MTRBérc 55 teljesítménytúra – Koronavírus helyzet miatt kora ősszel

Táv: 55,04km

Szintemelkedés: 3.126m

A Túrázni Mentem Blogot Ambrus Zoltán készíti, szeretem Zoli videóit is mert HD minőségűek, feltétlenül nézzétek meg.

Az idei évi tavaszi programomba felvettem a híres neves Mátrabérc teljesítménytúrát is. Ezt a túrát 1987 óta a Hanák Kolos Turistaegyesület rendezi. Az idei a 34. alkalom volt, amely a szokásos április elejei időpontban a koronavírus vészhelyzet miatt törlésre került. Mint látjátok több mint három évtizede rendezik meg és azt hiszem még mindig töretlen a sikere, sok résztvevőnek stabil évi programot jelent.

Szerencsére erre az évre nem került véglegesen törlésre, szeptember elején a kora őszre jellemző Vénasszonyok Nyarában megrendezésre került, de ne gondoljátok azt, hogy nem volt meleg, mert ezen a napon is napsütésben és 30 fok körüli hőmérséklet mellett kellett teljesíteni. Ennyit a Vénasszonyok Nyaráról.

Már a rendhagyó időpont áthelyezés miatt is mindenképpen el szerettem volna menni, mert nagy eséllyel ez csak egyszeri alkalom lesz. Jövőre valószínűleg visszatér tavaszra.

A Mátrabérc teljes 55km-es távját szakaszosan is lehet teljesíteni. A Hanák Kolos és a Muzsla ugyanezen az útvonalon halad, így ha valakinek a hazai viszonyok között kiemelkedő szintemelkedés sok, akkor van lehetősége a Kékestől Szurdokpüspökig bejárni az útvonal egy részét. Biztosan vannak olyanok akik elsőnek a Hanák Kolost, majd a következő évek során a MTRBérc útvonalát járták végig vagy esetleg a jövőben így tervezik. A nagyok mellett ma már megrendezésre kerül egy rövid táv is, a Koncsúr kör, amely Szurdokpüspökiből indul és ide is érkezik vissza ízelítőt adva a vállalkozó kedvűeknek a Mátrára jellemző mászásokból, mert ezen az útvonalon a Nagy-Koncsúrt kell meghódítani.

A Mátrabérc útvonala annyira híres, hogy ma már a Carthographia Mátra térképén is szerepel és ehhez méltóan önálló turistajelzése is van. Fehér alapon egy kék M betű, amely számomra a Kékes és Galyatető csúcsait jelképezi. Abban nem vagyok biztos, hogy ez valóban így van-e.

Az Egyesület névadója 1886-tól kezdve beszámolóival, írásaival, az első turistakalauz összeállításával népszerűsítette a Mátrát. Nagyon sokat tett azért, hogy a természetjárás kibontakozzon a Mátrában. Neki köszönhetően alakult meg hazánk első Turistaegylete a Kárpát Turistaegylet Mátra Osztálya. Hanák Kolos annak a korosztálynak tagja, akik között megtalálhatjuk báró Eötvös Lóránd Ágostont, Téry Ödönt vagy Thirring Gusztávot. Ezek a nevek egy természetet szerető, túrákat kedvelő embernek nem lehetnek közömbösek.

Hanák Kolos szülőhelye Szurdokpüspöki ahol Emlékháza is van, jellemzően itt van a túra célja, idén ez is átkerült az Általános Iskola udvarára.

Azt hiszem a Mátrabérc teljesítménytúra méltó emléket állít Hanák Kolos lelkiismeretes, a Mátrára összpontosító, elsősorban a bakancsos túrázást népszerűsítő tevékenységének.

Ez a teljesítménytúra is nagyon felkapott, sokan szeretnék ezt a nehezebb kihívást teljesíteni. Ezért a létszámkorlát miatt itt is kötelező az előnevezés. Ezen a túrán van egy komoly szolgáltatás, amely emeli a rendezvény színvonalát. Az útvonal nem körtúra a Rajt és a Cél más helyen van, hiszen a túra célja a Mátra kelet-nyugati irányú, a fő gerincek mentén történő végigjárása. Az extra szolgáltatás abban mutatkozik, hogy komolyan meg van szervezve a fontosabb helyszínekről a buszos utazás. Számomra a legfontosabb ilyen út a Célból vissza a Rajtba volt. Hazai viszonyok között nem jellemző a hasonló kiegészítő szolgáltatás, részemről a szervezők máris megérdemelnek egy nagy piros pontot.

Az elmúlt évek során sok mindent olvastam előzetesen a túráról, jót is és persze rosszat is, de én csak akkor mondok egy adott túráról véleményt ha részt is vettem rajta. Ha nem akkor nincs miről beszélnem, mert mendemondáknak nem hiszek, ezeket csak feltételesen, zárójelben vagyok hajlandó elfogadni.

Íme az én beszámolóm erről a komolyabb kihívásról, jó olvasgatást és átélést hozzá.

A túra előtti délután szokás szerint összepakoltam a menetfelszerelésem. Másnap hajnali három körül felkeltem és egy kiadós reggelivel indítva a napomat elindultam a rajthoz Kőkútpusztára, ahova fél hét körül értem le.

A főúton már láthatósági mellényes polgárőrök irányítottak minket a kijelölt parkoló területre, már itt is abszolút szervezetnek tűnt még a parkolás is.

A kemény mag már elrajtolt, nagyon kevesen voltak a rajtban. Én is odasétáltam maszkban az asztalokhoz, bemutattam a regisztráció során kapott vonalkódomat és máris megkaptam az itinert. Ez egy A4-es méretnél kicsit nagyobb lap volt, az egyik oldalán a Carthographia Mátra térképéből a Mátrabérc útvonalát tartalmazta színesben, nagyon jó minőségben. A másik oldalon a köszöntő, egy rövid útvonalleírás, a túra adatai, egy szintábra – ezt hívom én EKG diagramnak – és az igazoló bélyegzések gyűjtésére szolgáló hely szerepelt. Ez a lap minden információt tartalmazott, de én jobban kedvelem a füzet kötést.

Két fontos dolgot szeretnék kiemelni még indulás előtt. Az egyik, hogy ennek a túrának 13 óra a szintideje, vagyis ez azt jelenti, hogy minimum 4,3km/h átlagsebességgel kell haladni a jelentős szintemelkedés ellenére is. A másik, hogy három olyan ellenőrző pont van amit ha a megadott ideig nem érintünk, akkor már nem mehetünk tovább. Ez a két feltétel nem igazán teszi lehetővé a kilátópontokból nézelődést, a kilátókba felmászást hacsak nem kocogunk vagy futunk közben. Na jól nézek ki, én nem futok, akkor viszont ahol lehet a szokásosnál gyorsabban kell mennem, mert most is meg fogok állni ha valami érdekes helyre érek és fotózni is fogok, mert erről is lesz Blog bejegyzésem és ehhez kell a komoly mennyiségű képanyag is. Számomra a kihívást ezek összesimítása jelentette nem a szintemelkedés vagy a táv, mert ezen a túrán nem igazán vannak sík szakaszok ahol lehetne gyorsabban is menni. Ha a nézelődéseimhez és a fényképezéseimhez is szabadon felhasználható időt szeretnék, akkor az emelkedőkön és a lejtőkön is a szokott tempómnál gyorsabban kell mennem, mert futni most sem fogok, ez egészen biztos.

A Rajt után szinte azonnal ahogy az első fákat elérjük máris emelkedő következik. A kék négyzeten indultam el és pár száz méter után máris megálltam mert az út bal oldalán volt egy üreg.

Hiába én félig barlangász is vagyok ez az énem is mindig velem van, muszáj megállnom és megnéznem mert Ő is szeretne élvezkedni.

Fényképezés után elindultam felfelé itt-ott fenyvesek bukkantak fel. Beszélgetést nem igazán hallottam, mindenki el volt foglalva a gondolataival és a bemelegítő emelkedővel, már itt lehetett érezni a levegőben a verseny hangulatot.

A Margit-kert után értem el az országos kék sáv jelzést, ezen haladtam tovább Kalapos-tető felé.

Kalapos tetőnél a kerítés mellől készítettem egy fényképet. Innen látszott a Bükk és a völgyekben megrekedt, a tavaszi-őszi időjárásra jellemző párás-ködös levegő. Élőben nagyon szép volt, a fénykép csak egy kis részét képes ennek visszaadni.

Továbbhaladva Átrád-tető, majd a Gazos-kő következett.

Ez volt az első olyan kilátópont ahol mindenképpen érdemes volt megállni élvezkedni.

Gazos-kő után egy kisebb ereszkedést követően egyszer csak hangos darázs zümmögés fogadott a jobb oldalamon, egy odvas tölgyfa körül zsongtak a lódarazsak. Szerencsére ezt megúsztam bár egy fotó jó lett volna erről is mert nagyon közel voltak. Meg is fordult a fejemben, de nem kockáztam egy támadást inkább gyorsan továbbmentem.

Továbbhaladva a Cseresznyés-tetőn egy bokrosabb szederindásabb részen egy elejtett fekete baseball sapka volt az úton. Megálltam, de ebben a pillanatban meghallottam a darazsak hangját és máris megtámadtak. A hasamon és a lágyékomon kaptam egy-egy védőoltást. Hát nem semmi, a nadrágom zsebénél olyan könnyedén megszúrt a több réteg anyag és az alsógatyám ellenére is hogy én is meglepődtem. Már többször volt lódarázs támadásom, egyszer úgy is, hogy egy zsombolyból másztam kifelé kötélen amikor megtámadtak. Esélyem sem volt elmenekülni, nem volt hova. Ez a mostani pokolian fájt, igaz szúrás közben jól rá is ütöttem, leesett a földre. Eltaposni már nem tudtam mert ahogy én látni véltem vigyorogva elrepült. Na akkor most el innen tempósan, bár tudom, hogy a darazsak ha támadnak ez nem segít, mert sokkal gyorsabban repülnek mint ahogy én esetleg futni tudok, de most ez volt a legjobb megoldás. Szerencsére nem vagyok allergiás, ennek ellenére egész nap kellemetlen érzést okozott a lágyék szúrás.

A túrát követően volt egy bejegyzés amiben sokan megírták, hogy megtámadta őket, volt akinek egészen hatalmas piros foltja lett a szúrás helyén. Nekem Óvári Gyuri fotói maradtak meg. Ezeken szép nagy piros foltok látszódtak, szerencsére azt írta nem allergiás és a rémisztő piros foltokon kívül más következménye nem lett a találkozónak. Én még egészen simán megúsztam két szúrással, mert volt aki sokkal többet kapott. Idén egyébként sok helyen hasonló támadásban volt már része a túrázóknak, szerintem ezek valami speciális klónozott lódarazsak. Amit leütöttem becslésem szerint majdnem akkora volt mint a kisujjam két új perce.

A következő szakaszon a mai túrámon elérkeztem egy olyan helyre ahol muszáj lelassítanom, kicsit megállnom és megemlékeznem.

Rendszeres olvasóimnak már bizonyára feltűnt, hogy a beszámolóim nem csak az útvonalra koncentrálnak. A túrával, a felkeresett látnivalókkal, az útvonalon kívül elhelyezkedő, részemről felkeresésre érdemes helyszínek kiegészítő információival is színezettek. Minden kiválasztott teljesítménytúra esetén elindul nálam az előzetes információ gyűjtés.

Néhány éve ilyen kutakodások közben találtam egy olyan hazai teljesítménytúrát, melyen a benevezett résztvevők egyikével halálos tragédia történt. Ez a túra a Mátrabérc volt. Nem tudok még egy hasonló esetről hazánkban. A határainkat átlépve a sokkal magasabb hegyek miatt sajnos előfordulnak tragédiák, tavaly például a romániai Királykő-maratonon ketten is szakadékba zuhantak és szörnyethaltak. Arról már ne is beszéljünk, hogy az idei szezonban hány, az esetek nagy részében tapasztalatlan és teljesen felelőtlen túrázó vesztette életét a Tátra bércein. Szinte naponta volt halálos baleset.

A Mátrabércen történt tragédia nem lezuhanásos eset volt. 2001 áprilisában nagy valószínűséggel egy hozzánk hasonlóan ereje teljében lévő 29 éves fiatalember nagy reményekkel és persze izgalommal benevezett a túrára. Az első emelkedőket követően, megközelítőleg 6km után, valahol itt, a gerincen végighaladó egyenes szakaszon lett rosszul. Túratársai hiába hívtak segítséget, pedig a helyszín miatt rögtön mentőhelikoptert indítottak felé. Mire a segítség elért hozzá sajnos csak a halál beálltát tudták megállapítani. A halál oka tüdőembólia volt, ennek tünetei váratlan gyorsasággal váltak számára egyre súlyosabbá majd végzetessé. A hivatalos vélemény szerint nem volt ennek köze a hirtelen fellépő intenzív terheléshez. Teljesen értelmetlen ehhez az esethez bármit is hozzáfűzni a „mi lett volna ha” kérdéskörben.

Barátai később elhelyeztek egy Kopjafát is Ozsvárt Péter emlékére. Nem tudom, hogy ezt tudta-e minden résztvevő, én fontosnak tartottam ezt megemlíteni, mert a mai napon a nagy száguldozás közepette megálltam egy pillanatra és fejet hajtva emlékeztem egy természetkedvelő túratársunkra.

Azt hiszem ez egy elátkozott hely, mert az idei évben az egész útvonalon csak és kizárólag ezen a helyen találkoztunk lódarazsakkal, melyek a résztvevők jelentős részét megtámadták. Sajnos ma hallottunk mentőhelikopter rotorhangot is. Csak nem újabb tragédia történt? Utólag olvasva szerencsére nem, de egy túratársunkat a lódarazsak annyira összeszurkálták, hogy orvosi segítségre lett szüksége. Bízom benne, hogy jobban van és következmények nélkül megúszta a találkozót.

Aki esetleg allergiás a darázs szúrásra vagy tartson magánál ellenanyagot vagy felejtse el az őszi erdőt, mert számomra úgy tűnik az egyre gyakoribb beszámolókból, hogy a lódarazsakkal ebben az időszakban lassan elkerülhetetlen lesz a találkozó.

Remélem nem bánjátok kedves olvasóim ezt a szomorú kiegészítést, megemlékezést. Jövőre lesz a 20. évforduló, ha részt veszek a várhatóan tavasszal megrendezésre kerülő megmérettetésen, akkor biztosan viszek egy szál virágot és egy biztonságos zárt mécsest a kopjafához, mert néhány percet jövőre is megérdemel egy túratársunk emléke.

Emlékezés után indultam is tovább.

A lódarázs találkozó és a területükre lépve kötelező védőoltás után kiértem a Remete-tisztáshoz ahonnan egy szélesebb erdészeti dózer út vezetett tovább. Remete-tetőt megkerülve a Jóidő-nyak következett. Innen az első komolyabb és persze már meredekebb emelkedő vezetett fel Szederjes-tetőre. Út közben többször megálltam mert vad szedret lehetett enni.

A csúcs után egy nyitottabb részről megláttam az Adótornyot is, ott van a Kékes, bár a fényképemen még keresni kell.

A Nagy-Zugó-hegyről egy rövid ereszkedést követően megérkeztem a Domoszlói-kapuhoz az első ellenőrző ponthoz ahol ha szükségem lett volna rá vizet is kaphattam volna mert egy hatalmas egy köbméteres IBC tartállyal készültek a szervezők.

Tájékoztattak hogy ha 12:30-ig nem érek fel a Kékesre akkor már nem mehetek tovább. Nem lesz gond, jól állok idővel. A pontot követően újabb meredek emelkedő várt rám, az utolsó lehetőségnél még visszafordultam és fotóztam, mert meg akartam mutatni nektek milyen meredek utak várnak a vállalkozó kedvűekre a Mátrában. Talán egy picit lehet látni a lényeget is.

Oroszlánvár után egy kisebb izomlelazító következett a Selyem-tisztásig, egy rövid szakaszon könnyebb úton kellett lefelé menni. Azért annyira nem tudtam beleélni magam mert hamarosan megint felfelé indultam el a Cserepes-nyergen keresztül a Nagy-Szár hegyre. Innen is látszott a Kékes Adótornya, már jobban fel lehetett ismerni, közeledek hozzá. Nem hagyhattam ki a következő kedvenc őszi erdei bogyómat, szedtem az éppen beérő Húsos somból, nagyon szeretem ezt is.

Hármashatárra egy kicsit le kellett ereszkednem, itt volt egy Kéktúra bélyegző hely egy pihenővel és egy nagyon jó állapotú Esőházzal is. A következő szakasz után értem le a széles dózerútra a Markazi kapuhoz ahol kereszteztem az észak-déli irányban haladó zöld sávot, amely Parádfürdőről indul az Ilona-völgyön át, majd innen halad lefelé Markazra. Ez is egy nagyon szép útvonal, önmagában is érdemes végigjárni, mert vízesést, szurdokvölgyet és várromot is érint.

Most viszont fel kell mennem Kékesre, egy hosszú a hegyoldalban folyamatosan emelkedő köves-sziklás keskeny ösvényen. Libasorban haladtunk felfelé. Út közben érintettem a Disznó-kőt, sajnos nagyon benőtték a fák, korlátozva a kilátást.

A következő ponton Sas-kőnél viszont hosszabb időre megálltam, pazar kilátásban volt részem az Alföld irányába.

Néhány lépés után itt is van a II. Világháború Turista Áldozatainak Emlékműve.

Egyre magasabbra értem, egyre több ideális fotótéma került elém. Az élményt árnyalta a sok nyélgázon száguldó motoros, akiknek sok esetben versenypálya a 24-es út Túra Kempingtől a Mátra-nyeregig tartó felújított kiszélesített szakasza. Kár érte, sajnos ilyen zaj van Dobogókő alatt is. Persze értem én, nekem is van nagyobb motorom, jók az ilyen utak.

Az Erzsébet szikláról, a kereszt mellől már egészen jól látszott az ország teteje.

Még egy rövid emelkedő és megérkeztem az Adótorony mellé. Ez volt a második ellenőrző pont, kaptunk palackos vizet meg egy csomag kekszet.

Ha már Kékestetőn vagyok muszáj az ország tetejét jelképező Csúcskőhöz is elmennem és egy szelfivel ezt tanúsítanom. Otthon már megállapítottam, hogy fodrászhoz kell mennem.

Megérkeztem a mai túrám legmagasabb pontjára, 1014 méter magasan vagyok. Nem mintha számomra bármilyen jelentősége lenne, de ha már ez inkább egy verseny akkor megírom én is, hogy kizárólag gyaloglással, folyamatos megállásokkal a fényképezések és a látnivalók miatt és a számomra kihagyhatatlan szeder és húsos som csemegézéssel is sikerült négy óra alatt felérnem ide Kőkútpusztáról. Kékesen már biztos voltam benne, hogy rendben lesz a szintidőm és a kritikus átengedős pontok érintése is. Az előzetes terveim szerinti fényképezés és a szorosabb keretek között tartott nézelődéseim is megvalósulnak. Megírhatom a szokásos élménybeszámolóm, nem kell engednem ebből sem.

Kékes után elhagytam a kék sávot és a sárga sávon, a Rákóczi turistaúton indultam tovább. Sokan voltak fent Kékesen, tele volt az erdő hétköznapi kirándulókkal, családokkal és kényelmes laza sétára vágyókkal. Csak mi Mátrabércesek tepertünk ezerrel kiváltva belőlük a csodálkozást vagy a megdöbbenést a kérdéseikre adott villám válaszainkkal. Folyamatosan köszöngettem és volt néhány sétáló aki megkérdezte mi ez? Egy futóverseny? Egy idősebb úr mondta nekem, hogy ő is többször részt vett rajta, de most már nem bírja a térde, nem tudná teljesíteni. Jó utat kívánt én pedig úgy éreztem ahogy visszanéztem rá, hogy talán irigykedik egy kicsit. Remélem ha olyan idős leszek mint ő akkor sem kell lemondanom az egyik kedvenc hobbimról. Nagyon nehéz lenne és ugyan most még nem vagyok szentimentális, de azt hiszem egy hasonló helyzetben könnybe lábadna a szemem, mert a természetjárás az életformámnak olyan része, melyet nem lehet kihasítani belőlem.

A következő szakaszon sokan összegyűltünk, elértünk egy meredek lejtőt, nagyon lassan lehetett haladni. Visszafordultam és készítettem egy fényképet leereszkedő túratársaimról, remélem nem bánja aki itt is felismerhető. Ez a hely a Sombokor nevet viseli. A közelben a sárga kereszt mentén van egy Erdőrezervátum, ezen az úton szép sziklákat is érintünk, majd a Petőfi-forrást és a Pisztrángos-tavat.

Nekem a sárga sáv majd a sárga négyzet jelzést kellett követnem a Som-tetőn keresztül a Hidasi Erdészházhoz. Ez a hely is nagyon szépen rendben van. A 24-es út mellett érkeztem meg a Mátra-nyeregbe. A főúton át kellett kelnem, majd elindultam a következő komolyabb emelkedőn a Csór-hegyre. Innen is készítettem fényképeket mert egyre jobban eltávolodtam a Kékestől.

Csór-hegyen volt ellenőrzőpont is. Pecsételés után kicsit könnyebb út következett. Érintettem a Bagoly-követ, majd a Vércverésnél újra kinézhettem.

Továbbra is felfelé másztam de a Rudolf-tanyai elágazásnál egy újabb frissítőpont fogadott, ittam két pohár málnás szörpöt. Ez nagyon jól esett.

A műút után az utolsó emelkedőn a Mogyorós-orom következett és végül felértem Galyatetőre a Nagyszállóhoz és a Turistaházhoz.

Egy asztalnál volt a következő ellenőrző pont, a fényképezések ellenére is jó vagyok időben, mert ez a pont volt a második időpontos, ezt 14:00-ig kellett érinteni. Még nincs egy óra.

Az épület mellett sokan pihentek az árnyékban. Volt egy kék nyomós kút is ahol sorban álltak a többiek frissíteni. Én is mosakodtam egy kicsit, megszabadultam a karomon és az arcomon burjánzó sóbányáktól.

Az ellenőrzőponton nem sokáig időztem, felsétáltam a lépcsősoron a Péter-hegyesére. A csúcson találjuk meg a 2015-ben Média Építészeti Díjat kapott 30 méter magas Galya-kilátót, ahonnan jó időben a Mecsek és a Tátra is látható. Az eredeti kilátót magasították meg és építettek köré egy lépcsősort. Ma nem mentem fel, majd legközelebb. Sajnos ezen a túrán nem fér bele minden látnivaló, ha gyaloglok.

Számomra az a különleges a kilátóban, hogy kettős spirális lépcsőrendszere van, melyet a külső oldalán helyeztek el, az egyiken felmegyünk a másikon lejövünk, így nincs szembehaladó forgalom. Ennek oka, hogy a magasítás miatt már nem volt meg az előírásoknak megfelelő biztonságos lépcső szélesség, ezért a tervezőknek ki kellett találniuk valamit, szerintem tökéletes megoldás született.

A kilátó után leértem a piszkéstetői Magyar Tudományos Akadémia Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézetének Asztrofizikai Obszervatóriumához, leírtam a beszámolómban is mert jó hosszú név volt kiírva. Egyébként ide lehet jönni csoportos látogatás keretében, de minimum 10 fő kell a csoporthoz. Van saját oldala ott a részleteket is meg tudjátok nézni.

Innen egy keskeny ösvényen a Piszkés legelőn áthaladva értem le Mátraszentlászlóra, ahol újabb frissítőállomás fogadott.

Mátraszentlászló után a kék háromszög jelzésem másztam meg a Vörös-kőt, újabb ellenőrzőponthoz és egyben egy újabb kilátóhoz értem. Ide fel is mentem.

Szerintem érdemes volt, bár csak én mentem fel amikor ott jártam. A többség pecsételést követően robogott is tovább.

Következett a Kuruc-hegy majd a Rebeka-kert és megérkeztem egy jobbra meredeken felfelé elinduló úthoz. Ismét a kék háromszögön indultam el felfelé, ez a szakasz olyan meredek volt mint egy lépcsősor. A gerincre felmászva jobbra kisétáltam a Newton-sziklához, ahol az alábbi panoráma fogadott. Ehhez hasonló élményeim miatt szeretem a természetjárást. A kilátóponthoz vagy a hegycsúcsokhoz felvezető fárasztó menetek után egy ilyen jutalom remélhetőleg mindenkinek kiszínezi az ehhez szükséges küzdelmének nehézségeit és minden esetben mosolyt csal az arcára.

A gerincen továbbra is felfelé mászva Szamár-kő következett.

Majd a Sánc és végül felértem Ágasvár tetejére, ahol kaptam egy újabb pecsétet. Fogyatkoznak a szabad helyek. Többen erőt gyűjtöttek, pihentek vagy csak élvezték a panorámát.

Készítettem innen is egy fényképet Mátraverebély, Bátonyterenye felé.

Ágasvárról a túra egyik legtechnikásabb, meredek, a szárazság miatt poros, morzsalékos és köves útján ereszkedtem le az Ágasvári Turistaházhoz. Azt hiszem sokan a csúcs helyett inkább itt tartottak pihenőt, mert a Turistaház nyitva volt, sok helyen a sláger sört kortyolgatták. Magamhoz vettem egy almát, készítettem pár újabb fényképet és indultam is tovább.

A közelben van a Csörgő-lyuk és a Csörgő szurdok, ezt a részt is ajánlom önállóan felkeresni akár teljes családdal is, mert nagyon szép főleg, hogy a szurdokban van a kövek között kanyargó Csörgő patak is. Gyerekeknek garantált élményt jelent a patakban pacsálás.

A Turistaház után a piros kereszt és piros sáv jelzéseken ereszkedtem le a Csörgő-patak völgyébe. A túra egyik legkényelmesebb, az elmúlt hónap jelképes csapadéka ellenére is valamelyest csörgedező, élő patakos völgye következett. Kellemes hűvös volt itt és nagyon jó volt hallgatni a kövek között csordogáló patakot. Még az is megfordult a fejemben, hogy megmosom az arcomat a patakban.

A patak mellől is látható Bagoly-kő, ahol most is sziklát másztak, mert ez egy kedvelt és könnyen megközelíthető sziklamászó hely.

Végül beértem Mátrakeresztesre ahol a parkolónál volt az utolsó frissítő állomás és egyben a következő ellenőrző pont. A túra során ez a harmadik időpontos hely, ide 16:30-ig kell megérkezni.

Következett az utolsó komolyabb emelkedő, irány a Muzsla-tető ahol a múlt hét végén a Vadrózsán is jártam és Csipivel is összefutottam. Elindultam a piros sávon a Tippanos-völgyben, merre másfelé, mint továbbra is felfelé. Vörös-kő-bércet jobbról kerülve a Nyikom-nyeregbe is felértem. Terveztem, hogy itt teszek egy kisebb kitérőt a Nyikom-hegyre, mert itt van a Gortva-Jójárt kilátó, melyhez nem vezet kijelölt turistaút, de nem akartam lekésni a lefoglalt hét órás buszomat, ezért erről most lemondtam. Ezt sajnáltam, mert itt még sosem voltam. Kárpótlásul itt van egy a Google segítségével letöltött fénykép azoknak, akik hozzám hasonlóan még nem jártok ott.

A Nyikom-nyereg után még egy kis emelkedő várt rám. Ólom-tetőn átsétáltam a Muzsla-nyeregbe és az utolsó meredek köves szakaszon felmásztam a 805 méter magas Muzsla-tetőre.

Megvan minden komolyabb hegy! Innen már csak le kell mennem a Célba. Na persze…

Egy rövid ereszkedést követően a Muzsla tisztáson megkaptam az utolsó pecsétemet is.

Következett a Harasztos-bérc, majd a Nagy-hársas. Egyre meredekebbé váló ösvényen kellett leereszkednem a Nagy-Koncsúrra, majd a Kis-Koncsúrra. Ezen a szakaszon egyre többen álltak ki pihenni, megerőltető, bokaforgató volt az utolsó 5km-en a meredek lejtőn haladás. Többen el is estek, masszírozták, lazították begörcsölt izmaikat, fáradt lábaikat.

Végül kibukkantam a fák közül Horka-tetőnél és megláttam én is a Célt.

Újabb meredek ereszkedés következett Kis-hársasra.

A balra fordulást követően, kissé sziklás terep után, egy rövid de meredek vízmosásban leértem. Most már tényleg lent vagyok, ez a Diós-patak teljesen száraz árka. Szerintem sokan mondták ezen a ponton ma, hogy na végre!

Innen persze egy kicsit fel kellett mászni az erdészeti útra, nem akart könnyen elengedni a Mátra. Megvolt ez is és végül jobbra fordulva az utolsó, most már tényleg kényelmesen sétálható szakasz következett a szőlők mellett.

Megérkeztem a Pincesorhoz is.

A múlt héten a pincéknél nem volt semmilyen élet, most viszont a legtöbb pincénél nagyon jó hangulat volt.

Az utolsó utcán a kiírást követve én is befutottam a Célba az Általános Iskolánál.

Az iskola udvarán nagyon sokan voltak, a többség pihent, élvezte hogy túl van a mai nap megpróbáltatásain és a sorban befutókat nézheti. Az asztalnál regisztrálták a megérkezésem, gratuláltak és átvehettem az ajándékokat egy MTRBérc logós kis tornazsák félében.

Nem időztem itt sokat, kisétáltam a buszmegállóhoz és a hamarosan induló busszal átutaztam Köveskútra. Utazótársam Hídvégi Csaba kissé félve de megkérdezte tőlem véletlenül nem autóval jöttél? Sajnos nem tudta teljesíteni, lesérült. Recsken lakik a rajt közelében csak sajna nem igazán tudnak érte jönni. Persze Csaba, nem gond, hazaviszlek házig hiszen arra megyek majd Gyöngyösnek. Nem kell hazabicegned. Nagyon hálás volt, részemről nincs mit, nagyon szívesen. A mai nap társak vagyunk jóban-rosszban.

Kicsit több mint egy órás buszozás után megérkeztünk. Csabát természetesen házig vittem, bár mondta tegyem csak ki a főúton, neki már az is jó lesz. Már várt rá a mamája, gondolom meleg étel és anyai gondoskodás mellett kipihente a mai napot. Elindultam én is haza, nekem pizzát készítettek a lányok. Ez tette fel a pontot az i-re. Másnapra a lódarázs oltásaim is normalizálódtak. Nekem izomlázam vagy valami egyéb fájdalmam nem lett.

Összefoglalás:

Az online regisztrálás miatt már másnap át tudtam nézni az eredményeket. Már a túra során feltűnt, hogy ez a teljesítménytúra inkább maszkulin, nagyon kevés hölggyel találkoztam. Az idei évi eredményeket átnézve 377 férfi teljesítő mellett 53 hölgy is sikeresen teljesítette az őszi melegben ezt a szerintem hazai léptékben komolyabb kihívást.

Természetesen itt a Blogomon is minden sikeres teljesítőnek gratulálok, de elsősorban a hölgyeknek, mert nem gondolom, hogy a „gyengébbik nemnek” ez könnyebb lett volna. Sőt! Nekünk pasiknak még a menet közbeni dolgaink is sokkal egyszerűbbek voltak, annak ellenére is, hogy ez a túra szinte végig gerincen vezetett és nem nagyon volt hova félrevonulni.

Azt hiszem, hogy akinek a hobbija a teljesítménytúrázás annak a bakancslistáján a Tortúra mellett szerepel a MTRBérc is. Persze ezen a túrán is vannak fanatikusok akik számtalanszor teljesítették már. Egy valaki van aki minden alkalommal itt volt, ő nem más mint az 1956-os születésű budapesti Nagy Zoltán. Mellette mindenképpen kiemelném az 1964-es születésű szintén budapesti Rezsuta Ibolyát is, akinek 33 teljesítése van, csak az idei fordulót hagyta ki. Mellettük természetesen számtalan leggyorsabb, legfiatalabb, legidősebb teljesítő is szerepel a statisztikákban.

Erre a túrára mindenképpen fel kell készülni, ehhez véleményem szerint nem elég a szokásos 30-40km-es távok teljesítése, mert ezen a túrán nem csak a felfelé menetek, de a lefelék is nagyon technikásak, komoly combizmokat igényelnek, mert folyamatosan vissza kell fogni magunkat, különben túlterheljük az ízületeinket. A végén pedig ott van a rettegett Muzsla. Ez a csúcs szerintem sokkal fárasztóbb lefelé mint felfelé. A másik komoly követelmény a 4,5km/h-ás átlagsebességhez közelítő tempó, mert ha ezt nem tudod elérni tartósan, akkor sajnos nem valószínű, hogy sikerül a teljesítés.

Szomorú, hogy a túrán volt egy kevésbé örömteli tapasztalatom is. Szinte az egész útvonalon mindenhol elszórt csokoládés, müzli szeletes, energiazselés és még ki tudja milyen nasis csomagolással találkoztam. Ezekből olyan mennyiséget szedtem össze, hogy az összes szabad zsebem megtelt a célig. Hasonlóval eddig csak a Gerecse 50-en találkoztam. Azt se nagyon értem hogy ha már a magunkkal vitt energiazselét kibontjuk miért kell rögtön eldobni a pici fület amit letépünk? Sajnos nem vagyunk egyformán természetszeretők.

Én részt fogok még venni ezen is, de nem minden évben. Ma már szeretek kicsit több időt is eltölteni egy szép helyen, vagy letérni valami érdekességhez az útvonal mellett. Ez a túra sokkal inkább verseny, folyamatosan azt éreztem a többieken, hogy menni kell nincs mese. A mai napon hiába is kerestem a családias teljesítménytúra hangulatot amit annyira szeretek, mert a MTRBérc nem erről szól, inkább kihívás a javából.

Dikran