Táv: 88,26km

Szintemelkedés: 3.205m

Ezen a teljesítménytúrán már többször szerettem volna részt venni, de valahogy mindig elfelejtettem az online nevezés elindulásakor regisztrálni, így természetesen mire észbe kaptam már betelt a létszám keret. Nem volt ez másképpen 2019-ben sem. Ismét szeptember elején jutott eszembe, ugyanúgy esélytelen volt a regisztráció, de most először vettem a fáradságot, hogy a tartalék keretbe regisztráljak. Ezen a listán lehetett jelentkezni arra, hogy ha valaki esetleg visszalép és átadja a nevezését akkor ezt a szervezőkön keresztül átvehessem. Nem adtam sok esélyt erre, mert a Piros 85 sok más túrázónak, terepfutónak is a bakancslistáján szerepel. Persze lehetett volna a különböző Facebook csoportokban is érdeklődni a felajánlott nevezés átvételekről, de ezzel nem foglalkoztam.

Folytattam tovább a többi biztos teljesítménytúra tervemmel az őszi szezonom. 3-4 nappal a rajt előtt kaptam egy e-mailt, hogy van egy átvehető nevezés, ha szeretném átvenni sürgősen jelezzek vissza, mert ha nem akkor továbbadják a tartalék listán az utánam következőnek. Nahát, csak nem sikerül végre nekem is részt venni? Gyorsan írtam is Kimmel Péternek, hogy persze szeretném. Össze is kötött Stoll Nikivel, aki végül nem tudott részt venni. Átutaltam a teljesítménytúrák világában igen jelentős 11.000Ft-os nevezési díjat Nikinek, aki megírta Péternek, hogy minden rendben átadta a nevezést nekem. Peti átírta és innen már nem volt visszaút, nevezésem megvan még három nap és rajthoz kell állni.

November 1-én reggel összepakoltam és a családom elvitt reggel a rajtba Csillaghegyre. Sokan voltak a közelben, nagy nyüzsgés fogadott. Elköszöntem a családomtól és a suliban letét ellenében megkaptam a dugókát (ezzel lehet igazolni a pontokon áthaladást, online követhető az eredményem és az is éppen melyik pontnál vagyok). Máris kaptam ellátmányt is. Az indítás rutinosan, nagy gyakorlattal zajlott. Kaptam egy laminált lapot, melynek egyik oldala a táv, szint és ellenőrzőpontok adatait, a másik oldala egy rövid köszöntöt és ismertetőt tartalmazott. Kifejezetten tetszett ez a megoldás, mert gondoltak arra is mi van ha esik az eső. És megkaptam a rajtszámomat, hiába ez inkább verseny mint teljesítménytúra.

Mindennel megvagyok, részemről indulhatunk is. Nagyon jó a hangulat, mindenki erőtől duzzad, a rajtban sokunkról fénykép is készül. A futók is nagyrészt már itt vannak, készülnek a felszerelések igazításával a tömeges rajtra. Őket kicsit később indítják, mint minket mezei gyaloglókat.

A dugókám beolvasásával el is indultam a mai kalandomra. A rajt után a Ráby Mátyás utca végén értem el a piros sáv jelzést. Innen egészen Budaörsig ezen a turistaúton kell végigmennem. Térképre, itinerre vagy GPS-re nem igazán van szükség, csak a pirost kell követni végig. Szerencsére jó idő ígérkezett, talán ma nem kell esőben is gyalogolnom.

Az első emelkedőre nem kellett sokat várnom, mert a Dózsa György utcán áthaladva elindultam a Róka-hegy felé. Néhány utcai forduló után máris az erdőben haladtam, elindult a hullámvasút egy keskeny ösvényen. Egyre feljebb mászva a fák között időnként megláttam Békásmegyer Ófalu részének lakóházait. Elbúcsúzva Budapesttől, a szántók-mezők ölelésében a Kevélyek felé tartottam. Sokan vagyunk gyalogosok is, mindenki nagyon belehúz, folyamatos az előzés. Én a saját megszokott tempómban haladok, még messze a Cél. Van akiket megelőzők, vannak akik engem előznek. A nap is kezd kikukucskálni a felhők közül, kezd egyre biztosabb lenni a jó idő.

Az ürömi főút után tovább egyenesen, nem lehetett eltéveszteni mert tele volt az út társaimmal. Újra erdő következett és lassan felértem az első hegyre, ez az Ezüst-Kevély. Sokat voltam itt barlangász koromban, mert a közelben van a Papp-Ferenc és a József-hegyi barlang. Ez a terület Ezüsthegyi Kabócáról is híres. Ő egy természetszerető srác, aki itt fent lakott egy kövekből épített házban. Vigyázott rá, lehetett hozzá felmenni, ott aludni, táborozni, mindenkit szívesen látott. Ez persze még azelőtt volt, hogy lett volna okos telefonunk vagy mobil internetünk. Akkoriban ez volt a korosztályom tinédzsereinek kedvelt kiszabaduló helye. Itt fent az égvilágon senki nem tudott minket telefonon elérni, csak ha személyesen felgyalogolt. De vissza a Piros 85-re, ne kalandozzak el.

Tovább haladtam a gerincen és érintettem egy kis esőházat ahol megálltam átöltözni mert kimelegedtem én is, már nem volt szükségem a több réteg ruhámra. Innen egyre szebb lett a kilátás, még egy kis emelkedő és felértem a Nagy-Kevély tetejére. Ez az első ellenőrzőpont, dugókáztam. Piros villanó fény, pityegés, minden rendben ezzel meg is vagyok. A kilátás pedig pazar, jó magasra másztunk fel.

img_0716.JPG

Innen már lefelé indultam tovább, meredek köves úton értem le a Kevély-nyeregbe. A következő nagyobb kereszteződésnél értem el a Majdan-nyerget. Mielőtt keresni kezdtem volna hogy merre is kell tovább menni meg is láttam a jelzést. Ezen a túrán minden tuti biztosra ki van jelölve szinte meg sem kell állnom, egyértelmű merre kell továbbmennem.

A nyereg után leértem Csobánka házai mellé, a piros sáv az Oszoly-csúcs alatt vezetett tovább. Kiérve a műútra egy rövid szakaszon az aszfalton gyalogoltam tovább, de az első balos kanyarban letértem a főútról. Megérkeztem az első frissítő ponthoz ahol egy komolyabb terülj-terülj asztalkám fogadott. A bőség zavara, hirtelen nem is tudom mit válasszak. Végül csak sikerül eldöntenem, sós mogyorót és aszalványokat vettem magamhoz, ilyen szolgáltatás mellett valamelyest érthető a nevezés magas összege.

Frissítés után elindultam az erdőben a következő pont felé érintve a Holdvilág-árok bejáratát. A közelben van a Remete-barlang, itt is lehet egy remek családi sétát teljesíteni akár Dömör-kaputól elindulva is.

A piros sáv egy szélesebb árokban indult el felfelé. Elértem a Som-hegy oldalát, majd a Lom-hegyi nyeregben megérkeztem a Tölgyikrekhez. Ez a facsoport nagyon öreg, úgy tűnik lassan kezdenek kipusztulni. Ez a második ellenőrzőpont, dugókázok. A nyereg után következett a Sikárosi-rét ahol a Bükkös-patak folyik. Nagyon kedvelt ez a rét is, sokan jönnek ide kirándulni. Nagyon szép a kilátás a Bükkös-patak völgye felé.

img_0719.JPG

Ezen a szakaszon egyre több futó ért utol minket gyalogos teljesítőket. Tényleg hihetetlen sebességet diktálva tepernek el mellettem, próbálok az út jobb szélén haladni talán így nem tartom fel őket, de sokszor szinte úgy érzem vannak akik simán átugranak.

A rét után elindulok felfelé a Király-völgyben, érintem az éppen csak csordogáló Király-kutat is. A nyereg után egy hosszú szakaszon a Szőke-forrás völgyében többször átkelek a patakon, erdei kényelmes sétautak és köves szakaszok váltogatják egymást. A futók kemény magja lassan elhagy, egyre kevesebben előznek meg.

Egy újabb elágazás, innen lehet elindulni a Rám-szakadékhoz, az is egy szép rész de ma nem érintjük. Folytatom utam a Malom-patak völgyében Dömös felé. Megérkezem a Szentfa-kápolnához és a faragott Szent Margit padhoz. Ideális családi piknikező hely akár kicsikkel is, mert közel van Dömös, ott parkolhatunk ide pedig kényelmesen besétálhatunk. A Kápolna is nagyon szép állapotban van, vannak tűzrakó helyek, padok asztalok, rendezett a környék.

img_0720.JPG

Végül beérek én is Dömösre és szemben meglátom a Börzsönyt, pontosabban a hozzá tartozó Szent Mihály-hegyet. Elértem a Dunához, innen kell visszafordulnom Budaörs felé, de azért messze van még a fél táv is.

A főtér felé haladva fotó is készül rólunk, egy újabb pont ahol dugókázni is kell. Akik itt vannak nagy lelkesedéssel, szurkolással fogadnak minket. Széles mosoly mindenhol, finomságokkal rakott asztalok, tényleg van minden itt is. Olyannyira, hogy vannak kifejezetten vegán szendvicsek is. Na ilyet még nem ettem, itt nincsenek is sokan, akkor kérek ezekből a szendvicsekből párat. Kajálok én is egy kicsit, bár ezek a vegán szendvicsek nem lesznek a kedvenceim, nem sikerült megtéríteni, maradok húsevő. Egy saját szendvicset is elfogyasztok, kell egy kis megszokott íz a vegán után.

img_0722.JPG

Látom mások is itt tartanak nagyobb pihenőt, igazítják a felszereléseiket. Vannak már olyanok is akik nem túl jól választottak lábbelit, próbálnak javítani a helyzeten több kevesebb sikerrel, még csak 28km-nél vagyunk, hosszú út vár ránk a Célig.

Összeszedem magam én is, menjünk is tovább. Dömös házai után jobbra fel a dombra. Itt van a Temető és egy kisebb rét szélén sétálok az erdő felé. Mielőtt a fák közé érnek visszafordulok és élvezkedem a kilátásban. Szemben a Börzsöny, innen picit látni a Dunát is, nagyon szép ez így.

img_0723.JPG

Az erdőben elindulok a hegyek felé, egyre hangosabban hallok kerepelést és szurkolást. Odaérve lelkesít minket egy úriember, aki nem más mint Szűcs Géza, akitől kapok egy csokit is. A poszt frissítése után kaptam egy kiegészítést Tóth Krisztiántól amit köszönök itt a Blogomon is. Megint kiderül, hogy kicsi a világ, mert Géza már a saját teljesítménytúra csoportom tagja a megalapítás óta. Régi lelkes olvasom akinek a Bükkös körök voltak igazán izgalmasak, mert éjjel teljesítettem és szívesen hozott volna nekem meleg teát akár éjfélkor is.

Visszatérve a beszámolómhoz, következett egy hosszú-hosszú szakasz folyamatosan felfelé. Ennek az útnak neve is van, ez a Téry-út. Kicsit lankásabb lesz a terep, Körtvélyesen érintek egy pihenőt. Az út bal oldalán van Kristófcsik Ottó egykori kerületvezető erdész kopjafája. Fokozatosan egyre meredekebbé válik az út, de végül sikerül felérnem a Szakó-nyeregbe, ahol megint dugókázás vár rám.

Gyorsan elintézem és már megyek is tovább felfelé, lendületben vagyok. Érintem az Ilona-pihenőt, a Tost-szikláknál a Tost Gyula obeliszket. Még mindig felfelé kell mennem, de egyre könnyebbé válik a terep. A Zsidó-rétnél a futók is szívesebben váltanak vissza gyaloglásról, sokan megint előzni kezdenek. Végül felérek a Rezső-kilátóhoz, ahonnan a Börzsöny felé lehet kitekinteni. Sokat voltam már itt is, a kilátó már jelzi számomra, hogy Dobogókő következik. A murvás sétaút már egészen barátságos, mert a gerincen haladok. Odaérek a báró Eötvös Lóránd Menedékházhoz, melynek oldalában fogad az ellenőrző pont, dugókázás után megint lehet enni-inni. Újra az aszalványokat keresem, veszek magamhoz a következő szakaszra is. Kapok banánt is, ez nagyon jól esett. A pontőrök beszélgetéseiből megtudom, hogy az első futók már elhagyták Nagykovácsi Faluházát. Hát nem rossz, majdnem 30km-rel előttem járnak, én még csak most tartok 36km-nél.

Nagyon sokan vannak Dobogókőn, tele a parkoló, tele vannak a büfék, pecsenyesütők, játszóterek. Aki tervezte nem bánta meg, hogy ma eljött, az idő is csodálatos, süt a nap. Egyébként ez az egyik 50 km-es táv rajthelye is.

Innen egy pihentető szakasz következett, leereszkedtem a Peres-hegyen keresztül Pilisszentkeresztre. Hamar elértem mert jól lehetett haladni az erdőben. A község Főterét keresztezve indultam el a Temető felé. A Temető után rögtön jobbra fordultam, a Piros-földek mellett felértem a domb tetejére, a Magas-hegyi nyeregbe. A közelben van az egyik kedvenc forrásom a Szeretet-forrás. Szeretek időnként hátra is nézni, most is visszatekintek még egyszer Dobogókőre, a falura és a környező hegyekre.

img_0728.JPG

Befordulok az erdőbe és elindulok lefelé Pilisszántó széléig ahol egy újabb frissítő pontot érintek. Most még nincs szükségem semmire sem, ezért csak köszönök és megyek is tovább. Egy széles dózerúton haladok, ismerős, nemrég a Pálos 70-en is erre mentem. Dimbes-dombos utakon, mezőn, néha erdőben is de lassan befutok a Csévi-nyeregbe. Újabb ellenőrzés, újabb dugókázás. Megyek is tovább az előzőekhez hasonló úton, lassan kelleni fog a fejlámpám, kezd sötétedni. Húzom-húzom ezt, de megérkezve a már régen kiszáradt Iluska-forráshoz megállok és előveszem. A megszokott fényárban megyek tovább.

Most következik két hegy, a Fehér-hegy és a Vörös-hegy. Ezen a részen egy keskeny ösvény vezet és elsősorban fekete fenyő az uralkodó fafajta. A következő pont a Kopár Csárda. Itt van a dugókázó hely is és látom milyen komoly feladatot jelent a pontőrködés is, mert nekem ugyan nem tűnt fel, de fúj a szél és fáznak is. Vannak akik komplett takarót tekernek magukra. Én persze ezt a hűvöset nem nagyon éreztem, rajtam is csak két vékony réteg van.

Ez a pont a legfontosabb, mert itt van meleg étel is. Jól is esik, most nem ülök le, egy kicsit távolabb állva eszem meg. Nem tart sokáig hamar belapátolom, nem akarok kihűlni. Van egy csomó nápolyi is ezekből is falatozom, majd elköszönök és folytatom utamat. A 10-es főutat kell kereszteznem, de ésszel kell itt átmennem mert a tempó komoly az autósok részéről. Sikeresen átkeltem és a számomra biztonságos erdőben haladok amikor teljesen elbizonytalanodok. Dugókáztam vagy csak akartam? Mert látni láttam a kütyüt, de igazoltam is? Ide-oda toporgok, végül úgy döntök nem megyek vissza ezt ellenőrizni, mert nem lehettem ilyen amatőr. Azért ez a gondolat innentől kezdve a célig végig bizonytalanságban tartott. Akkor ott eszembe se jutott, hogy online a telefonommal rögtön ellenőrizhettem volna.

Az erdei ösvényen van egy tréfás hely, mert a szélesebb erdei út is ugyanoda visz mint a piros sáv, csakhogy a piroson meredek úton fel kell mászni a Kakukk-hegyre. Tudják ezt a szervezők is, így a hegy tetején is van egy ellenőrzőpont. Aki ezt kihagyta bukta az egészet, hiába ment végig. Nekem megvan így leereszkedem a hegyoldalon most már teljes sötétben. Pilisszentiván házai között elindulok az Aranyhegyi-patak völgyében. Ez a rész a Jági Tanösvény része, itt van a Jági-tó is, de most nem látni ebből semmit sem, már sötét éjszaka van.

A tó után kényelmes erdei úton haladok, most már egyre kevesebb túratárssal találkozom, a futók már árkon-bokron túl vannak, talán már alváshoz készülődnek otthon. A gyorsabb túrázók előttem a lassabbak mögöttem, széthúzódott a mezőny. Az egyik kanyar után megérkezem egy kifutópályához, két oldalt piros mécsesek hosszú sora világítja meg az utat. Hú ez baromi jól néz ki.

img_0729.JPG

Leszállok és az ellenőrző ponton dugókázok. Nagyon vidám pontőrök tevékenykednek itt, kicsit beszélgetek velük is. Elköszönök tőlük és folytatom a Hosszú-árok irányába induló ösvényen éjszakai sétámat.

A terep egyre jobban emelkedik, megint valami komolyabb hegy következik. Egy éles balos kanyarral itt is van a legmeredekebb szakasz. Utolérek egy túratársat, elmegyek mellette, egy picit kétségbeesve kérdezi, szerinted sok van még hátra? Körbe nézek, ismerem az utat, mondom neki még 500 méter körül lehet. Pár szót váltunk melyből kiderül a 85km-es távra nevezett, de az állapotát látva én a 65km-nél kiszállást javaslom neki, mert még több hegy megmászása vár ránk a célig. Jobb utat kívánva elbúcsúzok, elindulok felfelé. Még egy utolsó meredek szakasz és felérek a Turistaház emlékfalhoz. Itt a piros fény, itt a pont is.

Még egy rövid emelkedő és meglátom a Nagy-Szénásról otthonom fényeit, előttem a medencében fekszik Nagykovácsi. A következő részt nem igazán kedvelem egy köves meredek vályúban kell lefelé menni. Lassan haladok, azért már kezdem érezni a térdem én is, nem fáj de tudatja velem, hogy ő is itt van.

Leérek a faluba, meredek utcán ereszkedem tovább. Következik a Temető, a Polgármesteri Hivatal és a fő utcánk. Na itt van a következő hibázási lehetőség, mert a piros sáv elindul a CBA mellett a hegy felé. Az ellenőrző pont viszont a Tisza István téren a Faluházban van. Nekem ez nem gond, hiszen itt lakom vakon is odatalálok, de biztos vagyok benne, hogy többen elrontották ezt és a pontot kihagyták. A Célban persze el sem akarták hinni, hiszen voltam Nagykovácsiban volt a válasz, legalábbis így gondolom.

Ismerve a helyes utat elsétálok a Kossuth Lajos utcán a Faluházig. Közben felhívom a családom, hogy itt vagyok, hozzatok le a Kolozsvár-térre a hídhoz egy kis vizet. Izgultak már, nézték merre járok. A közelben lakunk nekik tényleg csak 100 méter séta. Megérkezem a Faluházhoz, bemegyek igazolni de nem maradok sokáig. Ez a pont a 65km-es táv célja, sokan ülnek itt a padokon, a fűben. Magabiztosan elindulok, de az egyik srác megkérdezi, te még mész tovább? Mondom igen, persze. Én totál kikészültem, válaszolja nekem. Biztatom kicsit, hogy ne aggódjon ez is szép teljesítmény, 2500 méter szintemelkedést küzdött le. Majd jövőre sikerül a teljes táv is. Jó utat kíván nekem én pedig sietősen elindulok mert már biztosan leért a hídhoz a családom.

És igen a hídnál ott a lányom, feleségem. Hoztak vizet megtöltjük az ivózsákomat és közösen elindulunk felfelé az Erdő utcában. Közben a párom megkérdezi, hogy tudsz tovább menni innen, amikor itt lakunk egy köpésre? Mondom neki minden rendben van velem semmi bajom sincs és innen már csak egy laza Gyermekvasút túra van hátra. Na persze, válaszolja. A Séta utca sarkán elbúcsúzunk egymástól és elindulok az erdő felé, ők mennek haza.

Az erdőben is folyamatosan megyek felfelé a Vörös-pocsolyás hátra. Viszonylag hamar felérek, utána már kellemesebb lankásabb a terep. Sok helyen az úton rózsaszín fluo festés is van, a lámpám fényében egyértelműen látom, hogy merre kell mennem. Eddig sehol sem volt gond, mindenhol minden tökéletesen előre volt jelezve.

Hamarosan elérek a következő tréfás helyhez, az erdei út egyenesen halad tovább, ez széles is és jól is járható. Azonban a piros sáv jobbra letér egy bokros fiatalos erdőbe. Erre kell menni annak ellenére is, hogy egyenesen továbbhaladva is újra a piros sávra kerülünk. Ha ezt itt valaki elnézte akkor sajnos kihagyott egy pontot. A pont ugyanis a jobbra kanyarodó piros sávon az aszfaltút mellett lesz. Kibukkanok a fák közül és szemben velem az Erzsébet kilátó tűnik fel kivilágítva, oda is fel kell mennem ma éjjel.

A domb alján az aszfaltozott út mellett meg is van a következő ellenőrzésem, itt is dugókázok. Pár száz méter után vissza az erdőbe és egy kereszteződében jobbra fordulok. Na ide ért vissza aki kihagyta az előző jobbos letérést amit említettem. Lassan megérkezem a karámokhoz, ez már Adyliget, Budapestre értem. A karámok után egyenesen bemegyek az erdőbe és megmászom a Fekete-fej meredek emelkedőjét. És nicsak itt is kell dugókázni. Megteszem és leereszkedem a Szépjuhászné útig ahol jobbra fordulva elsétálok a hídig.

Egy újabb emelkedőn érek fel a Hárs-hegy oldalába, a körútra és itt is egy ellenőrző pont fogad. Ezt a sok kis emelkedőt nem lehet elcsalni, vagyis kispistázni mert minden kritikus helyen ellenőrzést iktattak be.

A széles hárs-hegyi körúton leereszkedem Szépjuhásznéra. Kezdünk az éjszaka közepe felé haladni, már a Budakeszi út forgalma is gyérebb. Átmegyek a zebrán és újra elindulok felfelé. Elsőnek a Pozsonyi-hegyet mászom meg, majd a gerincén végig haladva elérek a János-hegy szerpentinjéhez. Jobbra-balra-jobbra-balra fordulok és meg is van a pont, dugókázok lassan már megszokásból. Újabb frissítő pont, ma már harmadszor is az aszalványokat választom.

img_0731.JPG

Szemben velem a kivilágított Erzsébet Kilátó, gyönyörű mint mindig. Szeretem a sárgás nátriumgőz lámpák fényét. Páran itt megállunk és élvezkedünk benne, végül a kilátó mögött induló lépcsősoron leereszkedem a Libegőhöz. Megint egy ismerős terep következik, számtalanszor voltam már erre. A Gyermekvasút János-hegyi állomása felé megyek, elérve átmegyek a síneken és folytatom gyaloglásom lefelé, Virág-völgy felé.

Virág-völgy után Makkosmária következik, ez egy rét pihenővel és itt van az Angyalok Királynéja Kegytemplom, persze most éjjel ebből nem sokat látni. A pont a templom mellett egy kis sátorban van. Kaptam egy kis csoki frissítést és persze ha már ide értem dugókáznom is kellett. Erre a pontra már teljesen egyedül érek be, nincs itt más rajtam kívül. Fúj a szél hűvös is van, a ponton posztoló is fázik. Elköszönök tőle is és elindulok az utolsó szakaszra.

Kényelmes enyhén emelkedő erdei úton érek a Végvári sziklához. Innen indul el az utolsó meredekebb emelkedő, fel kell másznom a Budaörsi-hegyre, ennek már “célba érek mindjárt” hangulata van. A Budaörsi-hegy után következnek a piktortégla üregek, még egy kis erdő és kiérek az Erdész utcára. Megérkeztem az egész táv leggyilkosabb részéhez. Be kellett térnem az erdőbe és egy keskeny bokaforgató vályúban az oldalára ide-oda lépegetve haladtam lefelé, egészen sokáig ráadásul. Hát most kell a végén igazán figyelnem, ez tényleg nem könnyű terep. Sikeresen átjutok ezen a részen is az Odvas-hegy mellé. Innen már látszódnak Budaörs fényei, előttem a Cél. Az erdőt követően kivilágított utcákon sétálok le a főúthoz, a fejlámpámra sincs már szükség le is kapcsolom.

Üresek az utcák, mindenki alszik már, lassan éjfél van. Autó is alig halad el, gyalogossal nem is találkozom. A főúton is sárgán villognak a közlekedési lámpák. Szinte körbe sem kell néznem annyira nincs már forgalom. A piros sávnak itt van vége, végig mentem rajta Csillaghegyről indulva. A  gyalogátkelőhelytől rózsaszín fluo festések vezetnek el az utolsó utcákon, meglátom a körforgalmat, a Mapei székházat és mellette a Célt is.

Bemegyek a tornaterembe és én is átsétálok a célt jelentő kapun.

img_0732.JPG

Már nyugi van itt, kevesen vannak. A futók és a gyors lábúak már régen beértek, nincsenek is itt, most már csak a klasszikus túrázók érkeznek be sorban. Megkapom a kinyomtatott igazolást, 17:45 perc a menetidőm, sikeresen beértem és látom, hogy a bizonytalan Kopár csárda igazolás is megvan, mégsem hagytam ki. Kapok jelvényt, oklevelet és kézfogással összekötött gratulációt.

Ha szeretnék kaphatok meleg ételt is. Benézek a konyhára, már nincs semmi sem, de a hölgyek szívesen készítenek nekem valamit. Nem érdekes, így ezt most kihagyom. Elköszönök mindenkitől és kisétálok az iskola elé a parkolóba. Itt vár az autóm, előző nap áthoztuk otthonról, így csak be kell pakolni a cuccokat mehetek is haza. Egy ilyen befejezés mindig növeli a komfortérzetemet.

És ezen a túrán is úgy tudtam végigmenni, hogy tényleg maradt tartalék is bennem, ha menni kellet volna tovább az is ment volna. Én így szeretem teljesíteni a túráimat, ahogy Regula Tamás Blogján is olvashatjuk: Mosolyogni a Célban is.

Összefoglalás:

A Piros 85 is egy régóta megszervezett, komoly hírnévre szert tett teljesítménytúra. Azt hiszem sok teljesítménytúrázó bakancslistáján szerepel. Nagyon szép helyeken halad, sok emelkedővel de ezek finomabbak mint például a közeli Börzsöny vagy a Mátra vulkánikus hegyeinek emelkedői.

Nem lehetetlen ennek sem a teljesítése, gyakorlással felkészüléssel sikeresen teljesíthető. Ha már 60-75km-es távok után is egészen jól érezzük magunkat akkor tényleg érdemes belevágni ebbe a közel 90km-es távba is. Még biztosan részt veszek rajta, de a komoly összegű nevezési díj miatt nem minden évben, inkább csak alkalmanként. A frissítések gyakoriak és bőségesek, mindenki találhat magának olyan harapnivalót amit szeret.

Az egyetlen hátránya a szerintem túlzott nevezési díj, de időnként el tudom fogadni. Cserébe lehetne a jelvény helyett egy befutóérem, legalább a 85 km-es távon, mert akkor a többi mellé akaszthatnám az éremtartómra.

Dikran