagy műút. Egy Hitec félcipő képét csatoltam, ezt nagyon szeretem, mert a bakancsokra jellemző talpszerkezettel rendelkezik, sajnos számomra csak maximum 70-75km távok kényelmesek benne.

 

Végül még egy utolsó fontos részlet, a gyári talpbetét. Ezt általában mindig kicserélem rögtön, már az otthoni kipróbálás során is a jól bevált zselés talpbetéteim egyikére. Ilyen számomra bevált márka és típus a Scholl GelActiv Sport és a Sidas Outdoor Gel. A Sidast használom ultra távokon.

Felmerült bennem az is, hogy a futók által kedvelt Salomon márkából kipróbáljak egy kifejezetten futásra tervezett félcipőt, de elvetettem, mert számomra ezek a bakancsok, félcipők tökéletesen megfelelnek, tartják a bokámat nehéz terepen, nem áznak be így nem okoznak csalódást. Eddig még nem kellett a cipőim miatt félbehagynom egy hosszú távot, mert egyedül, főleg éjjel egy kellemetlen malőr pokollá teszi az egészet és valahogy el is kell botorkálni a lakott részekre.

Élettartam:

A tapasztalatom az, hogy a mai általam megvett márkájú (Meindl, Hanwag, Salomon, Hitec, Gritec, Keen) lábbelik körülbelül 1000-1500km-t bírnak, utána már ultra távokra alkalmatlanná válnak, ezért egyre rövidebb távokon használom ezeket, amíg véglegesen tönkre nem mennek. Utána kerti cipőként vagy munkában fejezik be végső pályafutásukat.

Túra után jellemzően másnap igyekszem mindig a takarítással, karbantartással és ápolással gondoskodni arról, hogy mindig harcra készek legyenek a cipőim. Ehhez különböző outdoor boltokban megvásárolható ápolószereket használok. Olyan nem fordulhat elő, hogy koszosan, sárosan teszem el a következő túrára. Pont ezért van egy Hajdú keverőtárcsás mosógépem is a garázsunkban, hogy a sáros gatya állapotban lévő cipőimet kimoshassam, mert ezeket semmiképpen sem tenném be a méregdrága automata mosógépünkbe.

Remélem valamennyit segítettem, ha valakinek kérdése lenne a tapasztalataimról szívesen válaszolok.

A következő lábbelis posztban a beszerzett Hoka Speedgoat cipőkkel kapcsolatos tapasztalataimat fogom megírni ahogy kellő mennyiségű ultra távon leszek túl.

Ui.: Ha tetszik a beszámoló kérlek tedd meg, hogy minősíted, mert hozzásegít az olvasói élmény fejlődéséhez. Köszönöm.

Dikran

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük